DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 1. kedd

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Épp tíz éve: Schumacher először a Mercedesben

Az ezüst istálló hívta fel a figyelmet a közösségi médiában egy kerek évfordulóra: 2010-ben éppen ezen a napon Valenciában először gurult pályára a márka jelenkori F1-es csapatának első versenygépe, a W01. A volán mögött pedig az a Michael Schumacher ült, aki hároméves visszavonulását megszakítva először vezetett Ezüst Nyilat.

„Hamilton megváltozott, unalmas lett”

Egyre kevésbé számít üde színfoltnak a Formula-1-es mezőnyben Lewis Hamilton: ez az egykori Caterham-pilóta, a 2013-ban versenyző Giedo van der Garde véleménye.

„Tényleg megváltozott a személyisége. Néha Lewis csinál valami őrültséget a pályán kívül, de ez nem tart sokáig. Kiváló, amit a pályán művel, de elég unalmas fickó lett belőle” – mondta az RTL GP-nek Van der Garde. Hozzátette (és ezzel némileg hazabeszélt), hogy saját honfitársát, Max Verstappent bezzeg nem formálták át a sikerek. „Verstappennél nem így van, ő nem változott. Továbbra is egy átlagos srác, akivel mindig lehet nevetni.”

Olasz nyitány, utcai megmérettetés – így fest a Pure ETCR első szezonja

Idén indul útjára a világ első elektromos, többmárkás túraautó-bajnoksága, a Pure ETCR, amelynek közzétették a 2021-es versenynaptárát. A rendhagyó, kieséses-párharcos formátummal operáló széria összesen öt fordulót teljesít majd: az elsőt júniusban az olaszországi Vallelungában, majd a belgiumi Zolder és a spanyol Motorland Aragon lesz a következő két állomás – utóbbi helyszínen a WTCR mellett vendégeskednek majd a versenyzők. Augusztusban aztán következik rögtön a sorozat első utcai fordulója Dániában a Koppenhágai Historic Grand Prix keretein belül, az idény pedig végül a dél-koreai Inje-Speedium versenypályán zárul, szintén a Túraautó-vk betéteseményeként.

Calendar-2021-4_3

Öröm az ürömben: már az idei verseny előtt felújíthatják és átszabhatják az Albert Parkot

Néhány hete jelentették be, hogy a koronavírus-járvány miatt márciusról novemberre halasztják az idei Formula-1-es Ausztrál Nagydíjat. A promóterek pedig kaptak az alkalmon, ugyanis a tervek szerint az eredetileg csak a 2022-es verseny előtt esedékes pályafelújítási munkálatokat így már az idei futam előtt elvégezhetik.

Andrew Westacott, a szervezők vezetője a Speedcafénak és az Auto Actionnek nyilatkozva elmondta: a melbourne-i pálya 1996 óta íródó történetében először a teljes vonalvezetést újraaszfaltozzák, de ezen felül is várhatók változtatások. Néhány kanyart – mindenekelőtt a baleseti gócpontnak számító 1-est – kiszélesítenék, míg a középső szektorában található nyújtott balost megelőző és követő sikánkombinációk (9-10-es és 11-12-es kanyarok – előbbi látható a képen) esetén felmerült, hogy esetleg kivegyék őket a nyomvonalban, s helyette egy másik – egyébként már meglévő – útvonalon haladjon az aszfaltcsík: ezzel azt céloznák, hogy az autók könnyebben tudják egymást követni a verseny során.

f1-melbourne-dppi

fotó: dppi

Javul az állapota, de hosszú út áll még a koronavírusos MotoGP-csapatfőnök előtt

Fausto Gresini még december végén került kórházba koronavírus-fertőzés miatt, s az idő közben a 60. életévét betöltő csapatvezetőt azóta is a bolognai kórház intenzív osztályán ápolják. A korábbi világbajnok motoros állapotáról hol biztatóbb, hol kevésbé pozitív információk látnak napvilágot – a Gresini Racing mostani friss közleménye éppen optimistább hangvételű, bár azt Dr. Nicola Cilloni is hangsúlyozza, hogy messze még a teljes felépülés:

„Fausto klinikai állapota lassan, de továbbra is javul. Már több mint egy hete nincs láza, minden nap haladunk a rehabilitációjával, noha még hosszú út áll előtte. Továbbra is segíti a légzését a gép, de ezen is dolgozik, hogy újra önállóan lélegezhessen. Már tud videohívásokat intézni és a felesége, Nadia is láthatja. A következő lépés a légzés és a táplálkozás funkcionális rehabilitációja lesz.”

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

gresini-fausto-motogp

Majdnem Mir-show lett a 2020-as MotoGP-szezon legszebb előzéseit bemutató válogatásból

Újabb top 5-ös összeállítással jelentkezett a MotoGP YouTube-csatornája, ezúttal a tavalyi előzések kapcsán, és bizony három helyet is a Suzuki világbajnoka hozott el (a videó átkattintás után nézhető!):

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Ki töltötte az élen a legtöbb kört tavaly az F1-ben?

A Racing Statistics legújabb videós infografikájában ezt követhetjük nyomon versenyről versenyre – a végeredményben az első három helyezett személye aligha meglepő, de mögöttük azért akadnak érdekesebb részletek:

Beshow-zva – versenyzők, akik celebműsorokban is szerencsét próbáltak

Táncoslábú IndyCar-pilóták, akadálypályán küzdő F1-es, csótányt evő motoros világbajnok: több versenyző is szerepet vállalt különböző showműsorokban, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel – Jorge Lorenzo maszkos éneklése apropóján róluk készítettünk egy válogatást az Autósport és Formula Magazin nemrég megjelent legújabb számának hasábjain.

lorenzo-maszkos

Daytonában bemutatózott a Hyundai elektromos túraautója

Az idén induló Pure ETCR-ben szereplő Hyundai Veloster N ETCR lett az első elektromos túraautó, amely pályára hajthatott a Daytona International Speedwayen a legendás 24 órást megelőző pénteken, a volánnál Augusto Farfusszal:

Megcsúszás és elfékezések: Mick Schumacher igencsak feszegette a határokat a teszten – videó

A Haasnál idén debütáló fiatal német is lehetőséget kapott a Ferrari e heti fioranói privát gyakorlásán, s ahogy az az alábbi, a pálya szélén álló rajongó által készített felvételen is látszik – egy ízben kis híján a sóderágyban/falban is kötött ki –, nem fogta vissza magát:

Sainz egy tűzoltóautót is „elkötött”, hogy személyesen köszöntse a tesztet megleső rajongóit

Nem akármilyen gesztussal zárta első ferraris tesztnapját a 2018-as versenygépet Fioranóban vezető Carlos Sainz. Mint azt egy a spanyol körözését a pálya széléről szemlélő rajongó a közösségi médiában megosztott bejegyzésében elárulta: a maranellóiak új igazolása személyesen ment ki hozzájuk üdvözölni őket:

„Heten kapaszkodtunk a kerítésbe, hogy láthassuk, ahogy Carlos meghajtja az SF71H-t Fioranóban. Délután 4-kor vége lett a tesztnek, és már készültünk elhagyni a pályát, amikor láttuk, hogy egy kis tűzoltóautó közeledik és megáll előttünk. Carlos szállt ki belőle. Megdöbbentünk. Odajött csak azért, hogy köszöntsön néhány rajongót és váltson velünk néhány szót! Micsoda különleges és szerény bajnok! Köszönjük, Carlos, sosem fogjuk elfelejteni ezt a napot!”

Maga Sainz így beszélt a történtekről a Ferrari videójában: „Két molinó volt ott: egyiken a „Vamos Carlos”, másikon a „Smooth Operator” felirat volt olvasható. Szóval az olaszok és a tisofi máris tudja, milyen neveket preferálok, kezdetnek jó. A nap végén lehetőségem volt üdvözölni is őket. Fogtam azt az autót és megköszöntem nekik, hogy ott voltak és támogattak azon a különleges napon, megosztva velük a szenvedélyt és azt a számomra speciális napot.”

Korábbi F2-es bajnokcsapathoz igazolt a Williams magyar kötődésű tesztpilótája

Új csapatnál folytatja Formula-2-es karrierjét Roy Nissany: a Magyarországhoz több szállal kötődő, az MNASZ-elnök által menedzselt versenyző idén immár a DAMS alakulatát fogja erősíteni, ahol a Ferrari akadémiájához tartozó Marcus Armstrong lesz a csapattársa. A 2020-ban a Tridenttel a tabella 19. helyen záró Nissany ezzel az eddigi legerősebb istállójánál fog szerepelni, hiszen bár tavaly csak nyolcadik lett a bajnokságban a DAMS, 2019-ben győzni tudtak a csapatok értékelésében Nicholas Latifivel és Sergio Sette Camarával. Az izraeli emellett a Williamsnél is megtartja tesztpilótai állását.

nissany-dams-f2

Videó: A 2020-as MotoGP-szezon legnagyobb győzelmei

A legfontosabb, legnagyobb és legváratlanabb tavalyi futamgyőzelmeket gyűjtötte egy csokorba a MotoGP YouTube-csatornája, így szerepel többek között Joan Mir valenciai sikere, Miguel Oliveira parádés spielbergi befutója vagy épp Brad Binder brnói bravúrja is az alábbi összeállításban (amelyet a YouTube-ra átkattintva lehet megnézni!):

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Kétféle Raikkönen létezik? Megmondjuk azt is, mikor változott meg!

A Formula Podcast legutóbbi adását egy az egyben a 2007-es F1-es világbajnoknak szenteltük, s a pályán elért eredményei mellett a személyiségéről is jócskán szót ejtettünk. Ennek kapcsán merült fel, hogy Michael Schumacherhez hasonlóan neki is két részre lehet bontani a pályafutása alatt mutatott énjét – azt is megmondtuk, mi volt a vízválasztó pont a 45:50-től kezdődő résznél:

 

Te hány futamgyőztest tudsz megnevezni 12 perc alatt?

Meg tudod nevezni mind a 110 versenyzőt, aki valaha futamot nyert az F1-ben? Bizonyítsd be, 12 percet kapsz rá! A kvíz a képre kattintva indítható. Milyen eredményt sikerült elérni?

 

 

Ilyen lett a barcelonai 10-es kanyar

A Twitter-oldalára posztolt egy képet a barcelonai F1-es pálya, ahol elkezdődött a héten a 10-es kanyar átalakítása. A hírek szerint még nincs kész az aszfaltozás, ugyanis még csak két réteget vittek fel, a harmadik, egyben utolsó réteget pedig a jövő héten applikálják. Így fog kinézni a 10-es kanyar 2021-től:

Fotó: Circuit de Barcelona-Catalunya/Twitter

Nézd itt élőben a Daytonai 24 órás versenyt!

Javában zajlik a legendás amerikai egynapos viadal, Kevin Magnussennel és számos további korábbi F1-es pilótával a mezőnyben. A versenyt az IMSA hivatalos oldalán, IDE vagy a képre kattintva lehet élőben követni (ITT pedig megtalálhatjátok a spotter guide-ot az autók könnyebb felismeréséhez). A futam itthoni idő szerint vasárnap 21:40-ig tart.

daytona-24

Videó: Tíz „elfeledett” eset, mikor csapattársak ütköztek

Ezzel a címmel töltötte fel legújabb videóját YouTube-csatornájára a Formula-1. Van azért benne jó néhány, melyek mindenki emlékezetében élénken élnek a mai napig...

F1-es hang egy energiaitalos doboz segítségével? Nem gond!

A YouTube-on található az alábbi videó, melynek már közel kétmillió megtekintése van. A videóban szereplő fiatalember egy energiaitalos doboz segítségével imitálja egy Formula-1-es autó hangját. Jól mutatja, mennyire hiányzik már az F1, hogy ilyenekre kell ráfanyalodnunk.

Így búcsúzott csapata Adrian Campostól

Mint mi is beszámoltunk róla, hatvanéves korában elhunyt Adrian Campos, aki többek között olyan tehetségeknek segített eljutni a Formula-1-ig, mint Fernando Alonso vagy Lando Norris. A Formula-2-ben és Formula-3-ban is megforduló csapat megemlékezett elhunyt vezetőjéről, a spanyolországi Alzirában található központjában. A képre kattintva galéria tekinthető meg a tiszteletadás pillanatairól.