DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Nyereményjáték

A színvédő samponok lélektana

A hajszín megváltoztatásának igénye nagyon korán felmerült az emberekben. Mesterséges színezők és festékek sokáig nem álltak rendelkezésre, termékkínálat pedig végképp nem volt. Az ilyen igénnyel bíró hölgyek és urak (mert a férfiak is előszeretettel leplezték az ősz szálakat) elsősorban a hagyományt követve növényekből, ásványi anyagokból készült főzettel változtattak néhány árnyalatot a hajuk színén.

Mire a modern kori festéshez eljutottunk, kiderült az is, hogy a hajszín mesterséges, kémiai eljárással történő megváltoztatása nem “ünnepi körmenet” a hajszálak szemszögéből. Az agresszív kémiai eljárás során a saját pigmenteket változtatjuk a kívánt színre, majd visszazárjuk a hajszálakat. Hogy az eredmény tartós maradjon, színvédő sampont kell bevetnünk.

 a-szinvedo-samponok-lelektana



A legjobb színvédő samponok

A legjobb színvédő samponok közös jellemzője, hogy sok természetes anyagot tartalmaznak. Így a tisztítás mint elsődleges funkció mellett ápolják és táplálják is a hajszálakat. A már említett “hajszálzárás” azt jelenti, hogy a cserépszerűen egymásra épülő lemezek a hajszál külső felszínén időnként felnyílhatnak - főleg a környezeti ártalmak vagy a rossz hajápolási technika következményeként -, amiket vissza kell rendezni.

Ha fel van nyílva a hajszál felszíne, a kortexbe, azaz a haj kérgébe épített mesterséges pigmentek könnyedén “kieshetnek” a hajból. Azért kell jól megválasztani a színvédő sampont, hogy biztos lehess benne, hogy új hajszíned a lehető legtovább marad üde. Ha pedig a termék még a hajad épségére is ügyel, a legjobbat választottad.

A színvédő samponok sok esetben olyan recept szerint készülnek, amelyben dominál valamiféle természetes anyag. A mandula és a pisztácia például ilyenek. Ezek az olajos magvak nemcsak kalciumtartalmuknál fogva értékesek, hanem magas az E- és B-vitamin tartalmuk. Ezek - beépülve a hajszálakba - táplálják a hajrostokat, erőssé, egészségessé teszik a hajkoronát.

Plusz ápolás, plusz erő

Ha fested a hajad, ne csak a színvédő sampont szerezd be, hanem adj plusz lehetőséget a hajadnak a megújulásra. Erre használható a kondicionáló és a maszk. Rendszeres használatukkal látványos hatást érhetsz el, hiszen minél professzionálisabban ápolod a hajad, annál tovább tartja meg színét, kevésbé fakul, megőrzi egészségét.

A színvédő balzsam spray használata finisherként pedig a külső hatásoktól óvja a hajszálakat. Egy erősen kezelt hajnak rémálom az UV-sugárzás, a szálló por, de a túl meleg hajszárító is. A hajszálak felületének védelme fontos, hiszen itt keletkezik leghamarabb rés a pajzson. Innentől csak egy lépés, hogy kárba vesszen a hosszú idő alatt, gondosan elkészített frizura.

Ha időben észreveszed a bajt, könnyedén orvosolhatod például némi pigmentációs kezeléssel. A kereskedelmi forgalomban kapható jó minőségű pigmenteket a maszkhoz vagy kondicionálóhoz keverve azonnal felfrissítheted a hajszíned, amíg újra eljutsz a fodrászodhoz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: