DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton a díjátadó robotokról: Ez kicsit beteg

A távolságtartás érdekében a Stájer Nagydíjon előrukkoltak egy nagy figyelmet kapó újdonsággal: guruló „robotok” adták át a díjakat a dobogós helyezetteknek.

A szezon első versenyén, az Osztrák Nagydíjon a dobogósok számára előre kikészítették a trófeákat, melyeket nekik kellett felvenni. Egy héttel később, a stájer futamon ennél is rendhagyóbb módon jutalmazták a dobogósokat: robotoknak nevezett – valójában távirányítású – guruló asztalkákon juttatták el a trófeákat az első három helyezettnek és a konstruktőr képviselőjének.

„Azt gondoltam, ez kicsit beteg. Az biztos, hogy bizarr látvány volt. Inkább dobták volna oda nekem, vagy valami” – idézi az Autosport a stájer futam nyertesét, Lewis Hamiltont, akinek nem nyerte el tetszését az újítás. „Az igazat megvallva ezek nagyon szokatlan idők. Vezetés közben még hagyján, de amikor kiszálltam, akkor hatalmasodott el rajtam, hogy hiányzik a szokásos atmoszféra. Hiányoznak a rajongók, most derül ki, mennyit is jelentenek.”



„Ezek a dobozok jöttek a trófeával, hát elég szokatlan érzés. És nyilvánvalóan kicsit túlzás is szerintem, mivel itt mindenkit leteszteltek, kesztyűket viselünk, és minden” – beszélt arról a Mercedes hatszoros világbajnoka, hogy a résztvevők egészségét szavatolni akaró Formula-1 talán átesett a ló túloldalára intézkedéseivel.

Csapattársát, Valtteri Bottas vele ellentétben megnyerték a „robotok”. A finnt nem érte meglepetés, hiszen már a szombati Formula-2-es futamon látta a díjátadó új szereplői: „Szerintem elég vagány. Már láttam őket az F3-as vagy F3-es futamon, tudtam, hogy a robotoktól veszik át a pilóták a trófeát. Rendes dobogó van, csak le kell nyúlnod érte, szerintem ez menő” – mondta Bottas.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: