DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Láthattuk, mit művelt Spában…” – Russell nem írja le Verstappent

A Mercedes brit versenyzője Charles Leclerc büntetése miatt a harmadik helyről rajtolhat vasárnap, azonban nem kételkedik Max Verstappen felzárkózásában.

A szabadedzéseken látottak alapján némileg meglepő módon erős teljesítményt tett le az asztalra a Mercedes a Szaúd-arábiai Nagydíj szombati kvalifikációján, különösen George Russell, aki a negyedik legjobb érte el az éjszakában. A brit pilóta Charles Leclerc hátrasorolását követően a harmadik helyről várhatja majd a piros lámpák kialvását vasárnap Dzsiddában.

„Előzetesen aláírtam volna ezt a helyet, őszintén szólva nagyon boldog vagyok most. Igazán élvezetes ezen a pályán vezetni, az autó pedig jónak érződött. Természetesen alapvetően továbbra sem rendelkezünk a megfelelő leszorítóerővel, de többet értünk el annál, mint amiben a körülmények ismeretében reménykedhettünk. Meglátjuk, mit hoz a holnap, érdekes versenynek nézünk elébe” – idézi a Sky Sports Russell szavait.



Az érdekes versenyt segíti elő vasárnap, hogy Charles Leclerc mellett egy másik nagyágyú, Max Verstappen is hátulról lesz kénytelen előretörni: a holland Red Bulljában a féltengely adta meg magát a Q2-ben, így Verstappen csupán a 15. helyen végzett a kvalifikáción. A kétszeres világbajnok a tavalyi szezonban többször is képes volt győzelmet szerezni a mezőny hátsó részéből indulva, ez pedig Russellben is élénk nyomot hagyott. 

„Az autónk valószínűleg jobb versenytávon, mint egy körön, ezért örömmel tölt el a harmadik hely. Biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobbat fogjuk kihozni magunkból, de lényegében tehetünk mi bármit, amikor a Red Bullnak ilyen gyors autója van. Mindannyian láthattuk, mit csinált Max a 15. helyről tavaly Spában, idén pedig még gyorsabb az autója. Dicséret illeti őket, mert kivételes munkát végeztek, nekünk azonban kizárólag magunkra kell koncentrálnunk” – zárta a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: