A mai nap talán legfontosabb híre, hogy rajthoz tud állni a soron következő Kanadai Nagydíjon Lance Stroll. Az Aston Martin pilótája kézfájdalom miatt kényszerült kihagyni a Spanyol Nagydíjat, azonban azóta átesett egy orvosi beavatkozáson, és ott lesz hazai futamán.
Norris és Piastri kapcsolata
Lando Norris reméli, hogy elkerülhetik Oscar Piastrival a McLarennél, hogy a Formula-1-es világbajnoki párharcuk miatt megromoljon a viszonyuk. Norris nyilatkozata itt olvasható.
Ezzel szemben az F1-es expilóta Jolyon Palmer szerint Lando Norris és Oscar Piastri csatája csak most kezd beindulni, a barcelonai időmérőn látott megmozdulás pedig csak az első jele annak, hogy nem marad örökké „a kedves páros” a két mclarenes.
Ferrari: Hamiltonnak idő kell, Leclerc bízik a csapatban
Megvédte a Ferrarinál az ő helyére érkező Lewis Hamiltont Carlos Sainz: a spanyol elmondása szerint tudja, hogy idő kell a britnek, hiszen maga is átélte korábban a nehézségeket, amikkel jelenleg a klasszikus pályákat magasztaló Hamiltonnak kell szembenéznie.
Továbbra is hisz a Ferrari Formula-1-es projektjében és Frederic Vasseur csapatfőnökben, így a jelenlegi küszködősebb időszak ellenére sem gondolkodik azon, hogy távozzon Maranellóból – jelentette ki Charles Leclerc.
Racing Bulls: Megtartanák Hadjart, visszafognák Lawsont
Bár tisztában vannak a szerepükkel, nem szívesen adná át idő előtt a Red Bull számára Isack Hadjart a Racing Bulls vezérigazgatója, Peter Bayer. Ezt mondta a csapatvezér.
Eközben Laurent Mekies csapatfőnök arról beszélt, hogy örülnek a csapatnál Liam Lawson agresszív versenyzési stílusának, azonban belátják, hogy lassan ideje lenne visszafogniuk az új-zélandit.
Végül pedig rali és MotoGP
Megjelent a Formula Shakedown legfrissebb adása, amelyben a kétszeres magyar bajnok Vincze Ferenccel beszéljük ki a hét ralis híreit.
Az elmúlt évek legnagyobb Superbike-sztárja igazol jövőre a MotoGP-be – de miért pont most, miért a Yamahával, és mire lehet képes a királykategóriában a török? Erről írtunk cikkünkben.