DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Marini a rekord közelében, taroltak az olasz motorok

A VR46 versenyzőjének elsőségével ért véget a MotoGP sepangi tesztje, ahol az első kilenc helyet kisajátították a Ducatik és az Apriliák. Marquez a tízben.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Hasonló körülményekkel kellett megbirkózniuk a MotoGP-seknek a sepangi kollektív teszt utolsó napján, mint szombaton: az éjszakai esőzés miatt nedves pályán indult a körözés, s a kora esti utolsó fél órára pedig újfent visszatért az eső. Közte viszont bőven volt idő száraz aszfalton is dolgozni, ennek köszönhetően két motoros – név szerint Miguel Oliveira és Fabio Quartararo – kivételével mindenki ma futotta a legjobb idejét a három nap során.

motogp-1-marini-teszt-sepang-day3



Az élen Luca Marini zárt, aki bő egy órával a leintést megelőzően érte el az 1:57,889-es eredményt, amivel egy tizedre megközelítette Jorge Martin tavaly felállított abszolút körrekordját is. A VR46 versenyzője ezzel elmondhatja magáról, hogy eddig mindkét téli tesztet a leggyorsabbként zárta, hiszen a novemberi évadzáró utáni valenciai gyakorláson is ő volt az első. Marini mellett a regnáló világbajnok, az 1-es rajtszámot bő tíz év után visszahozó Francesco Bagnaia tudott még 1:58 alá kerülni vasárnap.

motogp-2-bagnaia-teszt-sepang-day3

Persze tesztről lévén szó, a köridőknek mérsékelt jelentőségük van, az mégis szembetűnő, mennyire tarolt a két olasz márka: Ducatik és Apriliák foglalták el az első kilenc pozíciót. Utóbbi gyártó színeiben Maverick Vinales a harmadik, Aleix Espargaro a hatodik pozíciót kaparintotta meg, de nem szerepelt rosszul a noalei márka új szatellit csapata, az RNF sem: Raul Fernandez tizenegyedik lett vasárnap, Oliveira pedig úgy a tizenhetedik, hogy neki is csak egy másodperc volt a hátránya Marinivel szemben.

motogp-3-vinales-aprilia-teszt-sepang

A Ducatik teljesítményét pedig felesleges is méltatni: csak Johann Zarco nem végzett a top 10-ben közülük, ami jól mutatja, hogy a Desmosedici nemcsak gyors, hanem univerzális versenygép is – legyen szó akár a gyári istálló és a Pramac által használt 2023-as, akár a gresinis és a VR46-os motorosok által megült GP22-es verzióról. Bagnaia és a tegnapi bukása miatt némi kézfájdalommal küzdő Jorge Martin is elmondta még szombaton, hogy gyorsabbnak érzik az idei motort, a címvédő szerint még a tavalyi világbajnok masinánál is nagyobb potenciál rejlik benne, egyedül a gyári csapathoz fellépő Enea Bastianini jegyezte meg, hogy ő még nem igazán tudja jól átvinni a sebességet az aszfaltra – más kérdés, hogy így is gyors volt a vb-bronzérmes olasz.

motogp-4-marquez-honda-sepang-teszt

Négy motorral kezdte a tesztet Marquez, ma már csak kettőt használt

 

Az egyetlen nem olasz motoron ülő versenyző, aki befért a top 10-be, Marc Marquez volt: a nyolcszoros világbajnok garázsában immár csak két Honda volt használatban, ráadásul a helyszíni beszámolók szerint a legradikálisabb újításokkal ellátott verziót az előző napokban látott háromból már nem gurították ki vasárnap. Az új repsolos csapattárs, Joan Mir a 12. helyen zárta az utolsó tesztnapot, az LCR-esek viszont csak a mezőny utolsó harmadában foglaltak helyet.

motogp-5-quartararo-yamaha-sepang-teszt

Ami érdekes, hogy ugyanez volt elmondható a Yamaháról is: Quartararo és Franco Morbidelli csak a 19. és 20. pozíciót kaparintotta meg vasárnap. A franciának volt a mainál jobb ideje a teszten, ráadásul szombaton kifejezetten pozitívan értékelte az eddigi tapasztalatokat: szerinte egyértelműen előreléptek a gyenge pontnak számító végsebesség terén, sőt többet fejlődtek, mint amire előzetesen számított. Ma amúgy csak kilencedik lett a top speed tekintetében Quartararo, aki 334,3 km/h-t ért el (a lista élén Bagnaia és a két Aprilia végzett egyaránt 337,5 km/h-val).

motogp-6-polespargaro-gasgas-tech3-teszt

Ami az ötödik márkát, a KTM-et illeti: talán némileg meglepő lehet, hogy a Gas Gas Tech3-nél szereplő Pol Espargaro volt a legjobbjuk, megelőzve az osztrákok gyári duóját, Brad Bindert és Jack Millert is – igaz, az ausztrál a bukást is begyűjtő motorosok közé tartozott. Az egyetlen újonc, Augusto Fernandez az állandó mezőnyből az utolsó helyen végzett, csak a tesztmotorosként ma motorra ülő Cal Crutchlow (Yamaha) és Stefan Bradl (Honda) volt lassabb a tavalyi Moto2-es világbajnok spanyolnál.

A sepangi teszt ezzel véget ért, a felkészülési időszak azonban még nem ért véget: pontosan egy hónap múlva, március 11-én és 12-én Portimaóban gyakorol a MotoGP mezőny, ahol két héttel később a szezonnyitót is rendezik majd.

A sepangi teszt harmadik napjának eredményei:

1. Luca Marini ITA Mooney VR46 Ducati (GP22) 1:57.889s
2. Francesco Bagnaia ITA Ducati Lenovo (GP23) +0.080s
3. Maverick Vinales SPA Aprilia Racing (RS-GP 23) +0.147s
4. Enea Bastianini ITA Ducati Lenovo (GP23) +0.260s
5. Jorge Martin SPA Pramac Ducati (GP23) +0.315s
6. Aleix Espargaro SPA Aprilia Racing (RS-GP 23) +0.418s
7. Fabio Di Giannantonio ITA Gresini Ducati (GP22) +0.455s
8. Marco Bezzecchi ITA Mooney VR46 Ducati (GP22) +0.474s
9. Alex Marquez SPA Gresini Ducati (GP22) +0.496s
10. Marc Marquez SPA Repsol Honda (RC213V) +0.777s
11. Raul Fernandez SPA RNF Aprilia (RS-GP 22) +0.821s
12. Joan Mir SPA Repsol Honda (RC213V) +0.895s
13. Pol Espargaro SPA Tech3 GASGAS (RC16) +0.908s
14. Brad Binder RSA Red Bull KTM (RC16) +0.923s
15. Johann Zarco FRA Pramac Ducati (GP22) +0.963s
16. Jack Miller AUS Red Bull KTM (RC16) +1.012s
17. Miguel Oliveira POR RNF Aprilia (RS-GP 22) +1.033s
18. Alex Rins SPA LCR Honda (RC213V) +1.043s
19. Fabio Quartararo FRA Monster Yamaha (YZR-M1) +1.054s
20. Franco Morbidelli ITA Monster Yamaha (YZR-M1) +1.097s
21. Takaaki Nakagami JPN LCR Honda (RC213V) +1.646s
22. Augusto Fernandez SPA Tech3 GASGAS (RC16)* +1.771s
23. Cal Crutchlow GBR Yamaha Test Rider (YZR-M1) +2.034s
24. Stefan Bradl GER Honda Test Rider (RC213V) +2.546s
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: