DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Kijött Hamilton 2019-es kollekciója

Elsősorban rózsaszínűek a TommyXLewis második szezonjának darabjai: az F1-es világbajnok korábban elmondta, a ruhák megálmodásában és tervezésében aktívan részt vesz.

Az ötszörös Formula-1-es világbajnok tavaly ősszel mutatta be a Tommy Hilfiger márkával közösen létrehozott, TommyXLewis névre hallgató kollekcióját. Fél év sem telt el azóta, és már itt a második szezon: 2019 elején újabb, tavaszi-nyári darabokkal gazdagodott a kollekció, melyek még nem kaphatók, de már előrendelhetők.

 



„Egy csavar a klasszikus utcai ruházaton, melyet az egység ereje inspirált” – olvasható a kollekció leírásában, amelyet a Los Angeles-i utcai stílus ihletett. A darabok – köztük melegítőfelső, rövidnadrág, cipő és hátizsák – többsége rózsaszín és más feltűnő színű. Hamilton korábban elmondta, nem csupán nevét adta a ruhadarabokhoz, hanem a tervezési folyamatban is aktívan részt vett, tevékenysége az apró részletekre is kiterjedt.

Akit érdekelnek a kollekció darabjai, itt böngészhet köztük – valamennyi fotón Hamilton áll modellt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: