DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F2/F3

Schumacher közel álmai beteljesüléséhez

Mick Schumacher jövőre már a Formula-1 előszobájának számító F2-es sorozatban versenyezhet. Már egy ideje reflektorfényben van és ő maga is érzi, egy lépésre van a száguldó cirkusztól.

Az idei nyárig különösebben kiemelkedő produkciót nem láthattunk a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fiától, az európai Formula-3-ban inkább a középmezőnyt erősítette. Spában szerzett futamgyőzelme azonban megtörte a jeget, elképesztő győzelmi sorozatba kezdett és végül óriási hátrányt ledolgozva megnyerte a széria bajnoki címét.

Sikerült is feljebb lépnie egy kategóriával, 2019-ben már a Formula-2-ben versenyez a Prema istálló színeiben. Már részt is vett egy háromnapos teszten, amin nem is vallott szégyent, a második napon kis különbséggel lemaradva a második leggyorsabb időt autózta. Eddig a DTM és a WEC betétsorozataként funkcionáló F3-ban mutathatta meg magát, most azonban a tizenkilenc éves német a paddockban rendre Lewis Hamiltonnal és Sebastian Vettellel futhat majd össze.

Schumacher úgy gondolja, a tapasztalat csak segíti őt majd ahhoz, hogy ikonná váló édesapja nyomdokaiba léphessen. „Egyértelmű, hogy nagyon várom már. Egészen közel kerültem legnagyobb álmomhoz, nagyon közel vagyok ahhoz, hogy meg is valósítsam. Idén ott lehetek velük és láthatom, hogyan dolgoznak, ez egészen különleges lesz, az F3-ban erre nem volt lehetőségem. Csak ugyanazt láthattam, amit bármelyik TV-néző, de a színfalak mögött a stáb munkáját nem” – nyilatkozta Mick Schumacher.

Mick Schumacher gyerekkora óta baráti viszonyban van Jean Todttal


„Most az F2-vel már a legnagyobbak közelében lehetek, láthatom munkájuk egészét, ezt pedig saját fejlődésemhez is felhasználhatom. Az abu dhabi tesztelés? Egészen jól ment. Több hosszú etapot is teljesítettünk, megbarátkoztam az autóval, megismertem a gumik működését, amik nagyban különböznek a korábbi F3-as gépemtől.”

„A legnehezebb feladat az abroncsok működésének megértése. A lehető legmegfelelőbb működési tartományba kell hozni őket ahhoz, hogy az ember gyors lehessen. Hogy folyamatosan így is maradjon, nem éppen könnyű dolog” – tette hozzá a feltörekvő német.

Mindenesetre bizonyára pikáns lesz néhány Schumacher-Alesi csatát figyelni a Formula-2-ben, ugyanis Jean Alesi fia is éppen most lép fel ugyanebbe a sorozatba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: