DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
GP2/3

Melyik a leggyorsabb sorozat az F1 után?

Miért csak a negyedik leggyorsabb együléses széria a GP2? Mekkora valójában az LMP-autók sebessége? Hol áll a DTM a formulaautós sorozatokhoz képest? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Az FIA néhány héttel ezelőtt szuperlicensz-pontrendszere kapcsán számos kimutatás készült a különböző szériák összehasonlítására. Az F1Fanatic blog szerzője, Keith Collantine a sebesség szempontjából közelítette meg a kérdést: mennyire vannak összhangban az egyes sorozatokra adott pontok azzal, hogy milyen gyors autók szerepelnek azokban?

Az európai utánpótlás-nevelő sorozatok közül a GP2 áll a legközelebb a Formula-1-hez a sebességet tekintve, a tavalyi köridők alapján Monacóban, valamint néhány másik pályán is a „bűvös” 107 százalékon belül voltak a betétsorozat autói az F1-esekhez képest, míg az átlagos lemaradás 7,2 százalék volt azon a 11 pályán, ahol a nevelőszéria mezőnye megfordult tavaly. A ranglétra másik csúcsa, a WSR 3,5 literes fősorozata a GP2-nél egyértelműen lassabbnak mondható, minden másnál viszont gyorsabb, méghozzá jelentősen.

stevens_jerez_d



A Formula Renault 3.5 átlagos lemaradása ugyanis 8,8 százalék volt (egyetlen „közös” pályán sem volt gyorsabb a széria a GP2-nél), a listán ezt követő formulaautós sorozatok, az Auto GP és a GP3 hátránya viszont már 14,8 százalék. Az F3-as Európa-bajnokságot egy újabb lépcső választja el ezektől, közel 20 százalék a lemaradás az F1-hez képest. Ezen a ponton érdemes felidézni: utóbbi széria bajnoki címe önmagában elegendő a szuperlicenszhez, míg a WSR3.5-é és a GP3-é nem – az Auto GP pedig fel sem került a listára, bár ennek okai máshol keresendőek.

A két premiersorozat mögött helyezkedik el tempót tekintve a leggyorsabb zárt karosszériás széria, a WEC: az LMP1-es autók Silverstone-ban, Spában és Sanghajban is tíz százalékon belül voltak az F1-esekhez képest, s összességében magasan a többi zártautós bajnokság fölé nőnek a sebességet tekintve. Ezek leggyorsabbika, a DTM egyébként nagyjából hasonló sebességi szinten van az F3-as Európa-bajnoksággal.

macauf3_2

Természetesen vitathatatlan, hogy a sebességet tekintve melyik a Formula-1-hez legközelebb álló sorozat – ez a cím az IndyCart illeti, azonban itt nincs pontos összehasonlítási alap, hiszen egyetlen közös pályája sincs a két szériának. A tengerentúli sorozat oválon természetesen gyorsabb, ezt mondani sem kell, azonban érdekes lenne látni egy összehasonlítást egy épített pályáról– ezt azonban sajnos idén sem kaphatjuk meg.

S hogy melyik a leggyorsabb formulaautós széria, melyet össze is tudunk mérni az F1-gyel? Nem a GP2, hanem a japán nemzeti sorozat, a Super Formula. Bár Suzuka volt az egyetlen helyszín, mely közvetlen összehasonlítási alapot biztosított a királykategóriával, az ott született időeredmények egyértelművé tették ezt, hiszen közelebb voltak a köridők, mint bármely másik sorozat bármelyik versenyén.

superformula

Az új generációs, kétliteres, négyhengeres Toyota-, illetve Honda-motorok által hajtott autó mindössze 660 kilogramm, ez is hozzájárul a nagy sebességhez annak ellenére, hogy az erőforrások teljesítménye „csak” 540 lóerő körül van. Suzukában Andre Lotterer tavaly 1:36,994-et futott, amivel az F1-es időmérő két autót is legyőzött volna a Dallara által gyártott versenygéppel. Ennek ellenére a licenszrendszerben hét sorozat is megelőzi a Super Formulát...

A szériák százalékos lemaradása az F1-hez képest a közös pályák alapján:

1.

IndyCar

?

2.

Super Formula

4,8

3.

GP2

7,2

4.

WSR 3.5

8,8

5.

WEC (LMP1)

10,6

6.

Auto GP

14,8

7.

GP3

14,8

8.

F3 Eb

19,1

9.

DTM

20,3

10.

V8SC

29,6

11.

WTCC

32,7

 

 

A teljes kimutatás itt érhető el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: