DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

Oly közel, mégis távol: még mindig messze az Andretti F1-es érkezése

Bár az FIA befogadta a patinás amerikai istálló pályázatát, valójában a legkomolyabb akadály még csak most vár rájuk: körbejártuk a jelenlegi helyzetet.

Mint arról mi is beszámoltunk, hétfő délután a Nemzetközi Automobil Szövetség bejelentette, hogy az elmúlt hetek híreszteléseinek megfelelően befogadta az Andretti Global jelentkezését az új Formula-1-es csapatok számára kiírt pályázaton. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az amerikai alakulat automatikusan érkezhet 11. istállóként a mezőnybe – sőt, valójában a legkomolyabb akadály még csak most vár rájuk.

 

Mi történt eddig?

Az FIA még az év elején nyitott pályázatot az érdeklődő alakulatok számára. A Szövetség minapi közleménye szerint erre „számos” csatlakozni kívánó csapat nyújtotta be az anyagát, de közülük négyet találtak olyannak az átvizsgálás és elemzés első körében, amelyet „továbbjuttattak” a második fázisba.

Bár őket nem nevesítették, de vélhetően a sajtóhíreknek megfelelően az Andretti mellett a Hitech, a Rodin és a Lky Sunz volt ez a négy. Rajtuk kívül publikusan csak a Craig Pollock nevével fémjelzett, állítólag szaúdi anyagi hátterű, félig női csapatot célul kitűző Formula Equal projektről lehetett hallani, de a mostani kommunikáció arra utal, hogy ők már az első körben fennakadhatták a rostán – vélhetően több más formációval egyetemben.

fe-michael-andretti



A második fázis során alapos elemzésnek vetették alá a megmaradt négy projektet sport-, technikai, anyagi és fenntarthatósági szempontokból, hiszen már a pályázat kiírásakor nagyon komoly követelményeket támasztottak a potenciális jelentkezők elé ilyen tekintetben.

Az FIA azt nem részletezte, hogy pontosan min bukott el a másik három pályázat és miért találták úgy, hogy az Andretti viszont mindennek megfelelhet. Mindenesetre a hétfői bejelentés azt jelenti, hogy a Michael Andretti által alapított csapat lett az egyetlen, amelynek esélye maradt, hogy rövidesen 11. csapatként csatlakozzon a száguldó cirkuszhoz.

 

Mi jön most?

Ez azonban még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez meg is fog történni, eddig ugyanis a két fontos szereplő közül csak az FIA fogadta be az Andretti pályázatát, maga az F1 és a FOM még nem. Ők egyelőre csupán annyit reagáltak a bejelentést követően, hogy „jegyezték” az FIA döntését és „most elvégzik a saját vizsgálatukat a fennmaradó pályázat kapcsán”.

Mint a Formula-1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, a FOM nyilván elsősorban az üzleti szempontok szerint fogja elemezni és mérlegelni az Andretti esetleges érkezését. Mint azt Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója számos alkalommal hangsúlyozta: a sportág pénzügyi helyzete jelenleg rendkívül stabil, a mostani tíz csapaté is, ezt megbolygatni csak alapos indokkal lehet, így alaposan át kell gondolni egy esetleges új istálló esetén, hogy érkezésük több hasznot hoznak-e, mint amilyen kockázattal vagy negatívummal járna.

f1-start-2023_1

Bár a jelenlegi tíz alakulat vezetői bedobtak már sok-sok érvet az elmúlt hónapokban, valójában teljesen egyértelmű, hogy elsődlegesen az F1 bevételeiből rájuk eső résznek a mértékét féltik. A Concorde-egyezménybe nem véletlenül foglaltak bele 200 millió dolláros „felhígulás elleni” vagy ha úgy tetszik, belépti díjat, ezzel kompenzálnák, hogy a mostani csapatoknak kisebb szelet jutna a tortából – nem mellesleg ennek a kifizetése azt is mutatná, hogy az újonnan érkező gárda anyagi helyzete stabil. Más kérdés, hogy jelenleg ezt már kevésnek érzik a csapatok, amit az F1 megugró népszerűségével és ezzel értékével indokolnak, egyébként nem alaptalanul.

 

Milyenek az Andretti esélyei az F1-nél?

Ha csak a kommunikációból indulunk ki, valójában nem túl jók. Domenicaliék eddig egyetlen alkalommal sem nyilatkoztak túl lelkesen sem az új csapatok lehetőségéről a fent említettek miatt, de ráadásul az F1-vezér Michael Andrettiéknek többször finoman be is szólt, amiért „túl hangosak” voltak a jelentkezésük kapcsán és kritizálták a szerintük „kapzsi” sportot és csapatokat.

Bár hivatalosan a mostani tíz csapat nem vesz részt a döntési folyamatban, az F1 aligha hagyja figyelmen kívül az ő szavukat, hiszen többször hangsúlyozták: a jelenlegi istállók védelme az elsődleges. Márpedig tulajdonképpen ritkán látható egyetértés van az alakulatok között abban, hogy ők sem túl lelkesek Andrettiék kapcsán: igazából csak a McLarent irányító Zak Brown nyilatkozott biztatóan a hozzá hasonlóan amerikai formációról, valamint az Alpine kapcsán hallani pozitív reakcióról – ami nem véletlen, hiszen a korábbi értesülések alapján a franciák látnák el erőforrásokkal az alakulatot.

2-andretti

Azaz igazából Andrettiék számára még csak most következik az igazán nagy falat: meggyőzni az F1 vezetőit arról, hogy az aggályok ellenére igenis szolgáltatnák hozzáadott értéket a sport számára.

 

Amiért rossz fényt vetne az F1-re az elutasítás

Az eddigi megnyilvánulások alapján benne van tehát a pakliban, hogy hiába találta sport-, technikai és anyagi háttér szempontjából megfelelően Andrettiéket a szabályokat alkotó és az F1-et szankcionáló Nemzetközi Automobil Szövetség, a Formula-1 végül mégsem engedi be őket a rajtrácsra.

Márpedig ez azért nem festene jó képet az F1-ről. Korábban az anyagi kérdések mellett szempontként fogalmazták meg a csapatfőnökök például azt is, hogy igazából egy autógyártó érkezése lenne az igazi sport számára. Az Andretti Global teljesítette ezt a „feltételt” is, hiszen megállapodtak az USA egyik legnagyobb gyártójával, a General Motorsszal és a hozzájuk Cadillackel, hogy velük partnerségben szállnának be az F1-be. Nem véletlen, hogy Mohammed ben Sulayem ezek után úgy fogalmazott, hogy „hogyan lehetne nemet mondani a GM-nek?” – még ha olyan kételyek maradtak is, hogy a Cadillac csak címke formájában, nem pedig tényleges motorgyártóként, mint például 2026-ban az Audi.

Az FIA tehát megfelelően találta a pályázatot a saját szempontjaik alapján, hozna is egy komoly autógyártót az istálló, amelynek ráadásul az F1 és a jogtulajdonos Liberty Media számára kiemelt fontosságú amerikai piacon rendkívül komoly pedigréje van – de az IndyCar mellett letették a névjegyüket többek között a Formula-E-ben, ahol Jake Dennis velük lett világbajnok 2023-ban, valamint az Extreme-E-ben is –, s aligha lenne gond a csapat számára egy esetleges még megnövelt belépti díj kifizetése is (amennyiben ezt korrektül és időben kommunikálják feléjük). Amennyiben a Formula-1 még ezek után is elutasítaná az Andrettit, az egyértelműen egy roppant zárt és csak a saját anyagi érdekeiket szem előtt tartó társaság képét mutatná.

f1-domenicali-bensulayem

Az Andretti-pályázat lehet az F1 és az FIA közötti hatalmi harc legfontosabb harctere

 

Talán az sem véletlen, hogy az FIA most külön bejelentette, hogy az ő elemzésükön átment az Andretti, és nem várták meg, hogy a FOM is lefolytassa a maga vizsgálatát és csak azt követően jelentsék be, hogy lesz-e új csapat a közeljövőben vagy sem. Ben Sulayem kinevezése óta érezhető némi feszültség és hatalmi harc a két fél között, ezzel pedig a Szövetség elérte, hogy a labda az F1 térfelén pattog: ők mindenre rábólintottak, ha mégsem jöhet az Andretti, akkor az Domenicaliékon múlt.

 

Mikor érkezhet az Andretti?

Nagy kérdés, hogy mennyi időt vehet igénybe a Formula-1 elemzése és az Andrettiékkel való egyeztetés. Az FIA vizsgálata több hónapig tartott, így elképzelhető, hogy még hasonló időtartamra lesz szükség ahhoz, hogy végleg eldőljön, hogy csatlakozhatnak-e a mezőnyhöz az amerikaiak.

Márpedig ez kérdésessé teszi Michael Andrettiék azt a szándékát, hogy már 2025-ben, azaz egy évvel az új szabályok érkezése előtt beszállnának a száguldó cirkuszba. Bár a háttérben valószínűleg már a jóváhagyás nélkül is zajlanak az előkészületek, a munka javarésze, így a komplett autó tervezése, fejlesztése és megépítése alighanem csak a végső zöld jelzés után történne meg – márpedig igencsak szűkös lehet a határidő, ha az F1 nem dönt rövid időn belül.

Persze kizárni nem lehet a 2025-ös érkezést, amelynek előnye és hátránya is lenne. Egyrészt két éven belül kapásból két eltérő szabályrendszernek megfelelő autót kellene újoncként (de nyilván nagyon is rutinos és képzett csapatként) tervezniük, másrészt viszont a 2025-ös autó fejlesztésének tapasztalatait be tudnák építeni az új 2026-os versenygéppel való munkába. Ez azonban egyelőre még mind elméleti kérdés, hiszen a legfontosabb akadályt még nem ugrotta meg az Andretti…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: