DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 16. vasárnap
Formula-E

Fordítás Londonban: Wehrlein kétszeres világbajnok

Szombati győzelmével megalapozta, vasárnap pedig a Jaguar feltartós taktikája ellenére bebiztosította második vb-címét Pascal Wehrlein a Formula-E idényzáróján.

Pascal Wehrlein világbajnoki címével zárult a Formula-E történetének tizenkettedik szezonja Londonban: a Porsche pilótája három éven belül másodszor ülhetett fel az elektromos széria trónjára, ezzel Jean-Eric Vergne után a második többszörös összetett győztese lett a sorozatnak.

Wehrlein a londoni duplafutamos finálénak – amelyet ismét a félig beltéri pályának rendeztek – még a tabella harmadik helyén vágott neki, de mindössze ötpontos lemaradásban volt az éllovas Jake Dennisszel szemben, miközben összesen még kilencen lehettek matematikailag világbajnokok.

wehrlein-formulae-london-1



Ez a szám aztán szombaton háromra szűkült: Wehrlein magabiztos győzelmet aratott – az évad során a harmadikat –, miután a verseny elején a csapattárs Nico Müller sikeresen feltartotta mögötte az üldözőket.

Mitch Evans így is veszélyes lehetett volna rá egy taktikai húzással, csakhogy Lucas di Grassi ütközése miatt ellenfelei kisebb időveszteséggel ejthették meg a Pit Boostot, így az új-zélandi végül pechesen jött ki a helyzetből, és csupán nyolcadikként futott be. Ezzel ő még matematikailag versenyben maradt, de a vasárnapi döntő futamra így az élre törő Wehrlein és a másodikként beérő Dennis fordulhatott rá fő esélyesként.

Az időmérőt követően pedig a német került előnybe, hiszen a német a harmadik helyre kvalifikált, Dennis viszont csak a 16. pozícióba, míg Evans az ötödik helyről vághatott neki a mindent eldöntő szezonzárónak.

Amelyen a futam vége hozott izgalmakat, mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy Evans jaguaros kollégája, Antonio Felix da Costa a sportszerűség határait feszegetve feltartotta Wehrleint, aki a top 10-ből is kicsúszott emiatt – és bár Evans így sem került helyzetbe, hiszen neki nyernie kellett volna, egy ponton Dennis viszont majdnem győztes helyzetbe került.

wehrlein-formulae-london-2

A vb-cím sorsát végül aztán egy ütközés döntötte el: Wehrlein épp Dennisszel csatázva koccant neki Joel Erikssonnak, ezzel pedig nemcsak a vétlen fél, hanem a megpördülő autójával mindkét feltartott bajnokaspiráns is lemondhatott a pontszerzésről.

Mivel azonban Evans nem tudott a dobogón sem végezni eközben, mindez azt eredményezte, hogy Wehrlein megőrizte ötpontos előnyét: a Porsche német versenyzője a 2023/2024-es szezon után másodszor világbajnok lett a Formula-E-ben! Igaz, nem volt teljesen boldog az F1-et is megjárt pilóta, a leintés utáni interjúban többször is az „ellenségének” és „sportszerűtlennek” nevezte Da Costát.

A szintén korábbi bajnok Dennis végzett a tabella második helyén, míg Evansnek kilencpontos hátránnyal be kellett érnie a harmadik hellyel: öt éven belül ez a negyedik vb-dobogója úgy, hogy a címet sosem sikerült elhódítania.

A vasárnapi versenyt egyébként Taylor Barnard nyerte a pole-ból induló Nyck de Vries előtt: a DS Penske pilótája a Formula-E történetének legfiatalabb győztese lett. A csapatok között amúgy a Jaguar nyerte a világbajnokságot, míg a gyártói értékelésben a Porsche zárt az élen.

Ezzel pedig véget ért az elektromos széria Gen3-as érája, decemberben vadonatúj, erősebb Gen4-es autókkal indul majd az új évad, amely előtt a mezőny is átrendeződik, hiszen távozik például a bajnokság két meghatározó alakja, Di Grassi és Sebastien Buemi, míg Evans tíz év után elhagyja a Jaguart. Az új idény a tervek szerint december 18-án és 19-én rajtol egy dzsiddai duplával – de ez persze még változhat az iráni háború és a közel-keleti konfliktus miatt.

A világbajnokság végeredménye:

1. Pascal Wehrlein Porsche 169
2. Jake Dennis Andretti 164
3. Mitch Evans Jaguar 160
4. Oliver Rowland Nissan 137
5. Edoardo Mortara Mahindra 137
6. Antonio Felix da Costa Jaguar 128
7. Nyck de Vries Mahindra 115
8. Nick Cassidy Citroen 114
9. Nico Müller Porsche 102
10. Sebastien Buemi Envision 97
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: