DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Nyereményjáték

Ezért fontos a szép címke egy terméken

Ha saját termék gyártásán, forgalmazásán gondolkozik, sok mindenre kell figyelnie, de szerencsére ma már sok cég segíti az indulásig vezető úton. Természetesen oda kell figyelnie, hogy olyan terméket állítson elő, ami piacképes, amit megvesznek az emberek. Ehhez szükséges a megfelelő doboz, tégely, flakon, a jó kupak, szórófej, stb. De mindezeken felül még szüksége lesz egy jó címkére is, ami nem csak informatív, de jól is néz ki. Szerencsére az itt felsoroltak mindegyikét könnyen be tudja szerezni a piacról. Ha megvan a terméke, minden mást már akár egyetlen cégtől is beszerezhet, ami nagy könnyebbség.

Miért kell egyáltalán címke?

Vannak bizonyos szabályok, melyeket nem kerülhetünk meg. Vannak kötelezően feltüntetendő részek, melyeknek rá kell kerülniük a termékekre. Ilyen pl. az összetevők listája, a forgalmazó, a kiszerelés, használati utasítás, hogy csak párat említsek. Bizonyos terméktípusok (pl. táplálékkiegészítők) esetén még a címke betűmérete is meg van határozva, ezért ennek először is érdemes utánanézni. A legegyszerűbb módja annak, hogy mindezt feltüntessük egy terméken, az az, ha címkével látjuk el a tárolót (flakon, tégely, stb.). Persze a kötelező elemeken kívül jellemzően több minden is rákerül a címkékre. Ilyen pl. a termék neve vagy az Ön termékeinek márkaneve, márkájának logója is (ha van). 

 https-__allinpackaging.hu_ - 2021 január - Cikk1



Hogyan címkézzünk fel egy terméket?

Nyomtathatunk közvetlenül a tárolóra is (azaz a flakonra, tégelyre, stb.), de érdemesebb címkében gondolkoznunk. Már csak a design miatt is, ahogy pl. egy átlátszó flakon esetén a láthatósággal is gondban lehetnénk. A címke tehát az a megoldás, ami egységesen elfogadott minden termék esetén.

Ráadásul már erre is vannak félkész, könnyen a termékünkre szabható megoldások. Ahogy már említettem is, ha megvan a terméke, gyakorlatilag mindent egyetlen cégtől is be tud szerezni az induláshoz. Ilyen cég az Allinpackaging.hu is, ahol nem csak számtalan flakont, tégelyt és kupakot találhat, de designolható öntapadós címkéket is. Forduljon hozzájuk bizalommal, mert már kis tételben is tudnak biztosítani mindent, amire egy új termék bevezetéséhez szüksége lesz. Az általuk gyártott öntapadós címkék könnyen felvihetőek, és olyan designt készít vagy készíttet rájuk, amilyet szeretne.

A jó címkedesign elad!

Ha már tudja, honnan tud mindent beszerezni, rendelés előtt el kell készítenie a címkéje designját. Ezt elkészítheti Ön is, főleg, ha ért a képszerkesztőkhöz, netán szakterülete a címkekészítés. Vagy bízhatja valódi profikra is, ha nem boldogul. A fent említett Allinpackaging.hu-nál például vállalnak különböző nyomdai feladatokat is, így akár a teljes designt is elkészítik Önnek.

Ezen nem érdemes spórolni, mert sok eladás múlhat a designon. Egy jól felépített, szép címke nagyon sokat dobhat az eladásokon. Vizuális lények vagyunk, vonzza a tekintetünket minden, ami szép. Ezt nem hagyhatja kihasználatlanul Ön sem!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: