DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Formula-E

FE: Wehrlein a szezon első triplázója

Pascal Wehrlein nyerte az első jakartai futamot, ezzel ő lett az első triplázója a mezőnynek a 2023-as szezonban. Január óta először nyert a Porsche német versenyzője.

Közel egy hónapos kihagyás után a tizedik fordulóban Jakartába látogat a Formula-E mezőnye, amelyet ezen a hétvégén két új arc is színesít: Roberto Merhi a Mahindrától közös megegyezéssel távozó Oliver Rowland helyén versenyez majd a szezon hátralévő részében, míg a Le Mans-i 24 órás versenyre készülő André Lotterert David Beckmann helyettesíti az Andrettiben.

A pole-ból induló Max Günther megtartotta a vezetést a nagyszerűen rajtoló Pascal Wehrleinnal szemben, a harmadik helyen Stoffel Vandoorne fordult el. Buemi esélyei hamar elszálltak, hiszen az első körben történt helyezkedés során defektet kapott.



A negyedik kör kezdetén helycsere történt az élen, Pascal Wehrlein lepte meg a maseratis Günthert, miközben a Porsche versenyzője hamar felvette mindkét támadó módját. Nagyjából féltávnál a hatodik helyen autózó bajnoki éllovas, Nyck Cassidy vetődött be minden mindegy alapon Jean-Eric Vergne mellé, aminek ütközés lett a vége, de mindketten folytatni tudták a versenyt, eközben pedig Jake Dennis is elment Max Günther mellett.

Rövidesen nagy csata alakult ki az első négy között: Wehrlein, Dennis, Günther és Vandoorne esett egymásnak bő tíz körrel a verseny vége előtt. Az utolsó körökre a belga lemaradt az első hármastól, akik szorosan követték egymást, ám hosszú körökig nem történt előzés.

Három körrel a leintés előtt Mitch Evans állította a falba a Jaguart a célegyenes végén, Sam Bird hathatós segítségével, ami miatt az egyik legjobb előzési pont kiesett Dennis számára, a sorrend pedig nem is változott már az élen. Pascal Wehrlein lett a szezon első triplázója, a második helyet Jake Dennis szerezte meg, a harmadik pedig a pole-pozícióból induló Max Günther lett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: