DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

Michelisz: Nem vagyok hajlandó feladni a harcot!

„Azt reméltem, hogy nagyobb mértékben tudom csökkenteni a hátrányomat a bajnokság első helyezettjéhez képest a Slovakia Ringen, de annak ellenére, hogy sokkal jobban is alakulhattak volna a dolgok, mégis alapvetően pozitívnak értékelem a mögöttünk hagyott hétvégét. Felszabadító volt újra azt érezni, hogy nemcsak szenvedünk az autóban, hanem képesek vagyunk a mezőny elejében harcolni” – írta Michelisz Norbert az Indexen vezetett blogjában a WTCR szlovákiai hétvégéjéről.

Az első versenyen kockázatott, ami nem jött be, a másodikon okosan kimaradt egy balesetből, a harmadikon viszont a vezetésért csatázva lökték meg. „A pole-ból induló Berthon elé kerültem, enyém volt a belső ív, és már Catsburg volt mellettem kívül. Tudtam, hogy semmi más dolgom nincs, mint a második kanyarban is a belső íven folytatni, mert utána a harmadikban már nem tud mellettem maradni kívül. Csakhogy a második kanyar előtt hátulról éreztem egy lökést, ami enyhén kibillentett az egyensúlyból, majd egy-két másodperc múlva egy újabbat, ami után keresztbe csúszott az autóm. Örültem, hogy nagy szerencsével meg tudtam fogni, és nem lett baleset a vége, mert oldalról kaphattam volna további ütéseket, ami a legkiszolgáltatottabb helyzet. Miután megfogtam az autót, hamar alábbhagyott az örömöm, mert már azon bosszankodtam, hogy mennyire hátraestem. Pedig jó eséllyel enyém lett volna az első hely az első három kanyar után, onnantól pedig a győzelemért mehettem volna. Kicsit dühből is vezettem ezután, mentem előre.”

A Slovakia Ring után most a hazai forduló következik Michelisz számára, erről így írt: „Az erőviszonyokat és a teljesítményt tekintve azt kaptam a Slovakia Ringtől, amit vártam, és azért vagyok pozitív, mert a Hungaroringen is ugyanide várom a Hyundait, tehát a top ötbe. Egy szlovákiai győzelemmel most sokkal komfortosabban érezném magam, de még mindig több futam van előttünk, mint mögöttünk, úgyhogy megvárnám, mi történik Magyarországon. Nem vagyok hajlandó feladni a harcot!”

michelisz-wtcr-skring

Óvatosságra inti Newey-t az 1999-es F1-es szezon emléke

Történelmi magasságokban jár jelenleg a Red Bull a Formula-1-ben, a Magyar Nagydíjon aratott sikerükkel megdöntötték a McLaren 35 éve fennálló rekordját a sorozatban elért győzelmek tekintetében. Adrian Newey, a bikák tervezőzsenije így beszélt minderről az F1 Nation podcast adásában: „Lenyűgöző sorozat, sosem álmodtunk ilyesmiről. Sosem gondoltam volna, hogy megelőzhetjük az 1988-as McLarent, úgyhogy ez elismerés az egész csapatnak, a keményen dolgozó srácoknak és a szezonban mutatott megbízhatóságunknak.”

Mindennek köszönhetően a Red Bull jelenleg több mint kétszer annyi ponttal rendlekezik a konstruktőri vb-tabellán, mint a második Mercedes. Ennek ellenére Newey óvatosságra int – mindenekelőtt annak fényében, amit ő átélt 1999-ben a McLarennél (egy egyébként jóval szorosabb helyzetben): „Idény közben nem gondolunk arra, hova jutottunk, mindig a következő futamot tartjuk szem előtt. Még hosszú út áll előttünk. Nagyon tisztán emlékszem 1999-re, amikor Mika [Hakkinen] vezetett Silverstone előtt, ahol Michael [Schumacher] eltörte a lábát, és hogy teljesen őszinte legyek, csapatként bealudtunk az év hátralévő részére, s így végül csak a legvégén dőlt el a cím, a konstruktőrit pedig el is buktuk. Ez egy lecke volt arra, hogy bármennyire is jól néznek ki a dolgok, tovább kell nyomnod.”

f1-newey-redbull-hun

Mercedes: Támogatjuk, de nem a mi problémánk De Vries elküldése

Az AlphaTauri tavaly ősszel a Mercedes kötelékeiből kiszakítva igazolta le Nyck de Vriest, akit viszont mindössze tíz futam után, a nyári szünetet meg sem várva küldött el a Red Bull. Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke az F1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén elmondta, hogy szívesen visszafogadnák a hollandot szimulátorversenyzői szerepkörben, amit korábban is betöltött, de szerinte aligha erre vágyik a pilóta. Toto Wolff viszont arról beszélt a Sky Sports F1 kameráinak, hogy bár támogatják De Vriest, nem igazán van helyük számára a csapatban:

„Rajongója vagyok Nycknek, mivel elképesztően intelligens, és mindig nagyban hozzájárult az autónk fejlesztéséhez. Talán több időre lett volna szüksége. Hiszem, hogy megkapja az egész szezont, akkor jó jelölt lett volna a Red Bull második ülésére. De ez nem a mi problémánk. Persze sajnálom. Hétfőn felhívott, hogy van-e időm egy kávéra. Volt. A csapatunknál minden pozíció betöltött, de továbbra is támogatni fogjuk, ahol csak tudjuk” – fogalmazott Wolff, aki megjegyezte: szerinte is az volt a célja a Red Bullnak a korai kirúgással, hogy kipróbálhassák Daniel Ricciardót arra tekintettel, hogy esélyes lehet-e Sergio Perez utódjaként.

f1-devries-wolff-mercedes

Dokumentumfilm készült az AlphaTauriról

Autósportos vonatkozása is lesz a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválnak, mivel szeptember 6-án, sz Olasz Nagydíjat követően az esemény keretei között tartják az AlphaTauriról szóló dokumentumfilm premierjét. A „Kerül, amibe kerül – Verseny a versenyek előtt” címet kapó alkotás a csapat ismertetője szerint csaknem 20 évvel ezelőtt kezdődik, amikor a Red Bull megvásárolta a Minardi csapatot. A film az AlphaTauri YouTube-csatornáján ingyenesen megnézhető lesz.

Először vezeti az Aston Martint Stoffel Vandoorne

Közzétették a Belga Nagydíj utáni, melegítőpaplan nélküli abroncsokra fókuszáló gumiteszt felállását: az Aston Martint Stoffel Vandoorne és Lance Stroll vezeti a két nap során, míg a McLarennél a két állandó pilóta, Lando Norris és Oscar Piastri kap egy-egy tesztnapot.

A 2021/22-es Formula-E-világbajnok belga idén csatlakozott az Aston Martinhoz tartalékpilótaként – a nagydíjakon Felipe Drugovichcsal felváltva tölti be ezt a pozíciót. A korábban Mercedes tartalékosaként szolgáló Vandoorne először vezeti az Aston Martin AMR23-asát. Utoljára 2020-ban, az Abu Dhabi Pirelli-teszten vezetett aktuális F1-es versenygépet, a Mercedest.

A belga az Aston Martin egykori istállójánál, a McLarennél is tartalékpilóta, a két csapat közti megállapodás értelmében. A Formula-E-ben a DS Penske kötelékében versenyez, és egy harmadik szériában is aktív, a WEC-ben a Peugeot-nál, megint csak tartalékként.

„Hülkenberg bármelyik csapattal jobban járna”

Sergio Perez napjai meg vannak számlálva az ex-F1-es Ralf Schumacher szerint, a mexikói egykori csapattársáról, Nico Hülkenbergről azonban ellentétes a hatszoros nagydíjgyőztes véleménye. A német jobb csapatot érdemelne, mondja Schumacher:

„Bármelyik pilótafülkével jobban járna. Azonban kérdéses, mennyi F1-es opciója van a jövőjét illetően. Valószínűleg bármelyikkel jobban járna a Haashoz képest. Kívülről az lehet a benyomásunk, hogy a többi csapatban nagyobb a potenciál, a Williamsnél például sok pénz van, de ez az AlphaTaurira is igaz. A Haasnál úgy tűnik, hogy a dolgok egy helyben állnak” – írta a német Sky oldalán vezetett rovatában Schumacher.

„Nem könnyű Nicónak, ha új ülést akar találni. Az a kép él róla, hogy tökéletes időmérős specialista, de a potenciálját nem tudja beteljesíteni a futamon. Ezért olyan autót akar, amely versenyen is jól működik. Kicsit küszködik amiatt, mert nincs meg ehhez a lehetősége. Mindenesetre remek munkát végez” – mondta az időmérős kvalitásai miatt mostanában többször dicsért Hülkenbergről.

Egy pálya maradt még, amitől tart idén az F1-ben a Red Bull

A hétvégi Formula-1-es Magyar Nagydíjon zsinórban 12. győzelmét aratta a Red Bull, ami azt is jelenti, hogy még mindig veretlenek a 2023-as idényben annak felénél. Emiatt egyre reálisabb lehetőség, hogy a sportág történetében először egy istálló az összes futamot behúzza egy idényen belül. Helmut Marko, a bikák tanácsadója ugyanakkor kiemelt még egy helyszínt a Hungaroring mellett, amelytől előzetesen tartanak – bár a vasárnapi domináns siker kissé megnyugtatta őket:

„Voltak aggodalmaink Magyarországgal és Szingapúrral kapcsolatban. A számításaink szerint ezek a legnehezebb pályák számunkra. Úgyhogy egy ilyen magabiztos győzelem megkönnyebbülést jelent. Emellett a 250. dobogónkat vagy valami ilyesmit szereztük. Minden egyes győzelemmel olyan magasságokba jutunk, amelyekről álmodni sem mertünk volna” – nyilatkozta Marko a Servus TV-nek.

f1-verstappen-redbull-hun-win

Két másodperc alatt: szezonbeli rekordot döntött a bokszban a Red Bull – videó

A 2023-as idény leggyorsabb kerékcseréjét láthattuk a vasárnapi F1-es Magyar Nagydíjon: az energiaitalosok szerelői 1,98 másodperc alatt intézték el Sergio Perez bokszkiállását. De kellett is az új csúcsot jelentő gyorsaság az elsőségükhöz, ugyanis az ezen a téren is szintet lépő McLaren pedig 2,01 másodperces cserét produkált Oscar Piastri versenygépén – ezzel az idei két leggyorsabb szervizelésre a Hungaroringen került sor. Az 1,98 másodperces idő amúgy az új 18 colos abroncsok bevezetése óta is etalon: tavaly ugyanennyi idő alatt végzett a McLaren Daniel Ricciardo autóján a Mexikóvárosi Nagydíjon. Íme, a szóban forgó hipergyors művelet videón is:

„Ő lett a nap versenyzője? Mi a pokol?” – Norris Perezről

Sergio Perez nyerte el a rajongók szavazatai alapján a „Nap versenyzője” díjat a vasárnapi F1-es Magyar Nagydíjon, miután a kilencedik helyről a harmadik pozícióba zárkózott fel a versenyen. Christian Horner csapatvezető is dicsérte pilótáját, aki szerinte „tűzbe jött”, a mexikói pedig önbizalmat építene az erős futam után.

Volt azonban valaki, akit nem nyűgözött le annyira Perez produkciója. A második helyen végző Lando Norris – aki Lewis Hamiltonnal is csipkelődött kicsit a futam után – így reagált, persze részben viccelődve, amikor a Sky F1 riportere közölte vele, hogy a Red Bull-os lett a Nap versenyzője: „Ő lett a nap versenyzője? Mi a pokol?” – mondta a mclarenes. A riporter ezután azt mondta Norrisnak, hogy „keményebben kell dolgoznod…”, mire a brit így reagált: „Gyorsabb autóra van szükségem!”.

f1-norris-perez-redbull-hun

Sargeant úgy adta fel a Magyar Nagydíjat, hogy semmi gond nem volt az autójával

A vártnál gyorsabbnak bizonyult a Hungaroringen a Williams, Alexander Albon a 11. helyet szerezte meg vele egy, az autónak egyáltalán nem fekvő pályán, és Logan Sargeant sem ment rosszul: Nico Hülkenberggel csatázott a hajrában, de végül pórul járt. 

A küzdelem során Sargeant rossz szögben talált el egy kerékvetőt, megpördült, visszaesett, és ezzel leírta a gumijait is. Mint mondta, mivel már csak három kör volt hátra, pontszerzésre pedig nem volt esélye, így a csapattal együtt úgy döntöttek, hogy kiállnak: ugyan az autónak semmi baja nem volt, de inkább kijött a bokszba, és feladta a futamot, nem szenvedte végig a lekockázott abroncsokon az utolsó három kört.

Az eredménylistában így is értékelték, 18. lett, és úgy fogalmazott, hogy elégedett a futammal, biztató volt az autó versenytempója.

f1-williams-sargeant

fotó: dppi

Videó: így szórakoztatták a közönséget a sportbírók a Magyar Nagydíjon

A Hungaroring osztotta meg az alább videót: sportbírók és előadóművészek!

 

Norris odaszúrt Hamiltonnak: Próbáld ki a 19. helyet!

Lando Norris még saját magához képest is különösen tréfás hangulatban volt a Magyar Nagydíj hétvégéjén, még abból is képes volt viccet csinálni, hogy összetörte Max Verstappen győzelmi trófeáját. A fiatal brit finoman az egyébként vele jó kapcsolatot ápoló Lewis Hamiltonnak is odaszúrt egyet azt követően, hogy a második helyet szerezte meg a Hungaroringen: „Szombaton Lewis arról panaszkodott, hogy mennyire nehéz az első helyen kívül zárni.”

„Hát próbáljon meg a 19. vagy a 20. helyen versenyezni. Még sosem csinált olyat! Ez az egyetlen dolog, amit Lewis még nem csinált az F1-ben…” – mondta a brit, aki azt is hangsúlyozta, hogy szerinte Hamilton nyilatkozataiban túlságosan alábecsüli a Mercedes teljesítményét: „Lewis rengeteget panaszkodik, hogy a mi autónk milyen csodálatos, az övék pedig mennyire rossz, csakhogy az autójuk egyáltalán nem rossz. És egész évben nem volt az…”

norris-hun

Választások miatt áthelyezik a Superbike zárófutamát!

Hallottunk már olyat, nem is egyszer, hogy egy versenyt politikai okok törölni kellett, de rendszerint a szónak nem ebben az értelmében… A 2023-as Superbike-évad zárófordulóját Argentínában rendezték volna október 13. és 15. között, ám októberben általános és tartományi választásokat rendeznek az országban, ami jelentősen megnehezítené az esemény lebonyolítását, éppen ezért a szövetség, a szervezők és a tartományi kormányzat közös megegyezéssel úgy határoztak, hogy nem tartják meg az eseményt.

A FIM és a DWO hamarosan kijelöli a szezonzáró új helyszínét, mely a pletykák szerint jó eséllyel Jerez lehet majd.

razgatlioglu-yamaha

Már kaphatóak a jegyek a 2024-es F1-es Magyar Nagydíjra

Kedves szurkolók, kedves leendő 2024-es F1 Magyar Nagydíj jegytulajdonosok! Ma elkezdődik a jövő évi verseny jegyeinek értékesítése hivatalos partnerünk, a gpticketshop oldalán! - közölte a Hungaroring.

Arra azonban felhívták a figyelmet, hogy már a hivatalos jegyértékesítés megkezdése előtt megjelentek belépők nem létező vagy nem hitelesített oldalakon. Kérnekünk mindenkit, hogy a kellemetlenségek és a későbbi problémák elkerülése érdekében a hivatalos jegyértékesítő partnernél váltsa meg jegyét a 2024-es Formula-1-es Magyar Nagydíjra!

Találkozunk 2024-ben a Hungaroringen!

f12024

Duplázott az oválkirály Iowában – videó

Az Iowa Speedway látta vendégül a hétvégén az IndyCar mezőnyét, méghozzá egy dupla fordulóra, ahol egyértelműen Josef Newgarden volt a főszereplő: a kétszeres bajnok a szombati és vasárnapi futamot is behúzta. Newgarden ezzel egyértelműen megmutatta, hogy jelenleg ő a legjobb oválmenő a szériában: idén az összes eddigi oválversenyt megnyerte a Penske pilótája, beleértve az Indy 500-at. Ezzel az összetettben is feljött a második helyre, de így is tetemes, 80 pontos a hátránya az egy nyolcadik és egy harmadik helyet begyűjtő Alex Palouval szemben.

Az alábbiakban visszanézhető a két iowai futam videós összefoglalója:

NASCAR: Botrányos jelenetek után megdobálták a győztest Poconóban

Izgalmas végjátékban dőlt el a NASCAR Cup Series legutóbbi futama a Pocono Racewayen, ahol Denny Hamlin megszerezte pályafutása 50. győzelmét a szériában, a Toyota pedig szintén ünnepelhetett, hiszen ez volt a márka 600. sikere a versenysorozatban. Ezek a dolgok azonban mind elhalványultak a botrányok mögött, amelyekből jutott bőven erre a fordulóra. A futamot William Byron kezdte meg az élről Martin Truex Jr. mellől, az első szakaszt azonban Joey Logano nyerte meg, míg a másodikat Kyle Larson, aki a verseny egyik főszereplőjévé lépett elő Hamlin mellett.

A felek kétszer is összeakadtak a verseny során, előbb Hamlin vezette a falnak ellenfelét, majd a 2021-es bajnok az egyik újraindítás előtt megtorlásként nekiment a Toyotának, ezzel viszont jelentős sérülést okozott az autójának, végül csak a 21. helyen zárt. A hajrában aztán pont az utolsó körben jött a sárga zászló, így Hamlint már nem lehetett megfogni, a közönség viszont egyértelmű utálatát fejezte ki, miután kifütyülték, majd megdobálták a győztes pilóta autóját ünneplés közben. Hamlin mellett a második helyezett Tyler Reddick szintén botrányba keveredett, mivel a harmadik etap elején kiütötte Austin Dillont, aki emiatt nagyon csúnyán összetörte az autóját, majd miután kiszállt, a sárga zászlós periódus alatt Reddick autójához vágta a bukósisakját.

Az őrület itt viszont még mindig nem ért véget, miután az utolsó sárga zászlót Ryan Preece balesete váltotta ki, akit Corey LaJoie lökött meg. Preece ezen annyira felhúzta magát, hogy a leintést követően egyből LaJoie autójához szaladt, majd szabályosan rátámadt a benne ülő pilótára, miközben a felvételek tanulsága szerint, folyamatosan káromkodva üvöltözött riválisával.

A NASCAR mezőnye legközelebb július 30-án a Richmond Racewayen áll rajthoz.

Újra elkészítik Verstappen összetört herendi F1-es trófeáját

A Formula-1-es Magyar Nagydíj legnagyobb visszhangot kapó „incidense” a leintés után, a pódiumceremónia során történt, amikor Lando Norris sajátos pezsgőnyitási technikájának köszönhetően leesett és összetört Max Verstappen győzelmi trófeája. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója már a futam előtti hétfőn jelezte a Formula.hu jelenlétében tartott sajtótájékoztatón, hogy fel vannak készülve arra az esetre, ha esetleg baleset érné a több hónapnyi munkával készült, 40 ezer euró körüli értékű trófeát, a verseny másnapján pedig az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának be is jelentette, hogy bár sajnálattal vették tudomásul, hogy ez lett a kupa sorsa, de mivel meglátása szerint a Herendinek a magyar országimázsépítésben is fontos szerepe van, pótolni fogják a serleget.

„A csapatok majd eldöntik, ki volt a hibás, de mi vállaljuk az örömteli és nehéz terhet, és újra elkészítjük” - fogalmazott az MTI beszámolója szerint. Simon Attila kiemelte, minden alkotásukra örökös pótlási garanciát vállalnak, emiatt a mintatárban a Magyar Nagydíj serlegeinek másodpéldánya is ott van. A vázatest gyártása már el is kezdődött, így az eredetileg hat hónapos elkészítési folyamat most rövidebb lesz, és a Red Bull kétszeres világbajnoka pár hét múlva megkaphatja a kupát.

f1-hun-trofea-herendi-torott

fotó: Red Bull Content Pool

 

Wolff: F2-es mezőny egyetlen F1-es autó mögött

33 másodperc különbség a második helyezetthez képest, 39 másodperc az időmérőn még leggyorsabb Mercedes előtt – ezek a számok tükrözik Max Verstappen dominanciáját a Hungaroringen. Toto Wolff a fenti hasonlattal jellemzett:

„Láttuk ezt már a pénteki edzés hosszú etapjain is. Itt állnak ők, olyan, mintha egy Formula-2-es mezőny küzdene egyetlen Formula-1-es autó ellen” – mondta Wolff, de aztán hozzátette: a Red Bull megérdemelten áll ekkora előnyben. „Ők végezték a legjobb munkát, az előírt szabályok keretein belül. Ez meritokrácia. Mi is fogunk még versenyeket és bajnokságokat nyerni, de ma láthattuk Max tempóját.”

Fotó: Red Bull Content Pool

Megsúgott egy fontos részletet Hamilton szerződéséről Wolff?

Lewis Hamilton 2024-es Mercedes-szerződése hosszú ideje foglalkoztatja az F1-es közvéleményt, de hétvégéről hétvégére lényegében ugyanazt ismételgetik az érintettek: a Hungaroringen ezt Toto Wolff úgy fogalmazta meg, „aláírva nincs, de érzelmileg már kész van” a szerződés.

Az osztrák csapatvezető egy érdekes közjátéknak is szereplőjévé vált a hétvégén. A Magyar Nagydíj egy különleges F1-es közvetítés színhelye volt, angol és német nyelven is készült egy gyerekeknek szóló adás gyerekriporterek részvételével. Egyikük a német verzióból interjút készített Wolff-fal: mikor a szerződés hossza iránt érdeklődött, a csapatfőnök úgy reagált, nem mondhatja el nyilvánosan, de megsúgja neki. A fiú fülébe suttogta, a fiatal riporter azonban hangosan visszamondta: két évre szól a szerződés.

Persze ha Wolff nem akarta volna, hogy ez a részlet nyilvánosságra kerüljön, akkor vélhetően súgva sem mondja el senkinek – ami biztos, Hamilton szerződéses helyzete ma is téma lett az F1-es sajtóban.  

Videó: Norris eltörte Verstappen győztes trófeáját

Lando Norris kicsit belerondított Max Verstappen győzelmébe a Magyar Nagydíjon: a pályán ugyan nem tudta megnehezíteni a holland dolgát, a pezsgőzésnél azonban véletlenül eltörte a világbajnok frissen kapott, a győzelemért járó trófeáját. Videón az eset és fotón az eredménye:

 

 SI202307230526

A tűzeset miatt törölték a WRX el sem kezdődött versenyhétvégéjét

Leégett egy komplett csapat a Ralikrossz-világbajnokság Lydden Hill-i versenyének előestéjén: a péntek éjszakai tűzben megsemmisült a Special ONE Racing csapat szinte teljes felszerelése, beleértve egy kamiont és a két Lancia Delta Evo-e RX versenygépet, melyekkel Sebastien Loeb és Guerlain Chicherit szerepeltek volna.

Személyi sérülés nem történt, viszont a biztonsági kamerák felvétele szerint az egyik, töltés alatt levő autó akkumulátora okozta a tüzet – a 2022-es elektromos átállás óta először történt ilyen baleset. Az ebből fakadó biztonsági aggályok miatt vizsgálat indult, a WRX szombati programját pedig elővigyázatosságból felfüggesztették.

Szombaton éjjel született csak meg a döntés: a világbajnokság vasárnapi programját is törlik, azaz a szezon negyedik versenyhétvégéje elmarad – úgy, hogy naptár szerint kezdetét is vette, de a gyakorlatban nem futottak belőle egyetlen kilométert sem. A vizsgálat továbbra sem jutott eredményre a tűz kiváltó okát illetően, a hajtásláncot biztosító Kreisel Electric pedig nem tudott biztosítékot adni, hogy a baleset nem ismétlődik meg. A versenyt a nézők, csapattagok és versenyzők biztonságára hivatkozva fújták le.

A nézők a törlés ellenére nem maradnak hoppon, hiszen a helyszínen az RX2e kategória és a brit bajnokság programját megtartották. A WRX következő hétvégéje két hét múlva, Belgiumban esedékes.

Fotó: Red Bull Content Pool