Kanada után mi is írtunk arról, hogy vajon közelítettek-e a riválisok a Red Bullhoz: az volt az első „tiszta” verseny, amikor húsz másodpercen belüli előnnyel nyert csak az energiaitalosok jobbik autója a legjobb „nem Red Bull” előtt, Fernando Alonso és Lewis Hamilton is egészen biztató tempót ment Max Verstappenhez képest, és versenytempóban a Ferrarik sem néztek ki rosszul.

Nos, Ausztriában kiderült: nem a riválisok közelednek, hanem a Red Bullnak nem feküdt annyira a kanadai környezet, nem tudták jól kezelni az abroncsokat, míg a többieknek valamilyen szempontból mind-mind bejött az a helyszín. 

Spielberg igazi állatorvosi ló, mert szinte mindenre szükség van: igazából a lassú kanyarokból való kigyorításokra kevésbé, de ilyenből is akad azért, van tempós kanyar, éles kanyarkombináció, és ott vannak azok az egyenesek, amelyekben nagy szükség van a jó végsebességre és aerodinamikai hatékonyságra.

Nos, ez a pálya megint megmutatta, hogy a Red Bull messze-messze a legstabilabb, legkiegyensúlyozottabb autó, amely utcahosszal jár a többiek előtt. Minden más csapat szenvedett a beállításokkal.

Az Astonnak egyáltalán nem feküdt a pálya, a gyors kanyarokban ugyan javul az AMR23, de még mindig messze van a jótól, az egyenesekben pedig továbbra is a leglassabb a mezőny első feléből. Ugyan az időmérőn még a három DRS-zónára fogta ezt a csapat és arra, hogy az ő DRS-ük egyelőre nem működik jól, de a futamokon ez már nem volt magyarázat: egy időmérős körön mindenki nyithatja háromszor a hátsó szárnyát, de a versenyeken csak akkor, ha valaki mögött halad, jóval kisebb a hatása. A tempó viszont így sem javult.

A Mercedes végig ideális tartományon kívülinek tűnt, a W14 orrtolósan mozgott, féktávokon is blokkolgattak a kerekek, kanyarbejáratokon is alulkormányzottnak tűnt az autó, de a kijáratokon sem volt egyszerű az íven tartani.

A Ferrari volt most a második erő, a Scuderia minden téren javult magához képest, de így is pokoli messze volt a Red Bulltól: a szombati körülmények között egyáltalán nem volt ellenfél a két vörös autó, de vasárnap is 25 másodperc körüli hátrányt szedett össze a nagyrészt zavartalanul autózó Leclerc, mielőtt Verstappen megejtette az extra bokszkiállását.

25 másodperc szűk 70 kör alatt, rajt utáni kavarodással, bokszkiállásokkal, VSC-vel: minimum négy tizedmásodperces lemaradás körönként. Az Aston Martin bő hét tizedet kapott körönkénti átlagban, a Mercedes pedig több, mint nyolcat. Nincs miről beszélni.

Most akkor Ferrari, Mercedes vagy Aston Martin?

A Red Bull külön ligában versenyez, mögötte viszont hétről hétre változik, hogy éppen ki talál bele legjobban az adott helyzetbe. Ennek részben az az oka, hogy a Ferrari, a Mercedes és az Aston Martin is más jellegű pályákon érzi jól magát. Az Aston inkább a lassú, a Mercedes a gyors kanyarokban erős, a Ferrari az egyenesekben jobb a két riválishoz képest, de változik az is, hogy milyen hőmérsékleti viszonyok, milyen aszfalt fogadja a csapatokat, ezek is befolyásolják az egymáshoz viszonyított helyzetüket.

Ehhez adódik hozzá az, hogy éppen ki hoz valamilyen fejlesztést, vagy mire jön rá az autójával kapcsolatban. A Mercedes és a Ferrari már jelentősen átalakította a maga technikáját a szezonrajthoz képest, új oldaldobozok, első szárnyak, futóművek, padlólemezek érkeztek, az Aston egyelőre kisebb csomagot hozott, de Montrealban azért ők is átszabtak már több fontos elemet. Aki éppen hozza a frissítést, az átmenetileg gyorsulhat a többiekhez képest, főleg ha egy neki kedvező, és a többieknek nem kedvező pályáról beszélünk.

Miért a Mercedes „vezet?”

A három csapat közül jelenleg a Mercedes áll legjobban, de nem azért, mert az övé lenne a legjobb autó: egyszerűen a stabilitás, a csapatmunka és a pilótapáros miatt. A Ferrarinál voltak bosszantó technikai hibák, főleg az első futamokon, rendre kérdéses stratégiai döntésekkel nehezítik meg a saját dolgukat, és a pilóták is hibázgatnak, főleg Leclerc. Az Astonnál Alonso rendkívül magas szinten hoz, de Stroll az egész szezon egyik leggyengébb csapattársaként funkcionál, a három csapat hat versenyzője közül ő vezet legrosszabbul, ez pedig jelentkezik a pontversenyben.

Míg a Mercedesnél Hamilton és Russell is kevés hibával, az adódó lehetőségeket jól kihasználva, a megszerezhető pontszámok nagy részét megszerezve dolgozik: különösen Hamilton stabil, de Russellnek sincs rossz szezonja, a csapat nem nagyon hibázik taktikai, futammenedzselési szempontból, és a technikai hibák sem jellemzőek. Ennyi a csillagosok előnye eddig – de ez hétről hétre változhat.

Egy biztos: a Red Bull más liga

Bár a három említett csapat egymáshoz képest minden hétvégén örül vagy csalódott, hirtelen javul vagy éppen visszaesik a fent taglaltak miatt, a Red Bullhoz semmilyen fejlesztési csomag nem hozta mérhetően közelebb egyiküket sem. 

Az RB19 egyszerűen verhetetlen konstrukció: a remekül kitalált, puha futómű, a tökéletesre szabdalt padlólemez, az alacsonyra helyezhető hasmagasság, és minden egyéb tulajdonsága azt idézi elő, hogy nincs igazán gyenge pálya, nincs gyenge kanyartípus, nincs kedvezőtlen körülmény. Minden helyzetben a Red Bullé a messze legjobb autó, főleg versenytempó terén, és ha egy-egy pálya különösen fekszik egy-egy riválisnak, akkor is csak átmenetileg csökken a különbség, a győzelem nincs veszélyben, és a következő héten már más csapat játszhatja ugyanezt a szerepet.

Magunk között szólva: talán éppen ez Sergio Perez nagy szerencséje. A Baku óta mutatott formájával ugyanis könnyen lehetne mondjuk negyedik is az egyéni tabellán, ha végig a Mercedes, a Ferrari vagy az Aston lenne a második erő, és nem verné egymást körbe ez a három csapat…

Záró mondat: a Red Bull fölényét talán az jelzi jól, hogy teljesen lényegtelen helyzetben is bevállalták azt az utolsó bokszkiállást, Kanadában pedig Verstappen egy "hopp, majdnem kiestem" nevetéssel jelezte a csapata számára, hogy nincs ellenfél...