F1 hírek
Pierre Gasly elégedetlen a csapatával
Abszolút nem értett egyet a csapata döntéseivel az AlphaTauri francia versenyzője. Gasly szerint a kommunikációjuk és a stratégia is érthetetlen volt a Szingapúri Nagydíjon.
részletekHamilton: Az eső felnagyította a gondokat
Hiába volt az edzéseken biztató tempója a Mercedesnek, a hétszeres világbajnok szerint az esőben még inkább kijöttek a hiányosságaik. Azt is elmondta, minek szólt a futam eleji ingerült rádiózása.
részletek„Latifinek többször kellene a tükröt néznie”
A Szingapúri Nagydíj első köreiben a falra szorított és emiatt kieső kínai szerint egyértelmű, hogy a Williams kanadaija hibázott – aki viszont saját bevallása szerint nem látta az Alfa Romeót.
részletekVettelt rakéta módjára előzte Verstappen
Tizenharmadik rajthelye ellenére, remek rajtjának is köszönhetően négy értékes pontot szerzett Sebastian Vettel, Lewis Hamiltont is megelőzve. Pedig a biztonsági autóval még balszerencséje is volt.
részletekLeclerc-t meglepte, ahogy Perez elhúzott
A biztonsági autós újraindítás után egy ideig ott loholt a mexikói sarkában a ferraris, egyetlen hiba elég volt azonban ahhoz, hogy kiessen a DRS-távolságból, onnan pedig már nem volt visszaút.
részletekMagnussen nem érti az újabb kiintést
Idén már harmadik alkalommal kötelezték a dánt szárnycserére egy futam eleji kontakt során összeszedett sérülést követően: a Haas versenyzője szerint szó sem volt biztonsági kockázatról.
részletekBinotto szerint a rajton úszott el a győzelem
A Ferrari csapatvezetője úgy véli, hogy jobb starttal a végeredmény is más lett volna vasárnap – de így is bőven talált pozitívumokat az F1-es Szingapúri Nagydíj hétvégéjében.
részletekDöntés: Büntették Perezt, de nyert
Az egyik esetért megrovást, a másikért öt másodperces időbüntetést kapott a biztonsági autós szabályokat megszegő Sergio Perez, aki így megtarthatta a Szingapúri Nagydíjon aratott győzelmét.
részletekPerez: A stewardok megértették a magyarázatom
Magabiztosan nyilatkozott a biztonsági autós kihágás miatti vizsgálat kapcsán a mexikói, aki nem számít büntetésre. Christian Horner csapatfőnököt is sokkolná, ha elvennék pilótája győzelmét.
részletekNorris: Sokkal jobb, mint amit vártunk
A remek negyedik-ötödik helyeken ért célba a két McLaren az F1-es Szingapúri Nagydíjon: a brit szerint a maximumot hozták, Ricciardo pedig úgy érzi, járt már neki némi szerencse.
részletekRussell: Elérhető volt a pontszerzés
A brit örül a pénteki problémák megoldásának, valamint elégedett a száraz pályás gumik korai bevetésével is. Szerinte akár a pontszerzés is elérhető lett volna, ha nem ütközik Mick Schumacherrel.
részletekHamilton bocsánatot kért a csapatától
A dobogóra is reális esélye volt Lewis Hamiltonnak Szingapúrban, végül mindössze a kilencedik helyen ért célba, miután több hibát is elkövetett. A hétszeres vb-első vállalta ezekért a felelősséget.
részletek