A McLarenek csatáját hozta a Magyar Nagydíj utolsó pár köre. A kétkiállásos stratégiát választó Oscar Piastri tempóelőnnyel üldözte csapattársát, Lando Norrist, akinek az egy kiállás hozta meg a sikert.
Noha az ausztrál a leintéshez közeledve rendkívül közel került csapattársához, végül nem tudott elmenni mellette a szűkös Hungaroringen – Piastri pedig meg van győződve arról, hogy akkor sem tudta volna megelőzni a britet, ha lett volna még néhány köre a verseny végén.
„Tudtam, hogy rendkívül nehéz lesz, hiszen megközelíteni az előtted haladó autót egy dolog, de megpróbálni megelőzni, az már egy teljesen más történet” – mondta Piastri a futam után.

„Tudtam, hogy gyorsan zárkózom fel rá a tiszta levegőben, de amint közel kerültem hozzá, hihetetlenül nehézzé vált kellően közel maradni. A középső szektorban annyi kanyar van, hogy néha úgy érződik, hogy még ha jó munkát is végzel a többi kanyarban, ott megfizetsz érte, mert jóval közelebb kerülsz. Ez eléggé megnehezítette a dolgomat.”
„A kör végén lévő hosszú kanyarok teljesen megölik az összes leszorítóerőt. Abban sem vagyok biztos, hogy más lett volna az eredmény, ha több köröm lett volna a végén. De megpróbáltam” – fogalmazott.
Az utolsó előtti körben az ausztrál megpróbált bevetődni Norris mellé az első kanyarban, próbálkozása azonban nem sikerült, sőt, majdnem koccanás lett a manőver vége.
„Muszáj volt megpróbálnom. Így utólag lehet, hogy azt mondanánk, hogy várnom kellett volna még egy kört, de eléggé biztos vagyok benne, hogy az sem változtatott volna semmin” – nyilatkozta a pilóta.