A Formula–1 hőskorának eredménylistáit böngészve nem csupán mára a teljes ismeretlenség homályába süllyedt konstruktőrökkel találkozhatunk, mint például a Speluzzi-motoros Milano, az Alta, a Veritas–Meteor vagy épp a HWM, de helyenként egészen érdekes konstruktőr–erőforrás kombinációkkal is, elég csak a McLaren–Serenissimát, a Cooper–Ferrarit vagy a Lotus–Maseratit említeni.
De talán ezek egyike sem hangzik annyira furcsán, mint az első világbajnoki szezon zárófutama, a monzai Olasz Nagydíj eredménylistáján szereplő Ferrari–Jaguar: a valaha volt egyetlen autó, mely Jaguar-motorral indult F1-es világbajnoki nagydíjon. Ez a különös jármű az 1898-ban született olasz autóversenyző, Clemente Biondetti nevéhez fűződött, aki az 1930-as években csekély sikereket elérve a GP Európa-bajnokságban versenyzett, a sportautózásban viszont jóval eredményesebb volt.
Biondetti többek között győzni tudott a háború előtti utolsó Coppa Acerbón, melyet a legendás (és életveszélyes) pescarai pályán rendeztek, a háború utáni első két Targa Florión (a szicíliai verseny leghosszabb, 1080 kilométeres kiadásain), a Mille Migliát pedig mindenki másnál többször, összesen négy alkalommal nyerte meg – utóbbi két versenyen a Ferrari első győztese lett.
Aztán 1950-ben már egy Jaguarban, a vadonatúj XK120-asban ült – az egyetlen Nagy-Britannián kívüli versenyzőként, aki bekerült a gyári pilóták közé –, s másodikként haladt a Targa Florión Alberto Ascari mögött, amikor műszaki hiba miatt kiesett a versenyből. Ezt követően vetette fel a Jaguarnak, hogy át szeretné velük alakíttatni az autót annyira, hogy elindulhasson az első évét futó Formula–1-es világbajnokság olasz futamán, ám kérését elutasították, sőt azt is, hogy akár csak egy erőforrást biztosítsanak a számára ahhoz, hogy köré építhessen egy a szabályoknak megfelelő autót.
Biondetti végül nagy nehezen csak kapott valamit: a Targa Florión tönkrement motort! Ám ez nem szegte kedvét, kipofozta a hibás erőforrást, s megjelent az Olasz Nagydíjon: a hajtáslánc a Jaguarból származott, az autó körülötte pedig határozottan Ferrarinak tűnt – bár a források a mai napig megosztottak azon a téren, hogy a házilag összetákolt versenygép váza esetleg nem Maserati-gyártmány volt-e, amire ráillesztette a Ferrari 166-os elemeit. Nem mellesleg egyes források szerint a 02C jelű Ferrari 166-os karosszéria, melyből ezek az elemek származtak, a gyár történetében az első volt, melyet a cégen kívül értékesítettek.
A Ferrari–Jaguar mindenesetre jött, látott – és nem győzött, sőt célba sem ért, miután a motor megadta magát, de Biondetti egy körön 32 másodperc lemaradással kvalifikálta magát a versenyre egy olyan autóval, mely a kor viszonyai között is tökéletesen alkalmatlan volt az F1-re: ne feledjük, egy tönkrement sportautó-erőforrás köré épített egy karosszériát egy másik sportautó elemeiből, esetlegesen egy harmadik gyártó vázára.
Így került tehát egy Ferrari–Jaguar az első világbajnoki Olasz Nagydíj végeredményébe, Biondettire viszont, aki az első F1-es pilóta lett, aki természetes halállal távozott az élők sorából, nem ezért, sokkal inkább sportautós sikerei miatt emlékezik az utókor. Ráadásul talpig úriember is volt, amit tökéletesen bizonyít az alábbi mondata azt követően, hogy az 1947-es Mille Migliát némi szerencsével megnyerte a legendás Tazio Nuvolari ellenében:
„Nem nyertem, csupán elsőként végeztem. A jogos, megérdemelt győztes Nuvolari, a világ legnagyobb autóversenyzője.”
