DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Hírösszefoglaló

Nincs veszélyben Kanada – csütörtöki F1-es hírek

Nem fenyegetik az erdőtüzek Montrealt, foghatónak érzi a Mercedest a Ferrari-főnök, szexizmus miatt tiltották el a kommentátorokat – egy helyen a hírek.

Kezdjük azzal, hogy felmerült a lehetőség, hogy veszélybe kerülhet a Kanadai Nagydíj az országban terjedő erdőtüzek miatt. Országszerte négyszáz, Quebec megyében pedig százötven tűz tombol, emiatt füstös, szmogos a levegő Kanada nagyvárosaiban, illetve az USA északi részében. Csütörtökön az F1 erre reagálva jelezte: a verseny nincs veszélyben, és a releváns információk alapján más a helyzet Montrealban, mint az ország más részeiben, s a levegő minősége is rendben van a környéken – bővebben itt.

f1-kanada-start



„A sport nagyon fontos számunkra. A versenyzés mindig a cég DNS-ében volt és lesz is. 2023-ban, ötven évvel azután, hogy kiszálltunk, visszatértünk az Endurance-világbajnokságra,  következik Le Mans. Tehát a sport nagyon fontos, a Formula-1 és a WEC is. Tovább fektetünk ebbe a két sorozatba, mivel sok technológia kerülhet a pályáról az utcára” – mondta Benedetto Vigna, a Ferrari vezérigazgatója, aki tehát kijelentette, hogy maradnak az említett két szériában.

Az F1-ben ráadásul a csapatfőnök, Frederic Vasseur úgy érzi, ha megoldják az inkonzisztenciát eredményező problémáikat, akár a Mercedesszel is felvehetik a harcot – részletek ide kattintva.

Ha már Mercedes: a barcelonai kettős dobogó után többen emlékeztettek rá, hogy 2022-ben is jól szerepelt a Spanyol Nagydíjon a csapat, amely aztán a következő fordulókon ismét küszködött. Toto Wolff csapatvezető ugyanakkor magabiztos annak kapcsán, hogy ezúttal más a helyzet – erről itt írtunk hosszabban. A Mercedes vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin pedig arról is beszélt, hogy minek volt betudható George Russell és Lewis Hamilton időmérős ütközése Barcelonában és milyen változtatásokat hoz el magával.

rus-ham-1_1

Az F1-es pontversenyben kényelmes az előnye Max Verstappennek, emiatt nem kell aggódnia, de a nyomást így is magára helyezi – erről itt beszélt részletesen a vb-éllovas holland.

„Lando óriási bizalmat fektetett belénk, mikor aláírt egy ennyire hosszútávú szerződést egy olyan időszakban, amikor nem tudtuk neki garantálni a sikert. Szóval ő nagyon erősen hisz és bízik bennünk, nekünk pedig bizonyítanunk kell, hogy jó helyre fektette be a bizalmát” – erről a McLarent irányító Andrea Stella beszélt. S ha már McLaren: Oscar Piastri után ma az IndyCar-éllovas Alex Palou tesztelt a Hungaroringen a csapattal.

Ismertette a Pirelli az F1-es Magyar Nagydíj előtti futamok gumikiosztását – itt mutatjuk a részleteket.

Letiltották a képernyőről a szexistán viccelődő F1-es kommentátorokat: egyikük „fejlesztési csomagként” beszélt a háttérben elhaladó nőről – bővebben itt.

Végezetül pedig egy kis Le Mans: a Ferrari dominanciáját hozta a legjobb rajthelyekről döntő Hyperpole, az Antonio Fuoco vezette #50-es egység indulhat majd a pole-ból. A Toyota közel másfél másodpercet kapott a vörösöktől. Beszámoló a kvalifikációról ITT.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: