Exkluzív – Ocon Alonso politikájáról
A Magyar Nagydíj hétvégéjén lapunknak lehetősége nyílt exkluzív interjút készíteni Esteban Oconnal, aki többek között az F1-es pályafutásának egyik legmeghatározóbb időszakáról, a Fernando Alonsóval közös Alpine-évekről is mesélt nekünk. Az interjú ide kattintva olvasható.

Norris magabiztos, Piastrinak több kör sem lett volna elég
Lando Norris, a múlt hétvégi Magyar Nagydíj győztese úgy érzi, bőven van önbizalma az idei szezonban. Szerinte a rajtjaira sem lehet különösebben panasz, emellett viszont azt is bevallotta, hogy van még min javítania. Részletek itt.
Világbajnoki riválisa és egyben csapattársa, Oscar Piastri szerint akkor sem lett volna esélye Norris megelőzésére a Magyar Nagydíj végén, ha még lett volna hátra pár kör a versenyből. Az ausztrál elmondása szerint megnehezítette a dolgát a mogyoródi pálya. Ezt mondta Piastri.
Az elkaszált Mercedes-futómű és az elégedett csapatfőnök
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elismerte: az imolai újítás egy újabb példája volt annak, hogyan mentek el rossz irányba – de remélik, a visszafejlesztéssel visszanyerték az autó stabilitását. Az erről szóló cikk itt olvasható.
A németek vezére olasz újoncuk, Andrea Kimi Antonelli teljesítményéről is beszélt. Wolff elégedett volt a fiatal pilóta által mutatottakkal a Hungaroringen, de reméli, hogy fog még fejlődni a szezon hátralévő részében. Részletek itt.

Colapinto balesetet szenvedett a teszten
Az Alpine fiatal versenyzője, Franco Colapinto falba rakta a franciák versenygépét a Hungaroringen a Pirelli tesztjén. Colapinto szerencsére jól van az eset után. Rajta kívül több pilóta is itt maradt Magyarországon, hogy segítsék a gumigyártó munkáját.
Franco Colapinto crashed during the test in Hungary pic.twitter.com/MpIDI9PSo9
— Holiness (@F1BigData) August 6, 2025
MotoGP és Rali
Kedden birtokba vették a ducatisok a MotoGP Magyar Nagydíjának otthont adó pályát: Marquez és Bagnaia is elégedett az „egyedi” helyszínnel. Nyilatkozataik itt olvashatóak.
Megjelent a Formula Shakedown legfrissebb adása, amelyben László Martinnal beszélgettünk a WRC és az ERC küzdelmeiről is.
A műsor alább megtekinthető.