DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Formula-E

A Formula-E-t is elrontják a gyártók?

A Red Bull világosan kinyilvánította, hogy nem érdekli az elektromos sorozat. A tiszta versenyzés hívei, ám a nagy gyártók máris egyre csak drágábbá teszik az FE-t, költekezési versennyé fajulhat.

Rengetegen szidják a Formula-1-et amiatt, hogy a nagy gyártók vetélkedése a csillagos égbe emelte a költségeket, ezzel teljesen elvágva a kis- és középcsapatok esélyeit. Ha egy nagy, gyári támogatást élvező istálló ugyanis riválisa büdzséjének négyszeresével gazdálkodhat, törvényszerűen is csak egyre nő a szakadék.

Az elektromos sorozat már az indulásakor számos neves gárdát vonzott magához, mint például a DAMS, az Andretti és a HWA. Érkeztek lassan a nagyobb gyártók is, a Renault és az Audi például már a kezdetek óta jelen vannak. A Red Bull főtanácsadója szerint viszont a Formula-E nem abban az irányban fejlődik, amit a kezdeti ígéretek sugalltak.

„Amennyire marketingszempontból látom, a Formula-E csak egy remek marketingfogás a gyártók számára, hogy eltereljék a figyelmet a dízelbotrányról. Végső soron a dízel még mindig messze a leghatékonyabb erőforrás” – idézi Helmut Markót az Autosport.com szakoldal.

Több nagy gyártó, egyre emelkedő költségek a Formula-E-ben is


Az irány pedig hasonlít a Formula-1-hez, ahogy érkeznek a nagy gyártók, egyre inkább felverik a költségeket, amivel a kicsik már nem tudják felvenni majd a versenyt. „A kezdeteknél (2014-ben) nyolcmilliós költségvetése volt egy jobb csapatnak, már most húszmillió felett járnak. Amint megérkeznek az igazán nagyok, mint például a Porsche és a Mercedes, további ugrás következik be.”

„A Formula-E versenyautói olyanok, mintha egy Formula-3-as autóba betennénk egy négyszáz kilós akkumulátort. Egyáltalán nem arról szól, ki a leggyorsabb pilóta, sokkal inkább arról, ki az, aki jobban képes tartalékolni az energiát. Jobban, mint a Formula-1-ben, vagy bármelyik másik szériában.”

„Annyira lassúak, hogy kizárólag a szűk és kanyargós pályákon néz ki vonzónak. Tény, hogy a város közepén szuper marketingfogás, ez valóban előny. A tévén keresztül szinte semmi image nem születik ebből. Végül mindig csak egy nyerhet, ha a költségvetés már a 40-50 millión is túl lesz, legalább egy nagyobb gyártó már csak ötödik vagy hatodik lesz. Amint ez megtörténik, az eufória is nagyon gyorsan elszáll” – tette hozzá a főtanácsadó. Ugyanakkor más vélemények szerint pedig húsz év múlva már csak az elektromos sorozat maradhat talpon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: