DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„A hetedik-nyolcadik csapat az Aston” – Alonso

A kétszeres F1-es világbajnok szerint tempóból az előző futamokon sem érdemeltek volna pontszerzést: fejlesztések kellenek, hogy visszatérjenek a középmezőny élére.

Nagyjából a senki földjén áll az Aston Martin a konstruktőri értékelésben a 2024-es Formula-1-es idényben: a tavalyi évet még erősen kezdő, de fokozatosan visszaeső alakulat egyértelműen a négy nagy, azaz a McLaren, a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes mögött kullog, ám főleg a szezon eleji erősebb produkció révén még határozottan előzi a Visa Cash App RB és a Haas vezette „alsóházat”.

f1-alonso-astonmartin-szingapur-2



Fernando Alonso ugyanakkor a legutóbbi F1-es Szingapúri Nagydíjon elért nyolcadik helyezése ellenére is úgy érzi – és szerinte a csapat szimulációi és adatai is ezt támasztják alá –, hogy az erősorrendben valójában jelenleg hátrébb találhatók:

„Négy pontot szereztünk, ez több, mint amit itt megérdemeltünk, mivel nem vagyunk egyáltalában ebben a pozícióban, és most a következőkre kell gondolnunk” – fogalmazott a spanyol pilóta a DAZN kamerái előtt a legutóbbi futam után.

„Rengeteget küszködtünk egész hétvégén, a következő versenyekre pedig emelnünk kell a szinten, ha pontokat akarunk szerezni. Bakuban és itt is azért sikerült, mert két utcai pályáról van szó, ahol jól kvalifikáltunk, és minden a kezünkre játszott. De amint normál pályákra megyünk, nem lesz meg a tempónk a pontszerzéshez, emelnünk kell a szintet.”

f1-alonso-astonmartin-szingapur-1

„A csapaton belüli sorrendek mind azt mutatják, hogy a hetedik vagy nyolcadik istálló vagyunk. Úgyhogy teljesítmény szempontjából a 15-16. helyeken kellene lennünk. Az időmérő után beszéltem Nicóval, és azt mondta, hogy ők az ötödikek, de ha a Williamsszel beszélsz, ők is ezt fogják mondani. Ami bizonyos, hogy nem mi vagyunk az ötödik csapat.”

A 43 éves versenyző szerint fejlesztésekre és néhány tizedes javulásra van szükség az Aston Martintól ahhoz, hogy újra ők vezessék a középmezőnyt:

„Jól szerepeltünk az utóbbi két versenyen, de nem szabad, hogy ez elfedje a teljesítményhiányunkat. Tisztában vagyunk ezzel, és javulni akarunk. Újításokra van szükségünk, három-négy tizedes javulásra, ha vissza akarunk térni a középmezőny elejére. A csapat a legjobbját nyújtja, mi versenyzők is, amikor jó autónk van, amikor pedig nem, mint az utóbbi futamokon, akkor is harcolnunk kell a pontokért.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: