Az elmúlt néhány futam végeredményét tekintve úgy tűnik, jelenleg Lando Norris a jobb formában lévő McLaren-pilóta. A brit így is lemaradásban van Oscar Piastrihoz képest az összetettben, azzal viszont, hogy a legutóbbi négy futamból hármat megnyert, kilenc pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki tabellán.
A Sky Sports F1 riportere arra volt kíváncsi a Magyar Nagydíjat követően, hogy Norrist extra önbizalommal tölti-e el a Mogyoródon szerzett futamgyőzelme.
„Nem igazán, eléggé magabiztos vagyok és jól érzem magam. Nincs hiány önbizalomból, nincs szükségem extra önbizalomra. Úgy érzem, jól kihasználom az autót. De lehetne még jobb is? Persze” – nyilatkozta a mclarenes.
Van még min javítani
Norris gyengén sikerült rajtja – a verseny elején több pozíciót is veszített – után egykiállásos stratégiájának és remek gumimenedzsmentjének köszönhetően tudta legyőzni bajnoki riválisát.

„Még mindig úgy érzem, hogy vannak dolgok, amikben javulhatnék, például a rajtom és az első köröm nem volt túl jó. De ezen kívül voltak olyan első körös teljesítményeim, amik rendben voltak, és a rajtjaimmal sem volt gond.”
„Úgyhogy vannak még lehetőségek. Nem könnyítem meg az életem, egy kissé könnyebbé kéne tennem magamnak, mint amilyen jelenleg.”
„Most kiélvezem a szünetet, kikapcsolódom, majd töltök egy kis időt a csapattal. Megpróbálunk megoldani pár dolgot, megpróbálunk fejlődni, és meglátjuk, mit tudunk még jobban csinálni” – mondta Norris.
A brit pilóta a szezon hátralévő részében is szoros csatára számít közte és ausztrál kollégája között.
„Mindketten elfogadtuk, hogy az egyikünk fog nyerni minden fordulóban, és ez oda-vissza fog menni az év hátralévő részében” – fogalmazott.