DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek

Michelisz Norbi tavalyi dizájnjára hajaz Nagy Dani autójának festése

Ami persze nem meglepő annak fényében, hogy a fiatal pilóta ugyanannál a csapatnál, a BRC Racingnél fog szerepelni, mint a világkupagyőztes, csak épp nem a WTCR-ben, hanem a TCR Európa-kupában. Íme, a Hyundai festése a Dani sportolói Facebook-oldalán megosztott fotókon:

nagy-dani-brc-hyundai-1

nagy-dani-brc-hyundai-2

Piquet elvesztette a fellebbezést, egymillió dollárt kell fizetnie a Hamiltonra tett megjegyzése miatt

Még márciusban született ítélet arról, hogy közel egymillió dollárnak megfelelő összegre büntetik Nelson Piquet-t: a brazil expilóta még 2021 novemberében ejtette ki a száján az n betűs szót, Lewis Hamiltonra célozva, amikor azt mondta egy tv műsorban, hogy az a n***** betette oda az autóját, és ott is hagyta – utalva Verstappen és Hamilton silverstone-i ütközésére. Az ügy aztán csak 2022 nyarán kapott nagyobb nyilvánosságot, s ezt követően ki is tiltották a brazilt a paddockból, valamint szinte mindenki, aki közel áll az F1-hez valamilyen formában, elítélte Piquet szóhasználatát.

Piquet bocsánatot kért szavaiért, megpróbálta megmagyarázni őket, de az ügyben fellebbezzett, amit most a bíróság elutasított: maradt az ítélet, egymillió dollárt kell fizetnie a háromszoros F1-es világbajnoknak.

f1-piquet

fotó: dppi

Megdöntötte a Ferrari szezonbeli rekordját a bokszban a Red Bull – videó

Eddig a korábbi évek fényében meglepően kiélezett csatát vív a kerékcseréket illetően a Ferrari és a Red Bull, sőt az F1-es Spanyol Nagydíj előtt a tavaly ezen a téren még nem túlságosan jeleskedő Scuderia tartotta az idénybeli csúcsot Charles Leclerc 2,10 másodperces dzsiddai szervizelésével. Nos, ez a szezonrekord már a múlté, a Red Bull ugyanis a barcelonai futamon ennél három századmásodperccel gyorsabban, azaz 2,07 szekundum alatt végzett Sergio Perez bokszkiállásánál a munkával. Az energiaitalosok amúgy ezúttal az első két helyet elhozták a vonatkozó listán, míg a képzeletbeli dobogóra az Alpine fért fel, a Ferrari pedig csak az ötödik helyen tűnt fel. Videón is mutatjuk Perez szupergyors kerékcseréjét:

Mick Schumacher munkáját magasztalják Hamiltonék a dupla Mercedes-dobogó után

Idei legerősebb hétvégéjét produkálta a Mercedes a Formula-1-ben, amely Lewis Hamilton és George Russell révén kettős dobogót ünnepelhetett a Spanyol Nagydíjon. A pilóták nem győzték dicsérni a hosszú ideje most legjobban működő W14-est, de egyúttal kiemelték azt is, hogy nagy szerepe volt az eredményben a szimulátorból őket segítő Mick Schumachernek, ugyanis pénteken még igencsak el voltak veszve:

„A péntek egy igazi szenvedés volt az autó egyensúlyával, nagyon nem a megfelelő tartományban volt. Rendkívül nehéz volt vezetni, roppant kiszámíthatatlan volt. Aztán éjszaka remek munkát végeztünk. Nagyszerű csapatunk van, Mick is beült a szimulátorba péntek este és ő is remek munkát végzett, ami segített nekünk megtalálni a helyes utat szombatra” – fogalmazott a héten a valóságban is Mercedest vezető Schumacherről Hamilton, míg a 12. rajthelyről indulva dobogóra álló Russell is hasonlóan vélekedett: „A csapat nagyon-nagyon jó munkát végzett. Amit Mick és a szimulátoros csapat csinált… bőven éjfélnél tovább is ott maradtak, hogy segítsenek nekünk a beállításokkal és jó működési tartományt találjuk a versenyre.”

f1-mick-schumacher-mercedes-2023-barcelona

Négy év szünet után visszatér a Formula-3 Makaóba

2023-ban ismét megtartják a nagy presztízsű Makaói Nagydíjat a Formula-3-as kategóriában. Az FIA és a makaói autóklub, valamint a verseny szervezőbizottsága közti megegyezés értelmében a következő három évben a szövetség felügyeli a versenyt, de akárcsak a múltban, nem lesz az F3-as bajnokság része, Világkupa néven önálló eseményként kezelik.

A 2019-ben megtartott verseny óta – amelyen Yuki Tsunoda harmadik lett – a koronavírus miatt nem versenyeztek az F3-asok a városban, viszont nem szakadt meg a formulaautós Makaói Nagydíj tradíciója, a kínai F4-esek pótolták a géposztályt.

Az utolsó években Richard Verschoor, Dan Ticktum, Antonio Felix da Costa és Felix Rosenqvist szerzett F3-as győzelmet Makaóban: a novemberi hétvégére a bajnokság befejeztével jellemzően beneveznek a kategória nemzetközi legjobbjai – Max Verstappen 2014-ben annak ellenére sem hagyta ki az esemény, hogy zsebében volt F1-es szerződése. Sőt a verseny presztízse miatt időnként akár magasabb géposztályból is érkeznek vendégszereplők, Da Costa például már a DTM és Formula-E oszlopos tagja volt, mikor győzött. A múltban Michael és Ralf Schumacher, David Coulthard, valamint Ayrton Senna is nyert Makaóban.

„Kicsit kínos volt” – esőnek nézte saját izzadságát Russell

A Spanyol Nagydíj előtt nagy kérdés volt, esni fog-e a futam távja alatt, a verseny közben azonban csak egyetlen alkalommal került szóba a csapadék – és mint kiderült, ez is vaklárma volt. George Russell féltáv környékén vett észre a sisakján esőcseppeket, legalábbis először azt gondolta.

„A perifériás látásom zavarta a hajam, amit nem tudtam rendesen a balaklava alá gyűrni, ezért kilógott alóla. Aztán, ahogy izzadni kezdtem, mivel nem fogta balaklava, az arcomra kezdett csöpögni, onnan pedig fékezés közben a rostélyra ment. A szürke ég miatt azt hittem, esik. Kicsit kínos volt” – beszélt az esetről a sajtótájékoztatón Russell, akinek bakiját a közvetítésben mindenki hallhatta.

Russell hozzátette, a dolog zavaró volt, hiszen az izzadság az egész verseny alatt gyűlt a sisakrostély belső oldalán, és nem tudta letörölni – de végül ez sem akadályozta meg, hogy a 12. rajthelyről harmadikként végezzen.

Összeszólalkozott Rosberg és Horner – Perez miatt

Egyre nagyobb teret kap mostanában tévés szakértőként a 2016-os világbajnok, Nico Rosberg – Barcelonában a dobogós interjúkat is ő készítette el –, és sokszor markáns, nem épp diplomatikus véleményével vonja magára a figyelmet. A Sky Sports adásában azt nem hagyta szó nélkül, hogy Christian Horner jónak minősítette Sergio Perez versenyét – amiről még a mexikói is azt mondta, „végig nem volt ott”.

„Christian, azt mondod, jó versenye volt, de szerintem azért eléggé alulteljesített, főleg a futam elején. Nincs igazam? Maxhoz hasonlítva egyes körökben elég nagy volt a különbség…” – szúrta oda a provokatív kérdést Rosberg.

„Elég kritikus ember vagy, nincs igazam? Szigorú vagy ezekkel a srácokkal, szívesen kritizálod őket, mindegyiküket” – vágott vissza Horner, aztán felhozta, hogy Perez a rossz rajttal bukott sokat. Ekkor tette szóvá azt is, hogy Russell büntetés nélkül megúszta az első kanyar átvágását, és végső soron ez döntött kettőjük között a dobogóról.

NASCAR: Kyle Busch verhetetlen volt, de a futam a fékhibákról marad emlékezetes

A World Wide Technology Racewayen folytatódott a NASCAR Cup Series alapszakasza, amelynek rajtja egybeesett az IndyCar Detroitban tartott fordulójával, ám az időjárás végül kegyes volt a szurkolókhoz. A mezőny ugyanis csak hat kört tudott megtenni, mire jött a pálya körüli villámlások miatt a piros zászló, a körözés pedig éppen akkor folytatódhatott, amikor az IndyCar futama véget ért. Ekkor talán még senki sem gondolta, mennyi váratlan esemény lesz azon a versenyen, amellyel érdemben nagyon kevesen foglalkoztak az elmúlt héten, miután a fő témát Chase Elliott eltiltása szolgáltatta. A 2020-as bajnok az egy héttel korábbi incidens miatt nem lehetett jelen, akkor ugyanis szándékosan tette a falba Denny Hamlin autóját, nagy balesetet okozva ezzel. Helyét Corey LaJoie vehette át, akit így Carson Hocevar helyettesített a 7-es autóban.

Az Enjoy Illinois 300 végül főként a fékhibákról és az ebből fakadó ijesztő jelenetekről szólt, amelyben összesen négy pilóta, nevezetesen Bubba Wallace, Tyler Reddick, az újoncként beugró Hocevar, valamint Noah Gragson voltak érintettek. A legcsúnyább csattanás utóbbi nevéhez fűződik, ami újabb piros zászlót eredményezett, ráadásul Gragson láthatóan elég sokáig nem érezte jól magát. Ha mindez nem lenne elég, ketten is sérülést szenvedtek el, egy ember a pitben, egy pedig a nézőtéren. Ami előbbit illeti, Gragson egyik szerelőjéről volt szó, aki a 178. kör során ütközött össze egyik társával nagyon balszerencsés módon, emiatt azonnali orvosi ellátásra volt szüksége, míg az említett baleset során a féktárcsa egy darabja mellkason talált egy rajongót.

A folytatásban aztán volt még egyéb dráma is, hiszen hálózati hiba miatt több helyen a közvetítéssel is gondok adódtak, de az autók közötti adatok áramlása, valamint az időmérő rendszer sem akart rendesen működni, valahogy azonban mégis sikerült lezárni a versenyt, amit az élről induló Kyle Busch nyert meg. A 8-as autó pilótája az első szakaszt is behúzta, míg a középső etapban Ryan Blaney mögött zárt közvetlenül, ám a hajrában nem lehetett vele mit kezdeni, így idén már harmadik sikerét ünnepelhette, ezúttal Denny Hamlin, illetőleg Joey Logano előtt.

Ferrari–Porsche–Toyota sorrend a Le Mans-i tesztnapon

Vasárnap került sor a centenáriumát ünneplő Le Mans-i 24 órást megelőző hivatalos tesztnapra. A két etapra bontott körözés végén Antonio Giovinazzi révén az #51-es Ferrari bizonyult a leggyorsabbnak 3:29,504-es idővel. Nagyon szoros volt azonban az élmezőny, ugyanis szűk másfél tizeddel követte őket a #6-os Porsche – amely ráadásul futott egy 3:29,2-es időt is Laurens Vanthoorral a volánnál, csak azt érvénytelenítették pályalevágás miatt. Az eddigi 2023-as futamokat megnyerő, viszont a Le Mans előtti BoP-módosítás által leginkább sújtott Toyota a harmadik helyen tűnt fel először 3:29,8-as körrel Kamui Kobayashi révén: a #7-es autót egyébként szerelni is kellett, miután délelőtt Mike Conway megtörte a karosszériát. Négy tizeden belül volt még a másik Ferrari, valamint a Felipe Nasr-féle Porsche is. A Peugeot egy hetedik, a Cadillac egy nyolcadik helyet tudott felmutatni legjobbjaként a teszten, míg a Hypercar kategória sereghajtói közül a Vanwall bizonyult jobbnak, mindkét Glickenhaust megelőzve.

Ami a többi géposztályt illeti: az LMP2-sek között a Jota volt a leggyorsabb Pietro Fittipaldival a volánnál, megelőzve a Habsburg Ferdinánd-féle WRT-t, valamint a két Alpine-t. A GTE Amban a JMW Ferrari érte el a legjobb köridőt. Ki kell emelni még természetesen a Hendrick Motorsport 56-os garázsos NASCAR-projektjét: a Jenson Button és Jimmie Johnsonnal egy csapatot alkotó Mike Rockenfeller 3:53-as időt futott, ezzel három másodperccel előzte a GTE kategóriában éllovas Ferrarit.

A Le Mans-i 24 órás hivatalos programja szerdán indul az edzésekkel és az időmérőkkel, a futam pedig 16 órakor startol – utóbbiról a Formula.hu folyamatosan frissülő szöveges közvetítés formájában fog tudósítani!

wec-lm24-giovinazzi-ferrari-teszt

Szabályt sértett a Mercedes a leintés után

Dobogón végzett mindkét Mercedes a Spanyol Nagydíjon, a pódiumceremónia előtt, a parc fermében azonban megszeghették az FIA előírásait. A versenyfelügyelők az 51-es számú dokumentumban helyi idő szerint 18:30-ra meghallgatásra hívták be a csapat képviselőjét, valamint Lewis Hamilton és George Russell fizioterapeutáját. Ebből az valószínűsíthető, hogy a két tréner a csapattagok közé került a parc ferménél, amit a szabályok tiltanak.

Az elkerített terület mellett csak a csapatok szerelői lehetnek jelen (a média és az FIA képviselőin kívül), a vonatkozó szabály a fizioterapeutákat kifejezetten említi: nekik a dobogó melletti várón kívül kell várakozniuk, és csak a ceremónia után találkozhatnak a versenyzőkkel. Erre a szabályra az FIA vasárnap reggel kiküldött emlékeztetője is felhívta a figyelmet.

Tavaly történt egy hasonló eset, akkor az Osztrák Nagydíjon mindhárom dobogós, Leclerc, Verstappen és Hamilton fizioterapeutája is megsértette a szabályt a parc ferménél – akkor mindhárman felfüggesztett 10 ezer eurós pénzbüntetést kaptak. Hasonló szankció várható most is, az eredmény módosítása valószínűtlen.

Frissítve: Megérkezett a stewardok ítélete: a videók és vallomások alapján megállapították, hogy a két fizió/asszisztens a parc fermé területére lépett. A büntetés 10 ezer euró pénzbírság, mivel a felelősség a csapatot terheli, a Mercedes számára.

Videó: szabályos volt Russell rajtja?

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint Russell megúszott egy büntetést a rajtnál, amikor a pályán kívül előzött, és csak azért ért oda a dobogóra, de ebben nincs teljesen igaza. A belsőkamerás felvételt megnézve Russell mindent szabályosan csinált: amikor úgy érezte, hogy nem fér el a pályán, akkor kihúzódott a menekülőútra, amit direkt azért terveztek oda, hogy ilyen esetekben azon kelljen végighaladniuk a versenyzőknek.

Ezzel összességében valóban nyert, de szabálytalanságot nem követett el: a kérdés sokkal inkább az, hogy nem lenne-e érdemesebb lassabbra venni azt a menekülőutat, hogy több időveszteséggel járjon azt választani a pilóták számára.

Ítélet: megrótták Steinert a stewardok kritizálása miatt

Mi is beszámoltunk róla, hogy szombaton Günther Steinert beidézték a felügyelők, miután az F1-es Spanyol Nagydíj napján „laikusoknak” nevezte a stewardokat. A kirohanást az váltotta ki a Haas csapatfőnökénél, hogy nem értett egyet Nico Hülkenberg monacói első körös incidenséért kapott büntetésével. A felügyelők az időmérő előtt meghallgatták Steinert, aki az FIA által vasárnap kora délután kiadott dokumentum szerint elmondta: a „laikus” jelzővel nem arra utalt, hogy nem profin végzik a munkájukat a stewardok, a más sportokkal tett összehasonlítása során pedig csupán arra utalt, hogy azoknál hivatásszerűen végzik a bírók a tevékenységüket. A Haas-vezér egyúttal „elnézést kért mindenkitől, akit megsértett” a szavaival vagy azzal, hogy azok félreérthetők voltak, amit el is fogadtak. Mindezek fényében a csapatfőnököt „helytelen viselkedésért”, amelynek nyelvezete sértő lehetett, megrovásban részesítették a barcelonai stewardok.

A Haas aztán az ítélet kihirdetésével egy időben egy közleményt is kiadott Steiner szavaiban, amelyben újfent elnézést kért: „A stewardok elmondták, hogy nincs gondjuk azzal, ha valaki nem ért egyet a döntéseikkel, inkább a megjegyzéseim értelmezése aggasztotta őket. Elmagyaráztam nekik, hogy nem állt szándékomban senkit megsérteni, és bizonyos szavaim lehetőséget adtak a félreértelmezésre” – fogalmazott Steiner az újabb bocsánatkérés kíséretében.

f1-steiner-haas_1

60 százalékban új útvonal és „48 órás szakasz” a 2024-es Dakaron

Bár még hét hónap van a rajtig, már a minap bemutatták a 2024-es Dakar Rali útvonalát, amely az ötödik kiírás lesz a legendás terepraliverseny történetében, amelyet Szaúd-Arábiában futnak majd. A január 5-től 19-ig tartó viadal egy prológból és 12 szakaszból áll majd, s nagyjából 5000 kilométer lesz az össztáv. Al-Ula történelmi városából indul majd a mezőny, s az Üres Negyedet is érintve a Vörös-tenger partján található Yanbuban fognak célba érni a versenyzők.

A legfontosabb újítás az úgynevezett „48 órás szakasz” lesz: a lebonyolítás lényege, hogy az Üres Negyedben kijelölt 600 kilométeres távot két napra osztják el, s éjszakára nyolc különböző táborban szállnak majd meg a résztvevők attól függően, hol tartanak épp a szakaszon 16 órakor, hogy aztán másnap reggel 7 órakor folytassák az utat – ráadásul éjszaka a maratonszakaszoknak megfelelően nem is kapnak szervizsegítséget. A szervezők hozzátették: itt a motorosok és a quadok, valamint az autósok és a kamionosok eltérő útvonalon haladnak majd, így az autós egységek nem profitálnak a kétkerekűek által már otthagyott nyomokból.

„Csak hallok a fejlesztéseikről, de a stopperen nem látszanak” – Marko beszólt a riválisoknak

Javában dübörög a fejlesztési verseny a Formula-1-ben, ahogy az ellenfelek megpróbálják ledolgozni a Red Bull-lal szembeni tetemes hátrányukat: a Mercedes Monacóra alakította át szinte teljesen az autóját, míg a Ferrari és az Aston Martin Barcelonába érkezett jelentős fejlesztésekkel. Mindezek ellenére a Spanyol Nagydíj időmérőjét is Max Verstappen dominálta, a holland csaknem fél másodpercet adott a hozzá legközelebb kerülő Carlos Sainznak is. Emiatt Helmut Marko, a Red Bull F1-es tanácsadója némileg csípős megjegyzést is tett a többi nagycsapat újításai kapcsán:

„Úgy gondolom, egy nagyon jó autót fejlesztettünk tovább tavalyról, és meglepődtünk, hogy a riválisaink nem jöttek közelebb. Csak hallok a fejlesztéseikről, de nem látom őket a stopperen. Szerintem a megfelelő dolgokat csináljuk, és nyilvánvalóan valami nem annyira működik jól az ellenfeleinknél” – nyilatkozta Marko a Sky Sports F1 kamerái előtt a kvalifikációt követően.

f1-marko-redbull-barcelona

Jön az F1-es Spanyol Nagydíj versenynapja – itt a vasárnapi menetrend

A Formula-3-asok főfutama indítja a programot ma Barcelonában, amelyet az F2-esek versenye, majd a megszokott 15 órai kezdettel a Formula-1-es nagydíj követ. De ezen kívül is lesz mit néznünk, hiszen a Formula-E mezőnye újabb futamot teljesít Jakartában, az IndyCar szereplői Detroitban csapnak össze a pole-t Scott McLaughlin és Romain Grosjean előtt megszerző Alex Palou vezetésével, míg a WRC-ben elérkezett a Szardínia Rali utolsó napja, a WRX-ben pedig a szezon első döntője fog következni. Itt a teljes vasárnapi menetrend, a természetesen ezúttal is elmaradhatatlan NASCAR-futammal bezárólag:

7:05 WRC, harmadik versenynap (előfizetés után WRC+)
09:55 Formula-3, második futam
10:03 Formula-E, második futam (Eurosport 2)

11:00 Superbike, Super Pole futam (Aréna4)
11:25 Formula-2, második futam
11:30 WRX és ERX előfutamok

14:00 WRX és ERX elődöntők, döntők
14:00 Superbike, második futam (Aréna4)
15:00 Formula-1, futam
21:00 IndyCar, futam (Match4)
21:30 NASCAR Cup Series, futam (Aréna4)

f1-barcelona

Formula-E: A tegnapi pole-pozíciós ma is tarolt az időmérőn

A Formula-E tizedik fordulójának első versenynapja Pascal Wehrlein győzelmével zárult, aki így két ponttal megközelítette a bajnoki tabella élén álló Nick Cassidyt. Jake Dennis is faragott hátrányából második helyével, míg a tegnapi pole-pozíciós Maximilian Günther második dobogós eredményét szerezte meg a szezonban, így ők mind bizakodva várhatták a jakartai hétvége második napjának időmérőjét.

Az A-csoportban Dennis bizonyult a leggyorsabbnak, őt az idei kvalifikációkon remeklő Sacha Fenestraz követte. Mitch Evans a csalódást keltő tegnapi nap után ma továbbment az egyenes kieséses szakaszba, csakúgy, mint a McLaren újonca, Jake Hughes. Cassidy továbbra sem találta tempóját az indonéz pályán, újból nem fért be a csoport leggyorsabb négyesébe. A B-csoportban megint bebizonyosodott, hogy a Maserati nagyszerű egykörös tempóval rendelkezik ezen a pályán, hiszen első és második helyen jutottak tovább a monacói székhelyű csapat pilótái. A tegnapi győztes Wehrlein is hozta a kötelezőt, míg Stoffel Vandoorne egy ezred különbséggel ütötte ki csapattársát a továbbjutók csoportjából.

A negyeddöntőkben Evans simán verte Fenestrazt, Dennis is hozta a papírformát Hughes ellen. Wehrlein azonban meglepetésre elvérzett, a két Maserati folytathatta az időmérőt. Az első elődöntőben egy hajszálnyi döntött Dennis javára, aki egy ezreddel futott gyorsabb kört, mint Evans. Az Andretti-pilóta ellenfele a döntőben a Maserati háziversenyének győztese, Günther volt, így a tegnapi finálé megismételte önmagát. A döntőben aztán azután, hogy tegnap megszerezte élete első pole-pozícióját a Formula-E-ben, a német pilóta ma is a kvalifikáció leggyorsabbjának bizonyult. Ezzel a versenyhétvége eddigi összes szabadedzésén és időmérőjén az élen zárt, a magyar idő szerint tíz óra után pár perccel kezdődő futamon kiderül, hogy sikerül-e végre győzelemre váltani rajtelsőségét. A rajtrács első öt pozícióját Dennis, Evans, Mortara és Vandoorne egészítik még ki.

„Legközelebb nem lesz oldaldobozunk!” – Verstappen odaszúrt a Red Bullt másolóknak

A három nagycsapat eltérő koncepcióval rukkolt ki az új szabályok 2022-es bevezetésekor, s bár a ground-effect autók legfontosabb eleme a padlólemez, mivel az az autó alatt található, annál sokkal látványosabb különbség volt megfigyelhető az oldaldobozok terén. Egészen mostanáig, ugyanis múlt héten Monacóban a Mercedes szakított a zero-pod koncepcióval, most Barcelonában pedig a Ferrari is a Red Bulléra jobban emlékeztetető kialakítással újított be. Amikor a Spanyol Nagydíjon pole-t szerző Max Verstappen arról kérdezték, mit szól, hogy az ellenfelek másolják a Red Bull megoldásait, a holland viccelődve odaszúrt a riválisoknak:

„Szerintem a következő fejlesztésünk oldaldoboz nélküli lesz, és akkor mindenki visszatérhet oda!” – utalt Verstappen a Mercedes korábbi megoldására. „Nem tudom… egyszerűen így terveztük autót, de ez nem csak az oldaldobozról szól. Rengeteg dolognak kellett összeállnia, és nem is vagyok aerodinamikai specialista. Úgy gondolom, sokat tanultunk az évek során, és most az új szabályokkal betaláltunk, értjük, mi történik, ami segít, hiszen rögtön másra lehet koncentrálni. Remélhetőleg tartani tudjuk ezt a lendületet, miközben természetesen mindenki keményen nyomja, hogy felzárkózzon. De a magunk részéről sosem vagyunk elégedettek, mindig többet akarunk.”

f1-redbull-barcelona

fotó: DPPI

Videón Russell és Hamilton Q2-es ütközése

Elképesztő jelenetek tarkították az F1-es Spanyol Nagydíj időmérőjét, de talán mind közül kiemelkedett a két Mercedes célegyenesben történt összeérése: a felvételek alapján mindketten gyorskört kezdtek meg, a hétszeres világbajnok viszont nagyon megérkezett csapattársára és kívülről próbált elmenni mellette, aki azonban a rádiózása alapján nem tudott róla, hogy Hamilton ott van, és Carlos Sainz Ferrariját is elkerülve balra húzott. A két pilóta tehát összeakadt, Russell pedig tovább sem jutott a második szakaszból – videón az incidens:

Csak vasárnap reggel hoznak ítéletet Steiner ügyében

Mint arról mi is beszámoltunk, Günther Steinert beidézték a felügyelők az F1-es Spanyol Nagydíj szombati napján, miután a csütörtöki sajtónap során „laikusoknak” nevezte a stewardokat. A Haas csapatvezetője azután intézett komoly kirohanást a felügyelők ellen, hogy Nico Hülkenberget Monacóban megbüntették egy első körös incidensért, amely során Steiner szerint nem is történt ütközés a német által megelőzött Logan Sargeanttal.

A felügyelők egy órával a 14:30-ra kiírt meghallgatás után egy rövid kommünikében, amelyet a Formula.hu részére is eljuttattak, mindösszesen annyit közöltek, hogy leghamarabb másnap, azaz vasárnap reggel hirdetik ki, milyen ítéletet hoztak Steiner ügyében.

Másfél éve amúgy Christian Hornert hivatalos figyelmeztetésben részesítették egy hasonló eset kapcsán: akkor a Red Bull-főnök egy sárga zászlót lengető sportbíró munkáját kritizálta, miután emiatt büntették Max Verstappent a Katari Nagydíjon.

f1-steiner-haas-barcelona-2

Beidézték Steinert a felügyelők kritizálása miatt

Mint arról mi is írtunk, Günther Steiner még a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtónapján is igencsak ki volt akadva Nico Hülkenberg monacói első körös büntetése okán: a Haas F1-es csapatvezetője komoly kifakadást intézett a felügyelői rendszer ellen, és megjegyezte, hogy teljes állású profikra lenne szükség stewardokként – azaz arra utalt, hogy a jelenlegi felügyelők nem azok, sőt konkrétan laikusoknak nevezte őket. Az elhangzottak miatt szombaton Steinert beidézték a felügyelők Barcelonában: 14:30-kor, azaz a harmadik szabadedzés és az időmérő között kerül sor a meghallgatásra.

Amelynek idejére változik a spanyol felügyelői összetétel: mivel Felix Holter Monacóban is tagja volt a panelnek, ő nem vesz részt a meghallgatáson, arra az időre Matthew Selley veszi át a helyét.

f1-steiner-haas-barcelona-1

Esős időmérőre van kilátás – lépett az F1

Jó eséllyel egy nagyobb esőzés fogja megzavarni a barcelonai időmérő edzést, amely magyar idő szerint délután négy órakor veszi majd kezdetét. A Formula-1 ennek érdekében azt a döntést hozta meg, hogy a csapatok egy eytra szett intermediate abroncsot kapnak a kvalifikáció kezdete előtt, így a megszokott négy helyett ezúttal öt garnitúrával számolhatnak a versenyzők és csapataik.

A versenyigazgató, Niels Wittich ekképp közölte a döntést: "A hivatalos időjárási adatokat küldő szervezet előrejelzése alapján egy extra szett intermediate abroncsot bocsátunk minden versenyző rendelkezésére a kvalifikáció előtt."

Míg a pénteki két szabadedzés száraz időben zajlott és valószínűleg a harmadik egyórás gyakorlás alkalmával sem kell számítani csapadékra, az időmérőn és a versenyen már egyre valószínűbb az eső lehetősége.