DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 1. kedd

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

MiniDrivers: Jenson Button első győzelme, avagy a 2006-os esős Magyar Nagydíj

A MiniDrivers karikatúra-sorozat legújabb részében egészen 2006-ig kalauzolnak el bennünket. A múltidéző rész - friss futamok hiányában - a 2006-os Magyar Nagydíjig visz vissza bennünket, ahol Jenson Button élete első győzelmét szerezte meg.

Videó: Perez győzelme a kulisszák mögül

Megjelent az F1 Inside Story harmadik része, melyben Sergio Perez első győzelme van a középpontban. A mexikói még a 2020-as Szahíri Nagydíjon aratott győzelmet, miután egy rajtbaleset miatt az utolsó helyre esett vissza.

Mazepin talán nem versenyezhet az orosz zászló színei alatt

Az Oroszországot sújtó doppingbotrány következtében a Nemzetközi Sport Döntőbíróság azt a határozatot hozta meg 2020 decemberében, hogy az orosz sportolók nem képviselhetik hazájukat semmilyen sporteseményen, két éven keresztül. Ez persze nem jelenti azt, hogy az orosz sportolók nem vehetnének részt a világeseményeken, egyszerűen csak Oroszországot szankcionálják ezzel a lépéssel, mivel állítólag az állam vastagon benne volt a doppingügyek elsimításában, hogy megtartsa magának az aranyérmekkel járó dicsőséget.

Ezzel az olimpián és a jelenleg is zajló kézilabda-világbajnokságon is csak a nemzeti sportföderáció színeiben indulhatnak az oroszok, így nem kerül majd semmilyen adat egy-egy sportban elért sikert követően Oroszország statisztikáiba. Az F1 új botrányhősét, Nyikita Mazepint is ez a veszély fenyegeti, aki szintén nem valószínű, hogy a fehér-kék-piros trikolor alatt indulhat az F1-ben, helyette pedig az Orosz Automobil Szövetség égisze alatt versenyezhet majd.

Korai volt az Ausztrál Nagydíj halasztása? Nézők előtt indul az AusOpen

A február 8-án kezdődő Australian Open tenisztorna a holland NOS értesülései szerint 50%-os kapacitással veheti kezdetét, ami azt jelenti, hogy naponta 30.000 nézőt engednek majd be a Melbourne Parkba. Ezt a hírt elnézve, felmerülhet a kérdés, hogy nem volt-e korai elnapolni az Ausztrál Nagydíjat novemberre, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy minden teniszező teljesíti az ausztrál kormány által előírt 14 napos karantént a torna előtt, amire a Formula-1-es csapattagoknak aligha lenne lehetősége.

Az ausztrálok egyébként kimagaslóan kezelik a koronavírust, hiszen amikor bejelentették, hogy módosítják a versenynaptárat, húsz pozitív esetről tudtak Ausztráliában, most pedig, egy fél hónappal később mindössze hat olyan lakosa van a szigetországnak, aki igazoltan koronavírussal fertőződött. Egy 25 millió ember által lakott országban ez egy meghökkentően alacsony szám.

A Caterham elhagyatott gyára egy posztapokaliptikus világra hasonlít

A Szakállas Felfedező, vagyis a The Bearded Explorer fantázianevű youtuber töltött fel oldalára egy videót, melyben bemerészkedett a Formula-1-ben 2010 és 2014 közt jelen lévő, azonban ez idő alatt pontot sem szerző Caterham egykori főhadiszállására. Málló falak, lógó vezetékek, de még ott hagyott karbonelemek is útjába akadtak. A néhai gyár inkább egy posztapokaliptikus világképre hasonlít, mintsem egy F1-es gyárra, ami hét éve még üzemelt.

Utolsó helyről az élre? Perez még csak a hatodik, akinek sikerült

Sergio Perez Szahíri Nagydíjon aratott győzelme sok szempontból rendkívüli, de keveset beszélnek arról, hogy a mexikói úgy ért célba az első helyen, hogy a futam egy pontján (egész pontosan a rajt utáni kiforgatásának következtében az 1. és a 6. kör között) a versenyben lévők közül az utolsó helyen haladt a pályán. Ilyen mélységből pedig nagyon keveseknek sikerült csak feljutni a dobogó tetejére, és mindegyik ilyen eset ebben az évezredben történt. Ezeket foglalja össze az alábbi videó.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

Sportvilágmegváltó? Hamilton átformálná az F1-et, mielőtt távozik

Versenyzői szerződése még nincs, az agendáját azonban már elkészítette Lewis Hamilton, amellyel célja, hogy egészen más állapotban hagyja maga mögött az F1-et, mint amilyenben találta 2007-es debütálásakor. Hogy mit ért ez alatt, azt kifejti az Autósport és Formula Magazin legújabb számának hasábjain, s egyúttal az F1-en kívüli projektjeiről, a zenei karrierről és a saját versenycsapatáról is beszél.

ham_1

Az Aston Martin legutóbb a szivarautók idejében járt az F1-ben

A Formula-1-be 61 év kihagyás után visszatérő márka első királykategóriás versenyautójára, a DBR4-re emlékezik, amely 1959-ben vett részt néhány versenyen. 

Változott az imolai F1-es futam neve, és nem egyszerűbb lett

Gran Premio del Made in Italy e dell’Emilia-Romagna, vagyis Made in Italy és Emilia-Romagna-i Nagydíj. Így fogják nevezni a 2021-es F1-es szezon második állomását, az április 18-án Imolában rendezendő futamot, jelentette be Luigi di Maio, Olaszország külügyminisztere, valamint Stafano Bonaccini, az Emilia-Romagna-i régió elnöke. Bár a módosítás apróságnak tűnik, a főszponzor helyét elfoglaló "márkajelzés" a Motorsport.it szerint az állami szerepvállalást jelzi az ország Monza melletti másik F1-es nagydíjában: a feltételezések szerint az állam vállalja át a Liberty Media felé fizetendő 10 millió eurós versenyrendezési jogdíjat, cserébe a nagydíjhétvége az olasz gazdaság népszerűsítéséért, fellendítéséért lesz majd felelős.

A Made in Italy kifejezésnek pedig Olaszországban mélyebb jelentése van pusztán a termékek csomagolására nyomtatott betűknél. Identitás- és büszkeségépítő mivolta is kialakult legkésőbb akkor, amikor a Ricchi e Poveri zenei formáció 1983-ban megénekelte egyik legismertebb művében!

Nem két, nem három, hanem nyolc autó haladt át a célvonalon szinte egyszerre

Fél másodpercen belül zárt egymáshoz az első nyolc helyezett a Mazda MX-5 Cup futamán, Daytonában - a befutó itt megnézhető:

Szokatlan színeket villantott meg a Mercedes

„Hamarosan érkezik” és „F1 W12” felirattal tett közzé egy posztot a közösségi médiában a Mercedes. Bár nem derül ki a csapat autóbemutatójának időpontja, pár érdekesség azért kiszúrható az ízelítőből: a szokásos névadást folytatva W12-nek hívják az autót, és nagyon érdekes a kép alsó sarkában található vörös. Talán az Ineoshoz van köze, amely szponzorként már tavaly is csempészett néhány bordó foltot a fekete autóra, idén pedig tulajdonostárssá vált.

Idén már nem csak a rasszizmusra, hanem más dolgokra is felhívná a figyelmet az F1

Stefano Domenicali, a Formula-1 ügyvezetője igazgatója szerint a sportágnak folytatnia kellene a We Race As One kampányát, ami az egységességet hirdeti. A száguldó cirkusz a 2020-as szezon előtt tért rá erre az útra, a koronavírus mellett a faji megkülönböztetéssel szemben is egységességre biztatott, utóbbi ellen többször is felszólalt - ennek egyik élharcosa természetesen Lewis Hamilton volt, de Domenicali szerint a többi pilótának is "nagykövetként" kellene viselkednie ebben a helyzetben.

Hozzátette: tavaly elsősorban a rasszizmus ellen léptek fel, de úgy érzi, hogy a futamok előtti percekben minden fontos dologra, minden értékre felhívhatják a figyelmet a We Race As One keretein belül. Azt is elmondta, hogy a versenyők egyre jobban megértik, hogy ők a nagykövetek és hogy milyen erejük van a tetteiknek, ők, a vezetők pedig azt szeretnék, ha a sportág aktív lenne ebben a kérdésben.

00120036_038 (1)

fotó: dppi

Bioüzemanyagra tért át a WTCR, és egycsapásra lekörözte az F1-et

Zöldül a Túraautó-világkupa: a sorozat bejelentette, hogy az FIA technikai részlegének alapos kiválasztási folyamatát követően a következő két évben a P1 Racing Fuels lesz a sorozat bioüzemanyag-beszállítója.

A megegyezés révén a WTCR először használ bioüzemanyagot, amelynek 15 %-át teszi ki megújuló összetevő: bioetanol (cellulózból és fás biomasszából), valamint bioszintetikus üzemanyag. Ez a széria első lépése a százszázalékos fenntartható üzemanyag irányába. A motorok teljesítménye ugyanakkor az ígéret alapján nem fog csökkenni.

Ezzel a lépéssel a WTCR lekörözte a Formula-1-et is: a királykategória hibrid motorjait hajtó benzinnek csupán 5,75 %-a bioüzemanyag. Ráadásul a 10 %-ra emelést, amelyet eredetileg 2021-re, a szabályok csúszásával 2022-re tűztek ki, a Mercedes és Red Bull tovább halasztaná. A távlati célok persze az F1-ben is a teljesen fenntartható üzemanyag irányába mutatnak, 2030-ra pedig a nagy terv teljesen karbonsemlegessé tenni a világbajnokság lábnyomát.

Nézz szaladó F1-es versenyzőket

Bár holtszezon van, a Formula-1-es versenyzők most sem bírják a sétatempót. Egyesek, mint Sainz, Schumacher, Leclerc vagy Tsunoda már F1-es autóval nyomják, Ocon és Bottas ralizik, Hamilton hegynek felfelé halad lendületesen, mások pedig futóedzéseket tartanak. Verstappen Monacóból, Gasly pedig Dubajból tett közzé egy azonos tematikájú videót szinte azonos időben.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY

Biztonsági és orvosi autót loptak el egy brit versenypályáról

Szokatlan bűnügyi hír bukkant fel a nagy-britanniai Lincolshire megyei rendőrségi honlapján. A hatóságok arról írtak, hogy a Louth városa mellett található Cadwell Park versenypályáról ismeretlen tettesek elloptak egy BMW X5 típusú orvosi és egy BMW M240i típusú biztonsági autót. A két jármű összértéke meghaladja a 100 000 fontot (kb. 40 millió forint).

A rendőrség a lakosság segítségét kéri a január 26-án hajnalban történt eset kapcsán.

cadwell-1

cadwell-2

Fotók: lincs.police.uk

F1-et is megjárt pilóta térhet vissza az F2-be

Az egykori Marussia istálló Formula-1-es versenyzője, Roberto Merhi idén újra Formula-2-ben állhat rajthoz az Autosport értesülései szerint. A spanyol pilóta annál az MP Motorsportnál merült fel potenciális versenyzőként, ahol 2018-ban egy csonka szezont már eltöltött. A pilóta a lapnak nyilatkozva úgy fogalmazott, "nem száz százalék, de van némi esély" az ülésre. Az F2 mellett a WEC és a tengerentúli versenyzés is érdekli őt, így ezeket a lehetőségeket sem zárta ki.

Merhi karrierjének állomásai szokatlan sorrendet követnek: junior karrierje során számos nemzeti F3-as és Formula Renault-s szériában, valamint a DTM-ben is rajthoz állt, mielőtt 2014-ben a Caterham F1-es tesztpilótája lett. A következő szezont a Marussiánál töltötte az F1-ben, majd előbb a WEC-ben, később az F2-ben is megfordult. Az utóbbi két évet szintén a WEC-ben töltötte.

robertomerhi1

Fotó: DPPI

Utoljára hét éve tartottak kollektív F1-es tesztet az év ilyen korai szakaszában

Amikor az F1-es „téli teszt” még a szó szoros értelmében volt értendő: utoljára 2014-ben rendeztek januárban közös gyakorlást. A hibrid motorokra váltó királykategória Jerezben gyakorolt. Január 29-én a teszt második napját tartották, amelyet Jenson Button zárt az élen a McLarennel Kimi Raikkönen (Ferrari) és Valtteri Bottas (Williams). Az akkori beszámolók meg is jegyezték, a Mercedes-motoros autók versenyképesnek tűnnek…

Felkutattunk egy összefoglalót a január 29-i tesztnapról. A mára már nem aktív Button és Nico Rosberg mellett felbukkan néhány érdekes arc: megszólal a nagyon fiatalnak tűnő Bottas, az akkor még Ferrari alkalmazásában álló, ma már Mercedest erősítő James Allison, valamint Pat Symonds a Williams újdonsült műszaki főnökeként, aki most Ross Brawn keze alatt a Liberty Mediának dolgozik.

Már a trófeák magasba emelését gyakorolja Verstappen

„Gyakorlom a trófeaemelést” – posztolta viccelődve a Monacóban edző Max Verstappen a közösségi médiában. Nem árt a rákészülés, hiszen a holland tavaly nem kevesebb, mint 11 serleget kapott első, második vagy harmadik helyezettként – de az sem kizárható, hogy csak váll- és karizmait erősítette.

Hamilton edz a szezonra - a hegyekben

Az alábbi fotóhoz azt írta Lewis Hamilton, hogy minden reggel felmegy a hegyre és ott végiggondolja, hogy mit is akar csinálni aznap, mik a céljai. Mint írta, számára ezek az ideális körülmények arra, hogy testileg és szellemileg is a lehető legjobban felkészüljön az előtte álló szezonra. Vagyis szerződése ugyan még nincs, de ahogy mindenki más, ő is úgy számol, hogy lesz...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 

Mick Schumacher is sorra került a Ferrari egész hetes tesztjén

Elsősorban Carlos Sainz ferraris beilleszkedése okán állította üzembe a Scuderia a 2018-as SF71H-t, de úgy döntöttek, ha már beindítják, egy egész héten át hajtják Fiorano tesztpályáján. Hétfőn három akadémista, Robert Svarcman, Marcus Armstrong és Giuliano Alesi kezdett (aki a debütáló teszt után ki is lépett a versenyzőneveldéből), majd kedden Charles Leclerc, szerdán Sainz következett, aki a csütörtök délelőttöt is megkapta.

Őt délután Mick Schumacher váltotta a volán mögött. A Formula-2 bajnoka újoncként azok közé tartozik, akiket hátrányosan érint, hogy a bahreini szezonnyitó előtt csak másfél hivatalos tesztnap jut egy versenyzőre. Bár nem leendő csapatával, a Haasszal készül, kétségkívül hasznosak számára az F1-es autóban megtett plusz körök. Érdekesség, hogy Schumacher ezt az autót már ismeri, mivel szeptemberben ugyancsak Fioranóban vezette már.

Schumacher péntek délelőtt folytatja a körözést, aztán tavalyi riválisa, Callum Ilott zárja az ötnapos tesztet, aki már tesztpilóta minőségben tartozik a Ferrari-kötelékbe.