DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

Red Bull: Két eltérő versenyünk lesz

Örül Perez pole-jának és jó esélyeket lát a mexikói számára Christian Horner, aki azonban Max Verstappen felzárkózására is bőven lát sanszot.

Kétarcú időmérője volt Dzsiddában a Red Bullnak: míg Max Verstappen már a Q2-ben kiesett műszaki hiba miatt és így csak a 15. helyre állhat fel a rajtrácson, addig Sergio Perez a fő esélyessé előlépve bezsebelte a pole-pozíciót. Emiatt Christian Horner csapatfőnök is felemás érzésekkel nyilatkozott a Sky Sports F1 kamerái előtt, ahol megerősítette, hogy egyelőre a féltengely hibájára gyanakodnak Verstappen esetében:

„Igen, annak néz ki pillanatnyilag, de nyilván meg kell néznünk majd az autót, mi történt pontosan. Nagy kár érte, mert a Q1-es köre is elegendő lett volna a negyedik rajthelyre. Mindenesetre gyors autónk van, és biztos vagyok benne, hogy gyors lesz a futamon. Ami pedig Checót illeti: az első Q3-as köre fenomenális volt, megszerezte a második pole-ját, boldog vagyok miatta.”

f1-horner-redbull-dzsidda



A Red Bull mindkét autóban váltót cserélt a Szaúd-arábiai Nagydíjon, sőt Perez autójában motorkomponensekből is bekerült új elem. Horner azonban úgy fogalmazott, hogy nem előzetes megbízhatósági aggodalmak, hanem hosszú távú stratégia okán döntöttek így:

„Nem aggódtunk a futamot megelőzően, ez csak a része a stratégiánknak, ahogy bevetjük az alkatrészeket. De nyilván valami történt, meg kell értenünk, hogy micsoda, és biztosra kell mennünk, hogy holnap nem történik meg újra.”

 

Nyerhet-e Verstappen a 15. helyről?

Adja magát természetesen a kérdés, különösen a tavalyi spái 14. pozícióból aratott diadal után, hogy képes lehet-e Verstappen a 15. rajtkockából indulva is győzni vasárnap. Horner így látja az esélyeket:

„Kemény az itteni verseny. Azon múlik minden, ki tudunk-e maradni a problémákból. Rengeteg akció és káosz lesz. Remélhetőleg izgalmas futamunk lesz. Ez egy nagyszerű lehetőség Checónak, fontos, hogy ezt eredményre váltsa. Úgyhogy két eltérő versenyünk lesz egyszerre holnap.”

„Max egész hétvégén, minden edzésen nagyon gyors. Meglátjuk, hogyan alakul holnap a futama, sűrű versenye lesz. De jó az egyenesbeli sebességünk, jó az autónk. Meglátjuk, mit tudunk csinálni” – tette hozzá a Red Bull csapatvezetője. Verstappen maga egyébként kemény futamra számít, de azt is hozzátette, hogy Dzsiddában történtek már őrült dolgok, így bármi elképzelhető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: