Videó: Így dobnak kosárra az F1-es pilóták
https://formula.hu/parc-ferme/30558
Mi is megírtuk, hogy az NBA-vel való együttműködés apropóján büntetődobó párbajt rendeztek a Formula-1-esek számára az USA Nagydíj helyszínén, Austinban. Most minderről mozgóképes összefoglalót is láthatunk – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:
F2: Idei második pole-pozícióját szerezte a Ferrari juniorja
https://formula.hu/parc-ferme/26262
Callum Ilott bizonyult a leggyorsabbnak a Formula-2 péntek délutáni időmérő edzésén Silverstone-ban. Az UNI-Virtuosi pilótája 1:39,062-es körrel, mindössze egyetlen tizedmásodperccel utasította maga mögé a Renault által protezsált Christian Lundgaardot, aki így a második lett. Ilott sikerét Sean Gelael megpördülése véste kőbe: a DAMS versenyzője a Copse kanyarban idézett elő sárga zászlót, így többen - például Guanyi Zhou - nem tudtak javítani a köreiken. A harmadik rajthelyet A Williams neveltje, Jack Aitken szerezte meg, a negyedik pedig Dan Ticktum lett.
A Formula-2 szombati rajtsorrendje az Autosport összeállítása alapján:

„El lehet bukni, de fel kell állni belőle!” – üzeni Marc Marquez
https://formula.hu/parc-ferme/26258
Nagyjából így lehet fordítani a rajongói támogatásokat megköszönő spanyol motoros idézetét. A nyolcszoros világbajnok a felkartörését követő második műtétje miatt nem tud rajthoz állni Brnóban, sőt a hírek szerint egyik spielbergi versenyen sem, így komoly hátrányba kerül(het) a vb-összetettben. A poszt kommentjei között egyébként többek között testvére-csapattársa, Alex, valamint korábbi repsolos kollégája, Dani Pedrosa is biztató üzenetet küldött a MotoGP címvédőjének:
Csodálatos fotókkal ünneplik házassági évfordulójukat Raikkönenék
https://formula.hu/parc-ferme/26257
Ma van négy éve, hogy Kimi Raikkönen feleségül vette szerelmét, Minttut, a házaspár pedig egy-egy fotóval emlékezett meg a jeles évfordulóról az Instagramon. A 2007-es F1-es világbajnok azt írta a kép mellé, hogy „a legvégéig szerelme mellett áll majd”, míg Minttu egy idézettel rukkolt elő: „Nem azt akarom, hogy úgy éljünk, hogy mi legyünk a példa a tökéletes házasságra, hanem úgy, hogy ez legyen a legklasszabb kaland, amelyben két ember valaha is részt vett”.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonHappy anniversary my love, I'll always be beside you until the very end !
Tengernyi motorcsere Silverstone-ban, Verstappen mindenből újat kap
https://formula.hu/parc-ferme/26259
Számtalan csapatnál szereltek be új erőforrásegységeket az autókba, erősítette meg az FIA. A pénteki szabadedzések előtt a következő cserék történtek:
- Max Verstappen (Red Bull-Honda) mind a hat komponensből újat kapott.
- Alex Albon (Red Bull-Honda) új belsőégésű motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t kapott. Esetében az energiatárolót és a vezérlőelektronikát már a Brit Nagydíj hétvégéjén kicserélték.
- Daniel Ricciardo (Renault) új belsőégésű motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t kapott.
- Lance Stroll és Nico Hülkenberg – Sergio Perez autóját és motorkomponenseit használva – (Racing Point-Mercedes) új MGU-K-t kapott.
- George Russell és Nicholas Latifi (Williams-Mercedes) új MGU-K-t kapott.
- Valtteri Bottas (Mercedes) új MGU-K-t kapott.
A számos csere egyike sem érdemel rajtbüntetést, ugyanakkor az energiatároló és a vezérlőelektronika egységekből csupán kettő használható a teljes szezon folyamán, így a Red Bullnál elérték a limitet, egy újabb friss komponens beszerelése már hátrasorolással fog járni.

Találtak egy kiskaput: bokszkiállással gyorsabb volt a kör, mint anélkül
https://formula.hu/parc-ferme/26256
Egy különös, a kamerák által is elkerült közjáték zajlott le szerdán Berlinben, az elsőn a Formula-E egy helyszínen zajló szezonzáró futamai közül. Történt ugyanis, hogy amikor Felipe Massa balesete miatt teljes pályás sárga zászló lépett életbe (ami azonos az F1 virtuális biztonsági autójával), három versenyző, a nissanos Sebastien Buemi, valamint a mahindrás Jerome 'Ambrosio és Alex Lynn behajtottak a bokszutcába, egy pillanatra megálltak a csapatuk garázsa előtt, majd azonnal tovább is haladtak, és a pályára visszaérkezve jobb pozícióban találták magukat, mint a bokszbahajtás előtt.
Az említett két csapat ugyanis felismerte, hogy mivel a bokszutcában ugyanúgy 50 km/óra a megengedett sebesség, mint a sárga zászlós körülmények alatt, ám a pálya kialakítása miatt a bokszutcán áthaladva rövidebb az út, mint a célegyenesen, így időt nyerhetnek a szükségtelen kiállással. A vonatkozó szabály úgy fogalmaz, hogy teljes pályás sárga alatt is nyitva áll a bokszutca a versenyzők előtt, feltéve, ha megállnak csapatuk boksza előtt - az érintettek pedig egy másodpercre így is tettek. D'Ambrosio egy pozíciót nyert a pályán a szemfüles húzás által (végül 5. lett), míg Lynn hármat (ő végül lemaradt a pontszerzésről), de a 7. Buemi is némi előnybe került üldözőivel szemben.
A futam után a Mercedes nyújtott be óvást a Nissan és a Mahindra húzása miatt, ám az FIA széttárta a karját, beismerve, hogy ez a kiskapu valóban nyitott maradt a mezőny előtt, az érintettek pedig minden szabályt betartva jutottak előnyhöz. Módosítottak azonban a szabályon a további versenyekre a hasonló esetek elkerülése érdekében: a bokszutcában a második futamtól kezdődően már csak 35 km/óra a megengedett sebesség, így pedig már nem lehetséges az előnyszerzés ezzel a trükkös taktikával.

Újabb F1-es dokusorozat készül
https://formula.hu/parc-ferme/26255
A sportág 70. évfordulója kapcsán gyártott közösen új dokumentumsorozatot a Formula-1 és a Sky Sports. A „Race to Perfection” – „Verseny a tökéletesség felé” – a beharangozó szerint az 1950-es indulástól napjainkig dolgozza fel a Formula-1 nagy történeteit és drámáit: ritkán és soha nem látott felvételeket, valamint jelenlegi és korábbi versenyzőkkel több mint 40 interjút ígér.
A hét epizód listájában olyan címek szerepelnek, mint „Bajnoki döntők”, „Dicsőség és tragédia” és „Vitás pillanatok”. A sorozat premierje szeptember 12-én lesz a Sky különböző platformjain, de azt ígérik, világszerte eljut különböző tévécsatornákra és streamingszolgáltatókhoz. A készítők ezzel a trélerrel csinálnak kedvet a műsorhoz:
Kiugrott az autóból a verseny közepén, szanaszét büntették a Mercedes pilótáját
https://formula.hu/parc-ferme/26254
Nyck de Vries az ötödik helyen haladt a Formula-E Berlin ePrix-jének második futamán, amikor egy nagy elfékezés után megadta magát alatta a Mercedes. A holland igyekezett félrehúzódni a pályán, majd meg sem várva a versenyirányítás reakcióját, kipattant az autóból, és elkezdte azt saját kezűleg egy kapu felé tolni azt. Egy idő után segítségére siettek a pályabírók is, akik egyébként limitált számban vannak jelen a szezonzáró helyszínén a pandémia miatti egyik óvintézkedés nyomán.
Hamarosan megérkezett a teljes pályás sárga zászlós jelzés, ám Formula-E versenyigazgatója, Scot Elkins nem nézte jó szemmel de Vries magánakcióját, amit még aközben művelt le, amikor az autók versenytempóban közlekedhettek a pályán. A versenyzői eligazításon ugyanis mindig nyomatékosan tudatják a pilótákkal, hogy leálló autója esetén mindenki köteles a helyén ülve megvárni a pályabírók segítségét. A Formula-2 tavalyi bajnoka nem így tett, amit a biztonsági irányelvek súlyos megsértésének tituláltak az ítélethozók, emiatt háromféle büntetést is kiszabtak rá. A Mercedes versenyzőjének egyrészt be kell fizetnie 5000 euró bírságot, másrészt öt rajthelyes büntetést kap a harmadik, szombati berlini versenyre, harmadrészt pedig öt büntetőpontot is feljegyeztek a licenszére - szinte példátlan, hogy valaki ilyen sokat kapjon egyetlen vétségért, ez is mutatja, hogy mennyire nem vette félvállról de Vries vétségét az FIA. A holland így immár nyolc büntetőponttal rendelkezik egy ugyanolyan rendszerben, amit a Formula-1 is használ.
Arccal a régi sikerek felé: a helyes útra lépett a McLaren!
https://formula.hu/parc-ferme/26253
Negyedéves csapatértékelővel jelentkezett podcastgárdánk a két silverstone-i futam között, amelyben a wokingi alakulat igen előkelő helyet és értékelést kapott. Hallgassatok belénk:
Itt élőben nézheted online a MotoGP teljes brnói hétvégéjét
https://formula.hu/parc-ferme/26252
Mivel a gyorsaságimotoros-vb jogait az idei szezonra megszerző új sportcsatorna, az Aréna4 még sok szolgáltatónál nem elérhető, a Cseh Nagydíj eseményeit a honlapjukon keresztül is élőben lehet követni – a felület IDE vagy a képre kattintva érhető el (a menetrend itt böngészhető, ha pedig semmilyen fontos MotoGP-s hírről nem akarsz lemaradni, csatlakozz a Formula MotoGP csoporthoz!):
Ha ez így folytatódik, A nap lánya mellett elindíthatnánk A nap Hamiltona rovatot is
https://formula.hu/parc-ferme/26250
Nyugalom, nem mondtuk, hogy ilyesmire készülnénk, csak arra utalunk, hogy amennyi színes, mókás és zavarbaejtő szerelést magára öltött már a brit, lassan létjogosultságot szerez magának egy saját rovathoz. De természetesen A nap lányainál jobbat úgysem tudna alkotni.
Persze az is lehet, hogy csak a nappaliját festette, aztán ugyanabban a nadrágban volt kénytelen kimenni a pályára, mert nem volt neki a szekrényben másik.


Rengeteg minden lesz pénteken, ne maradj le - mutatjuk a programot
https://formula.hu/parc-ferme/26246
Több kategória is megkezdi a versenyhétvégéjét pénteken - íme a program:
9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)
10:35-11:20 Formula-3, szabadedzés
11:30-12:20 Superbike, első szabadedzés
12:00-13:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
13:55-14:40 Formula-2, szabadedzés
14:10-14:50 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)
15:00-15:50 Superbike, második szabadedzés
15:05-15:35 Formula-3, időmérő (M4 Sport)
16:00-17:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
18:00-18:30 Formula-2, időmérő

fotó: dppi
Patkóval tiszteleg Stirling Moss előtt a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/26251
A hétvégi 70. Évfordulós Nagydíjon a legendás brit autóversenyző, Stirling Moss előtt tiszteleg a Mercedes. Az Ezüst Nyilak orrkúpjára a patkó szimbóluma kerül fel, ahogy az Moss korai versenyautóján, a Cooperen is látható volt az 1950-es évek első felében.
Az idén áprilisban 90 évesen elhunyt versenyző 16 futamgyőzelmet szerzett az F1-ben, egyet a Mercedesszel 1955-ben.
This weekend, we will be paying tribute to the legendary Sir Stirling Moss by carrying a special horseshoe emblem on our cars across the race weekend.
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) August 6, 2020
This was a symbol which appeared on Stirling’s pioneering Cooper race cars during the early days of his career. #F170 pic.twitter.com/1NgRVoHYmm
Az imolai lelátó alapján azt hihetnénk, hogy már 10 éve járvány van
https://formula.hu/parc-ferme/26249
Az F1-es naptár eddig bejelentett állomásai közül egyelőre csak Szocsiban és Portimaóban foglaltak állást egyértelműen a szervezők amellett, hogy bizonyos számú rajongót is szeretnének majd beengedni a lelátókra a versenyhétvége folyamán. Noha a november 1-jei imolai fordulóra is megtörténhet még ez, hiszen három hónap hátravan még addig, mindenesetre a friss fotók alapján egyértelmű, hogy ebben az esetben némi kertészkedési feladatokat is el kell majd látni a nézőtéren. A július utolsó hétvégéjén Imolában rendezett Formula Renault Eurocupról érkezett fotók alapján ugyanis egy fedetlen, pálya menti domboldalon olyannyira benőtte már a gaz az ülőhelyeket, mintha már egy évtizede koronavírus-járvány uralkodna a világon, vagy legalábbis az F1 2006-os utolsó látogatása óta nem nyúlt volna hozzá senki (mondjuk ez utóbbit el tudjuk képzelni).



Fotó: DPPI
Ken Block csatlakozott az elektromos ralikrosszhoz
https://formula.hu/parc-ferme/26247
A ralikrossz-világbajnokság négy hétvégéjén kísérőkategóriaként szereplő Projekt E mezőnyéről eddig nem tudhattunk sokat, az elektromos géposztály azonban most egy igazi húzónévre tett szert: Ken Block jelen lesz az első hétvégén augusztus 22-23-án a svédországi Höljesben, a STARD csapat Ford Fiesta ERX versenygépével, melyet három, összesen 450 kW teljesítményű elektromotor hajt.
Az 52 éves Block korábban, 2016-ban és 2017-ben a WRX állandó tagja volt Forddal, két dobogós pozíciót szerzett a kategóriában. Az idei Dakaron egy bemutatószakasz erejéig az Extreme E elektromos versenygépével tűnt fel, de Höljes lesz az első alkalom, hogy versenyezni is fog villanyautóval.
Egy ilyen Ford Fiestával írt történelmet a STARD tulajdonosa, Manfred Stohl júliusban Magyarországon, a Kakucs Ringen: a magyar bajnokság Supercar kategóriájának mezőnyében globális szinten először versenyzett elektromos versenygép, ráadásul a győzelmet is megszerezte a benzinmotoros társak előtt.

Da Costa tud egy rövidebb utat? Ismét lealázta a mezőnyt az időmérőn!
https://formula.hu/parc-ferme/26248
A Formula-E második berlini versenynapjának kvalifikációján a DS Techeetah pilótája, Antonio Felix da Costa folytatta a hengerlést – a mezőny ma utoljára a fordított vonalvezetést használja a Tempelhof repülőtéren, a portugál pedig még a szerdainál is nagyobb előnnyel hódította el a pole-t.
A pontverseny első hat helyezettjét felvonultató első csoportból ezúttal is csak da Costa volt képes olyan erős kört futni, amely a superpole-ra is elég volt, bár szerdához képest ezúttal „csak” az alapszakasz második legjobbja lett, pár ezreddel felülmúlta ugyanis őt Sebastien Buemi a Nissannal.
A legközelebbi üldözők közül Bird 9., Günther 11., Vandoorne 13., Evans 17. lett, míg Sims a mezőny végéről lesz kénytelen rajtolni, ugyanis 20 rajthelyes büntetést kapott akkumulátorcseréért.
A superpole-ban rendkívül izgalmasan kezdődtek a dolgok, egy pillanatban a két holland, Frijns és de Vries csatázott az ideiglenes vezetésért, aztán a Mahindra beugrója két ezreddel ugrott az élre a csapattal töltött második versenynapján. Megjött azonban a szerdai győztes da Costa, aki ismét megnyitott egy újabb ligát, és bepozicionálta magát négy tizedmásodperccel mindenki elé. Az utolsóként érkező Buemi vele sem tudott mit kezdeni, de hajszállal megkaparintotta a második helyet.
„Nem vagyok négy tizeddel gyorsabb senkinél, de ha egy versenyzőnek jó autója van, hirtelen minden összeáll” – nyilatkozta szerényen a portugál, aki immár 43 ponttal vezeti a bajnokságot, ezúttal viszont megkímélte a nagyérdeműt az előző nap nagy sikert arató színészi alakítástól.
„Úgy tekintek erre, hogy én vagyok a legjobb a Formula-E 1,5-ben” – mondta a második helyezett Buemi, aki kissé gyanakodva beszélt a DS-ek egyenesbeli sebességéről.
A második időmérő végeredménye:
| SP | Versenyző | Csapat | Idő | Hátrány |
| 1 | A.F.da Costa | DS | 1:06.442 | |
| 2 | Sébastien Buemi | Nissan | 1:06.859 | 0.417 |
| 3 | Alex Lynn | Mahindra | 1:06.919 | 0.477 |
| 4 | Nyck de Vries | Mercedes | 1:06.921 | 0.479 |
| 5 | Robin Frijns | Virgin | 1:06.974 | 0.532 |
| 6 | Lucas di Grassi | Audi | 1:07.292 | 0.850 |
| Q | ||||
| 7 | Oliver Rowland | Nissan | 1:07.018 | 0.239 |
| 8 | Jean-Éric Vergne | DS | 1:07.035 | 0.256 |
| 9 | Sam Bird | Virgin | 1:07.148 | 0.369 |
| 10 | Edoardo Mortara | Venturi | 1:07.218 | 0.439 |
| 11 | Max Guenther | BMW | 1:07.269 | 0.490 |
| 12 | André Lotterer | Porsche | 1:07.285 | 0.506 |
| 13 | S.Vandoorne | Mercedes | 1:07.292 | 0.513 |
| 14 | J.d'Ambrosio | Mahindra | 1:07.338 | 0.559 |
| 15 | Alexander Sims | BMW | 1:07.368 | 0.589 |
| 16 | Oliver Turvey | NIO | 1:07.451 | 0.672 |
| 17 | Mitch Evans | Jaguar | 1:07.516 | 0.737 |
| 18 | Felipe Massa | Venturi | 1:07.557 | 0.778 |
| 19 | Nico Müller | Penske | 1:07.581 | 0.802 |
| 20 | Neel Jani | Porsche | 1:07.640 | 0.861 |
| 21 | S.Sette Câmara | Penske | 1:07.846 | 1.067 |
| 22 | Daniel Abt | NIO | 1:08.005 | 1.226 |
| 23 | James Calado | Jaguar | 1:08.432 | 1.653 |
| 24 | René Rast | Audi | 1:08.464 | 1.685 |
Az összes létező veszély ellen kiáll az FE ebben az egy videóban
https://formula.hu/parc-ferme/26244
A visszatérő Formula-E is elkészítette a maga összefogást hangsúlyozó videóját, amelyben versenyzők, csapatvezetők és más személyek is felszólalnak a jelenünket leginkább foglalkoztató globális ügyek, a rasszizmus, a koronavírus és a klímaválltozás elleni harc mellett. A Positively Charged című videó a nevének megfelelően pozitív érzelmi töltést igyekszik átadni mindenkinek, aki megnézi.
"Tudjuk, hogy ebben a versenyben nincs célvonal, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lehetnénk gyorsabbak" - szól a kampány üzenete.
Mindezek fényében az első berlini futam rajtra előtt a mezőny egy perc csenddel adózott a koronavírus és a rasszizmus áldozatai előtt, és emlékezett meg egyúttal a Formula-E első halálos áldozatára, egy munkásra, aki a versenypálya építése során, balesetben veszítette életét néhány napja.
Videó: az F1 történetének legdrámaibb utolsó körei
https://formula.hu/parc-ferme/26237
Lewis Hamilton defektes gumival elért silverstone-i sikere után a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája készített egy válogatást a korábbi drámai befutókról – pontosabban már egy másodikat, hiszen néhány éve már közzétettek egy összeállítást. Az alábbiakban tehát összesen 20 emlékezetes finálét lehet megnézni (ha átkattintunk a YouTube-ra!):
Videón keresztül integetnek a díjátadó méltóságok a Formula-E-ben – de hogy minek?
https://formula.hu/parc-ferme/26243
Sok minden miatt lehetett izgatottan várni a poszt-Covid Formula-E-t, ezek egyike pedig az, hogy kiderüljön, itt milyen körülményes megoldást találtak ki a díjátadó ceremóniák lebonyolítására! A Formula-1 jelentheti az összehasonlítási alapot, és talán megnyugodva láthatjuk, hogy itt nincsenek sem serlegcipelő robotok, sem a bokszutcába száműzött csapattagok. Vannak viszont olyan, távolságtartó pódiumemelvények, amelyek egyik oldalán a pezsgővel, másikon a trófeával várják a dobogósokat. Egyszerűnek is tűnik a képlet, hiszen a himnuszok után a ceremóniamester egyenként szólítja a helyezetteket, akik ekkor megragadják a díjat, és kedvükre logobtathatják azt. Ám előtte még élő videókapcsolásban bejelentkeznek azok az emberek, akiknek normál esetben át kellett volna adniuk a trófeákat. Így megjelent a méretes kivetítőn Michael Müller, Berlin polgármestere, prof. dr. Angelika Eggert kórházigazgató, valamint egy rajongó - ja, meg ráadásként a Formula-E kabalafigurája, hogy ki legyen töltve a négyfelé osztott kép. A díjátadásra hivatott személyek megmutatták magukat, integettek egyet, majd kikapcsolták őket, hogy a három pilóta és a DS Techeetah csapatvezetője végül átvegyék azokat maguk.
Történelmi tempó: Először 300 km/h felett a DTM
https://formula.hu/parc-ferme/26240
A Német Túraautó-bajnokság 2020-as szezonnyitóján Spa-Francorchamps-ban csúcs született: először lépte át DTM-autó a 300 km/h sebességet. A rekorddöntő az audis Fabio Scherer volt a második futam 22. körében. A futam végén egy másik alkalommal is átlépte a határt és 302 km/h végsebességig jutott. A verseny során két BMW-s, Jonathan Aberdein és Philipp Eng is elérte a bűvös számot, utóbbi háromszor is.
A csúcsdöntés minden alkalommal a pálya hosszú egyenesében, a Kemmelben történt, szélárnyékban, nyitott DRS-sel és az előzésgomb segítségével. A 60 lóerős előzéssegítő funkcióval kiegészítve a DTM-autók csúcsteljesítménye 640 lóerő.
A két évvel ezelőttig használt V8-as autók végsebessége 270 km/h óra volt. A négyhengeres turbómotorok és a Class One szabályrendszer 2019-es bevezetésével arra számítottak a szakértők, hogy az autók Hockenheimben átlépik a 300-at, de akkor 294 km/h-nál állt meg a mérő. A DTM és Super GT közös japán versenyén, Fujiban a másfél kilométeres célegyenes segíthette volna elő a rekorddöntést, de azon a hétvégén az a döntés született az esélykiegyenlítés jegyében, hogy ne lehessen DRS-t használni.

Kommentátort nevezett meg tartalékpilótának a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/26245
Miután kiderült, hogy a Mercedes figyelmetlenségből olyan tartalékpilótát oszt meg két másik csapattal, aki nem is jogosult Formula-1-es versenyzésre, a McLaren is keresésbe kezdett, hogy szükség esetén alkalmazni tudjon valakit helyettesként - persze normál esetben minimális az esélye, hogy egy F1-es csapatnak élesben kell bevetni a tartalékpilótáját, de most, a koronavírus-járvány közepén tényleg nem árt erre felkészülni. A wokingi csapat kiválasztottja pedig Paul di Resta lett, aki 2011 és 2013 között versenyzett a Force Indiával, azóta viszont leginkább a SkySports helyszíni szakértőjeként és kommentátoraként tűnik fel az F1 körül. Leszámítva a 2017-es Magyar Nagydíjat, amikor egyszer már be kellett ugrania hasonló módon. Akkor a Williamsnek volt hirtelen szüksége valakire a lebetegedő Felipe Massa helyére, és di Resta volt az istálló tartalékja, így sebtében félretette a mikrofont, és átállt a másik oldalra, ahol őt interjúvolják (talán még emlékszünk, Kimi Raikkönen le is kommentátorozta őt verseny közben a rádióban). Ez az egy beugrás tette most a skótot alkalmassá a tartalékpilótai szerepre, hiszen a szuperlicensz megadásához F1-es versenytapasztalatot követel meg az FIA az elmúlt három évből. A 34 éves skót túl van a wokingi ülésteszten, de a hétvégi 70. Évfordulós Nagydíjon is a Sky embereként lesz jelen, és nem vegyül a mclarenesekkel, kivéve, ha szükség lenne a szolgálataira Lando Norris vagy Carlos Sainz kidőlése esetén.
Di Resta az Aston Martin kiszállásával idénre elveszítette DTM-es állását, vezet azonban a WEC-ben a United Autosport LMP2-es csapatában - amely istálló szintén a McLaren-vezér Zak Brown fennhatósága alatt áll.


