DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 18. vasárnap

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  4  L.Fornaroli Trident 1:45.520    
2  6  Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
3  23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
4  24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
5  5  G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
6  1  Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
7  15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
8  16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
9  10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  8  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  3  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  7  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  9  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  2  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
1  6  Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
2  24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
3  11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
4  14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
5  8  Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
6  4  Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
7  3  Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
8  5  Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
9  10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  7  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  2  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  1  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  9  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Érdekes nevet kaphatnak a szombati sprintfutamok az F1-ben

A csapatok gyakorlatilag egyöntetű támogatása láttán egyre valószínűbbnek tűnik, hogy idén a kijelölt három helyszínen – Montrealban, Monzában és Interlagosban – tényleg kipróbálja a Formula-1 a sprintversenyt: ezeken a hétvégéken pénteken rendeznék a kvalifikációt, szombaton jönne a 100 km-es sprintfutam, amelynek végeredménye meghatározná a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjét. A támogatások mellett ugyanakkor sokan hangsúlyozták, hogy semmiképp sem szabad egy rangon kezelni majd a szombati rövid és a vasárnapi hagyományos versenyt, s úgy tűnik, az elnevezés terén is igyekeznek majd a megkülönböztetésre.

Az Alpine ügyvezető igazgatója, Marcin Budkowski ugyanis a csapat bemutatója után tartott sajtóeseményen – amelyen a Formula.hu is részt vett – elhintette, hogy „szuperidőmérő” vagy „szuperkvalifikáció” lehet a sprintfutam hivatalos megnevezése. „A sprintversenyek vagy aminek majd hívni fogják, a „szuperidőmérő” három napon át nyújt izgalmakat majd. A pénteki kvalifikáció miatt sokkal kevésbé leszünk felkészültek. Ez a rajongóknak háromnapnyi izgalmat jelent” – magyarázta Budkowski, aki úgy vélekedik, érdemes lehet kipróbálni a formátumot. A végső döntés még nem született meg egyébként, a részletek kidolgozása vélhetően jelenleg is zajlik.

f1-start-2020-dppi

fotó: DPPI

Alonso legújabb sisakfestése a két F1-es világbajnoki címét idézi

Formula-1-es világbajnoki címeinek idejére, a 2005-2006-os évekre emlékeztet Fernando Alonso idei sisakfestése. Az F1-be visszatérő spanyol szerdán délután két képet osztott meg a 2021-es dizájnjáról: a fejvédő felső és oldalsó részén az Alpine idei és a Renault 2005-ös kék árnyalatai tűnnek fel, oldalán egy sávban pedig a spanyol zászló sárga-piros párosítása látható. 

EvjpWqXWQAADB3a2

Az nem lehet véletlen, hogy dizájn szemből egy az egyben a Renault R25-öt idézi.

alo-2020-abud

Fotó: DPPI

Hogyan változtak az aerodinamikai szabályok 2021-re?

A 2021-es, nagy reformokat megelőző átmeneti szezonra különleges szabályok érvényesek. A karosszériát át kellett hozni 2020-ról (csak korlátozottan, két fejlesztési zseton erejéig lehet hozzányúlni, melyeket több csapat az orrkúp átalakítására használt), az aerodinamikát viszont több ponton kötelezően át kellett alakítani.

A változások célja a leszorítóerő csökkentése és ezáltal az abroncsokra nehezedő terhelés csökkentése. Egy másodperces lassulást és 2019-es szintet emlegettek az új szabályok révén, de nehéz megmondani, valójában mennyivel esnek vissza a köridők, hiszen a csapatok lázasan dolgoznak azon, hogy más területeken visszanyerjük az elbukott köridőt.

Négy területen történt változás az aerodinamikai szabályokban:

A Porsche arra kérte a pilótáját, hogy hóban driftelés közben újságot olvasson, majd kérdésekre válaszoljon

A többszörös drift- és ralikrossz-bajnok Tanner Foustot arra kérte meg a Porsche, hogy ne nagyon figyeljen oda a vezetésre, miközben a hóban csúszkál a Cayman GT4 Clubsporttal - olvasson el egy cikket, majd válaszoljon kérdésekre vezetés közben, aztán pedig parkoljon le a többiek közé, de ne egyszerűen...

A nappalinkba hozza el idei autójának leleplezését a Williams

Igazán különleges módon leplezi le 2021-es Formula-1-es autóját a Williams: egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével a saját otthonunkban jeleníthetjük meg az FW43B virtuális mását.

A kiterjesztett valósággal megfűszerezett bemutató pénteken délután háromkor kezdődik, és bárki becsatlakozhat, aki feltelepíti a Williams Racing AR Launch 2021 néven futó appot, ami Apple eszközökkel már most elérhető, de hamarosan Androidokra is telepíthető lesz. A bemutató napján egy értesítés figyelmezteti a rajongókat a kezdés időpontjára. A leleplezést követően egy sajtótájékoztatót tartanak a két pilóta, George Russell és Nicholas Latifi, a csapatfőnök Simon Roberts és a vezérigazgató Jost Capito jelenlétével.

williams-ar

George Russell megmutatta a kis rakétáját

A Williams F1-es pilótája egy "erős" Mercedesszel pózolt, amit a "kis rakétájának" hívott - a szolgálati jármű:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

 

 

180-nal hóban, jégen, sötétben a hófalak között, gödrön és bukkanón át - őrült száguldás Ott Tanaktól

A WRC mezőnye Lappföldön járt hétvégén, az Arctic Ralit megnyerő Ott Tanak mellé pedig most beülhetünk egy szakaszra - a Hyundai pilótája ezen a pályán is a leggyorsabb időt produkálta. A péntek esti száguldás során megnézhetjük, hogy mennyire sokat lehetett látni sötétben, jégen/hóban úgy, hogy kilométerekre nincs más, csak az erdő és a fagy - ráadásul ahhoz, hogy valaki gyors legyen, keresztben kell autózni, amivel az a gond, hogy olyankor a lámpa sem az utat világítja meg...

Ezek lennének az F1 történetének legszexibb autói?

A bemutatók közepette jelentkezett újabb top 10-es összeállítással a Formula-1 YouTube-csatornája, amelyben a szerintük „legszexibb” F1-es autókat vették sorra. A listában egészen az ötvenes évekig is visszarepülhetünk – a videó átkattintás után nézhető:

Optikai tuningot kapott a Hyundai WTCR-gépe

Bemutatta a Hyundai Motorsport az i30 N TCR legfrissebb, 2021-es verzióját. Az autó külalakja változott az elmúlt években megszokotthoz képest, módosítottak az első lökhárítón és a fényszórón, a legújabb utcai modellhez igazítva az autót.

A változások azonban csak a felszínt érintik, az i30 N karosszériája, motorja és sebességváltója érintetlen maradt.

A Hyundai még nem jelentette be WTCR-es felállását, de ha minden rendben megy, Michelisz Norbert 2021-ben ezt az autót fogja vezetni.

Meglepetéspilótát igazolt tartalékosnak az Alpine

A Red Bull istállójának korábbi tagját, Danyiil Kvjatot igazolta le tartalékversenyzőnek az Alpine 2020-ra. A Renault-ból átalakult istálló a kedd délutáni bemutatóján hozta nyilvánosságra a hírt. Az orosz pilóta hányattatott F1-es karrierje 2014-től íródik, azóta megélt előléptetéseket, lefokozásokat és egy menesztést is, ám valahogy mindig visszatalált a paddockba. Összesen 110 nagydíjon állt rajthoz, a legtöbb versenyt a Toro Rosso/Alpha Tauri kötelékében teljesítette. Idén Fernando Alonso és Esteban Ocon csapattársa lesz.

kvjat-portre-20202

Fotó: DPPI

A komplett Formula-E-s felállását beveti tartalékosként a Mercedes F1-es csapata

A csapatbemutató és a W12-es leleplezése mellett egy apró, de azért fontos bejelentést is tett a Mercedes a Formula-1-es alakulata kötelékeibe tartozó pilótákról. Kiderült ugyanis, hogy idén a már tavaly is ezt a szerepkört betöltő Stoffel Vandoorne mellett Nyck de Vries lesz a világbajnok istálló hivatalos tartalékversenyzője – azaz gyakorlatilag a gyártó a két gyári Formula-E-pilótáját igazolta le erre a feladatra. Vandoorne a tavalyi évadzárón, De Vries pedig az idei nyitányon szerezte meg első győzelmét az elektromos sorozatban, a holland ennek köszönhetően vezeti is az összetettet a két arab futam után.

A Mercedes közleménye nem tesz említést Esteban Guerrieriről, aki tavaly még ugyancsak a tartalékosuk volt, ám a licencpontjai elévülése okán már csak külön engedéllyel tudott volna helyettesként rajthoz állni. Más kérdés, hogy vajon mennyire lesz feladata beugróként Vandoorne-nak és/vagy De Vriesnek, hiszen Lewis Hamilton tavalyi koronavírus-fertőzése alkalmával sem a hivatalos tartalékosainak egyikéhez nyúlt a Mercedeshez, hanem a Williamsből ültette át George Russellt.

vandoorne-devries-mercedes-fe-dppi

DTM-rövidhírek: Dögös fényezést kapott a Mercedes, a tavalyi ezüstérmes csapatot váltott

Megerősítette részvételét a DTM 2021-es szezonjában a Haupt Racing Team, amely két gyári támogatású Mercedes-AMG GT3 Evót állít csatasorba – az egyik autó fekete-ezüst fényezést kapott, a másikba vörös is került, a dizájn pedig kifejezetten szemrevaló lett. A szóban forgó istálló egy egészen új formáció, 2020-ban alapította Hubert Haupt, aki 1991-92-ben és 2001-ben maga is versenyzett a DTM-ben.

A másik fontos hír a német sorozatból, hogy 2019 és 2020 bajnoki ezüstérmese, Nico Müller marad a mezőnyben: az Audi gyári pilótája csapatot vált, és a Team Rosberghez csatlakozik, habár eddigi alakulata, az Abt is a rajtrácson lesz. A csapat másik ülését Dev Gore kapja, mindössze a másik amerikai, aki a DTM-ben versenyez. A Rosberg csupán a második csapat, amely bejelentette felállását, rajtuk kívül eddig csak az AF Corse Red Bull-támogatott pilótái (Alex Albon, Liam Lawson és tartalékként Nick Cassidy) ismertek.  

A Ferrari garantáltan ott lesz az idei összes F1-es pódiumon

A Formula-1 kedden bejelentett megállapodásának megfelelően 2021-től éveken át minden díjátadó ceremónián jelen lesz a Ferrari. Nem egy korrupt ügyletről van szó, hanem arról, hogy a versenysorozat a pezsgőgyártó Ferrari Trentóval kötött szerződést, ami így 2023-ig az F1 hivatalos italbeszállítójává vált. A márka a Carbon 2017 óta használt termékeit váltja a pódiumokon.

Nem ez az első alkalom, hogy a Ferrari Trento italai az F1-ben tűnnek fel, az 1981-es Olasz Nagydíjon például Alain Prost ünnepelhette vele a futamgyőzelmét.

2019-vet-futamgyozelem

Ti melyik Alpine-festésnek örülnétek legjobban?

Ma 16 órakor érkezik az átkeresztelt Renault új F1-es autója, íme három verzió a várható dizájnra - melyiket választanátok?

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Bottas már most nagyrészt elspoilerezte a Mercedes új festését

A Mercedes kedden délben tartja hivatalos csapatbemutató eseményét, amelyen a W12-esről is lehull majd a lepel, de lassan magunktól is összerakhatjuk az idei dizájnt az eddig csepegtetett fotórészletek alapján. Valtteri Bottas viszont az átlagosnál nagyobb betekintést engedett a festést illetően az Instagram-sztorijába feltöltött képpel:

 

Eközben a Mercedes Twitter-csatornája is posztolt egy képet a 2021-es autó orrkúpjáról:

 

A csapat másik fotóján pedig az a részlet látható, amely Bottas mögött is kiszúrható: az autó hátsó részére a Mercedes-csillagocskák helyére AMG-feliratok kerültek:

A mezőny első felében Grosjean második IndyCar-tesztjén

Az egyik jellegzetes amerikai pályán, Laguna Secában tesztelt az IndyCar-mezőny egy kisebb hányada, nyolc versenyző, köztük a Formula-1-ből érkező Romain Grosjean. Bár a nap nem csupán a köridőkről szólt – a francia többek között az üzemanyagspórolást is gyakorolta –, a Dale Coyne Racing pilótája figyelemreméltó kört tett meg a 3,6 kilométeres pályán: 1:11,571-es ideje a harmadik volt, csupán 0,278 másodperccel a leggyorsabb mclarenes Pato O’Ward és tizedekkel a csapattárs, Ed Jones mögött. A résztvevők között volt egy nagy visszatérő, Juan Pablo Montoya, aki Indianapolisban áll rajthoz a harmadik McLarennel, négy évvel utolsó versenye után.

„A legfontosabb dolog, hogy sokat tanultunk és egyértelműen javulok. Azt hiszem, sikerült előrelépnünk, kezdem jobban érteni az autót. Hogy őszinte legyek, nagyon másként kell vezetni, mint a Formula-1-est. De kezdem felvenni a sebességet és magabiztosabbnak érzem magam” – értékelte a Laguna Seca-i tesztnapot Grosjean.

„A kezem nem a legszebb. Maradt egy hólyag Barberből, muszáj volt több tapaszt felragasztom. Amikor leszedem a kesztyűt, nem a legjobb, de másfél hónap még hátravan az első futamig és minden nap hasznos. A problémás terület meg fog erősödni és rendben lesz” – beszélt a bahreini balesetben megsérült kéz állapotáról Grosjean.

Sűrű hetünk lesz: öt F1-es autó debütál a napokban, ma a Mercedes és az Alpine jön

Március másodikán, vagyis ma nézhetjük meg az új Mercedest és az új Alpine-t is, de a héten nem ez lesz az egyetlen leleplezés - a bemutatók tekintetében a legsűrűbb hét érdemi része veszi ma kezdetét!

március 2. 12:00 MercedesF1 W12

március 2. 16:00 Alpine A521

március 3. 16:00 Aston Martin AMR21

március 4. 9:00 Haas VF-21

március 5. Williams FW43B

pf2_2

Tízből kilenc F1-es csapat teszteli a Pirelli 2022-es kerekeit

Hónapról hónapra egyre közelebb kerülünk a Formula-1 2022-es szezonjához, ami a széria következő érájának eljövetelével kecsegtet bennünket. Az autók lapjaiban változnak meg, amire a Pirelli is teljesen új kerekekkel készül. Egészen pontosan 13-ról 18 hüvelyk átmérőjűre nőnek az F1-ben használatos kerekek, ami komoly fejlesztéseket kíván meg a hivatalos gumibeszállítótól. Ennek megfelelően idén február végétől egészen szeptember közepéig tesztek sorát rendezi meg a Pirelli annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészüljön az új generációs autók jelentette kihívásokra.

Az alábbi táblázatban átfuthatjuk, hogy a tervek szerint hol, mikor, mely csapatok, milyen típusú (száraz vagy esős) keverékekkel gyakorolhatnak. A sort a Ferrari február 22-én kezdte Jerezben, ahonnan a a lenti kép került fel az internetre. A listán feltűnik egy hiányosság: az F1 tíz csapatából egyedül a Williams nem szerepel rajta. Az egyelőre nem derült ki, ők miért maradnak ki a tesztsorozatból.

EvZwevZXMAY71iw

Eu7fT-XXAAMz7rc

Autós oltóközponttá alakították az austini F1-es pályát

A Circuit of the Americas is csatlakozott azon versenypályák közé, amelyet bevontak a koronavírus-járvány elleni harcba: a többek között a Formula-1-es USA Nagydíjnak és a MotoGP Amerikai Nagydíjának otthont adó austini pályán Texas állam első tömeges, autós oltóközpontját alakították. A közlemény szerint szombat reggeltől vasárnap délutánig nem kevesebb, mint 3000 fő kapta meg az első adagot a Moderna vakcinájából. A második dózist négy héten belül kapják meg a beoltottak.

Így nyitott a Formula-E: két verseny, két teljesen más élmezőny!

Az egyetlen hasonlóság, hogy a Diriyah ePrix első és második futamán egyaránt egy holland rajtolt az élről, de győznie csak egyiküknek sikerült. Itt a két futam összefoglaló videója, amelyek már önmagukban is bőven elég izgalmat hoztak, és ezekben még nincs is benne a Mercedes időmérős "kizárása", valamint Edoardo Mortara és Alex Lynn óriási balesetei, amelyeket mindketten sérülés nélkül úsztak meg. Ja, meg a szombat esti kizárásos zűrzavar se.