DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Formula+

Az F1-es csapatok fejlesztései Spielbergre

Hat istálló jelentett be technikai frissítéseket az FIA dokumentuma szerint – cikkünkben sorra vesszük, ki milyen újítással készült az F1-es Osztrák Nagydíjra.

Hat istálló, köztük a négy élcsapat hozott fejlesztéseket az F1-es Osztrák Nagydíjra, derült ki az FIA által a versenyhétvége kezdetén szokás szerint kiadott dokumentumból. A Williams, a Haas, az Alpine és az Aston Martin nem jelentett be új elemeket, a többiek fejlesztéseit vesszük sorra az alábbiakban.

A felfüggesztésen módosított a McLaren

Kezdjük a sort a világbajnoki éllovas McLarennel, akik három, egymással szoros összefüggésben álló fejlesztéssel érkeztek az Osztrák Nagydíjra, amelyek célja az autó aerodinamikai hatékonyságának és mechanikai finomhangolásának javítása volt. Az első módosítás az első felfüggesztést érintette: a mérnökök új geometriai kialakítást alkalmaztak annak érdekében, hogy az autó körül áramló levegő irányítása optimálisabbá váljon, ezzel növelve az aerodinamikai teljesítményt.

spielberg-fejlesztes-1



A felfüggesztéshez illeszkedve a McLaren a front corner – vagyis az első kerekek környékén található aerodinamikai elemek – kialakításán is változtatott, hogy teljes mértékben ki tudják aknázni az új felfüggesztés nyújtotta áramlásjavító hatást. A hátsó traktusban szintén módosítás történt: alternatív hátsó felfüggesztési geometriát vezettek be, amely megkövetelte a rear corner aerodinamikai elemeinek módosítását is.

Az üldözőboly fejlesztései

A Ferrari négy egymással összefüggő fejlesztést hozott Spielbergbe: a padló több kulcselemét is módosították annak érdekében, hogy hatékonyabb örvénygenerálást érjenek el az autó hátsó szekciója felé. Emellett módosult a diffúzor kialakítása is, s a csapat közleménye szerint e csomag nem pályaspecifikus, vagyis nemcsak Spielbergre készült.

spielberg-fejlesztes-4

A Red Bull egyetlen fejlesztéssel érkezett: a padló hátsó peremét módosították egy új élprofil kialakításával, melynek célja az volt, hogy fenntartsák a padló ezen szegmensében korábban kialakított áramlási stabilitást, ugyanakkor növeljék az innen kinyerhető leszorítóerőt.

spielberg-fejlesztes-2

A Mercedes a pálya hűtési kihívásaira reagált: megnövelték az első fékcsatornák be- és kilépő nyílásait, hogy az erőteljes fékhasználatból eredő hőterhelést hatékonyabban kezeljék – ez különösen fontos egy olyan pályán, ahol a rövid kör és a kemény féktávok miatt extrém igénybevételnek vannak kitéve a fékrendszerek.

spielberg-fejlesztes-3

A motorburkolat hátsó részén szintén változtattak: a megnövelt hátsó hűtőnyílás javítja a teljes hűtési kapacitást, ami kulcsfontosságú lehet a meleg versenyhétvégék során.

A középmezőnyben a Racing Bulls és a Sauber változtatott

A Racing Bulls a szárnyakat szabta át: az első szárny új flapprofilt kapott, ami a lokális áramlási viszonyok javítását szolgálja, míg a hátsó szárny pályaspecifikus módosítása segíti az ideális kompromisszum megtalálását a tempó és a tapadás között.

Végül de nem utolsósorban nézzük a Saubert, akik két változtatással érkeztek Ausztriába: a padló középső részét, valamint a külső padlószegélyt és a diffúzort érintő módosítások célja az volt, hogy az autó alatti légáramlás kiegyensúlyozottabbá váljon az első traktustól egészen a hátsó részig. Emellett a csapat egy új hátsó szárny-összeállítást is bevetett, amelyet kifejezetten nagyobb leszorítóerőt igénylő pályákra terveztek. A fejlesztés nem kizárólag az Osztrák Nagydíjra szól – a Sauber célja, hogy az idény hátralévő részében több helyszínen is hasznosítani tudja ezt a konfigurációt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: