A McLaren 2025-ös szezonja már most beírta magát az F1 történetébe: 16 futam után több pontot gyűjtöttek, mint a domináns Red Bull vagy Mercedes bármikor. Ha Bakuban legalább 9 ponttal felülmúlják a Ferrarit, megszerzik tizedik konstruktőri bajnoki címüket – ami az elmúlt hat évtized második legkorábbi bajnoki koronázása lenne. Ezzel nemcsak történelmet írnak, hanem megelőzik a Williamst is az örökranglistán.

Miközben tavaly voltaképpen a szezon utolsó köréig nyitott volt az F1-es konstruktőri bajnokság, idén esélye nincs a riválisoknak a McLaren ellen, mely az eddigi 16 futamon 12 győzelmet aratott, ebből hét kettős győzelmet, s a maximálisan megszerezhető 32 dobogós helyből 27-et húzott be. Ennek köszönhetően már a soron következő bakui hétvégén bebiztosíthatják matematikailag is a konstruktőri címet.
Az Azerbajdzsáni Nagydíjat követően még 346 pontot lehet szerezni (azaz jóval többet, mint bárki más szerzett a wokingiakon kívül idén). Mivel a McLaren előnye jelenleg 337 pont a Ferrarival szemben, abban az esetben koronázzák őket bajnokká, ha 9 egységgel többet szereznek náluk, míg a Mercedes előtt 357 pontos az előny, tehát velük szemben annyira van szükség, hogy legföljebb 11 ponttal szerezzenek a többet a csillagosok.

A McLaren bajnoki címe teljesen biztos, ha az egyik autó győz és a másik is dobogóra áll, minden más esetben számolgatni kell – ez persze csak formaság, hiszen valójában már régen eldőlt, hogy a wokingiak megszerzik történetük 10. konstruktőri bajnoki címét – amivel megelőzik a Williamst, és immár egyedül foglalják majd el az örökranglista második helyét a tizenhatszoros bajnok Ferrari mögött.
Ha a McLaren bebiztosítja a bajnoki címet Bakuban, azzal arányaiban minden idők egyik legkorábban megszerzett konstruktőri címe lesz az övék, hiszen a szezon 29,2 százaléka még hátra lesz ekkor.

Ennél korábban utoljára éppen ők lettek bajnokok, méghozzá 37 évvel ezelőtt, az F1 történetének egyik legdominánsabb szezonjában, amikor Spából úgy távoztak a wokingiak, hogy 103 pont az előnyük a 44 pontos Ferrari előtt – korábban pedig csak az 1960-as években volt példa hasonlóra.
És még egy dolgot emeljünk ki: ha kivesszük a képletből a sprinteket és a leggyorsabb körért járó pontokat, hogy ezzel kiegyenlítsük a „feltételeket”, a McLaren 16 futam alatt elért pontszáma az elmúlt másfél évtized legdominánsabb szezonjaival összevetve is kiemelkedő.
A sprintek nélkül a wokingiak jelenleg 581 pontnál tartanak, míg 16 futam után a tavalyelőtti Red Bull például hasonló feltételekkel 577 ponton állt (volna), a Mercedes 2014-ben 565, 2015-ben 574, 2016-ban 553, a 2019-ban 565 pontnál járt, míg a Red Bull a Vettel-éra legerősebb évében, 2011-ben 558-ig jutott 16 hétvége alatt.
