F1 hírek
Vettel úgy érzi, az időmérőkön kell javulniuk
Az utóbbi versenyeken általában már szombaton elszálltak a Ferrari és német versenyzőjének esélyei, így a négyszeres világbajnok szerint elsősorban a kvalifikációkra kell koncentrálniuk a jövőben.
részletekAz Alfa Romeo Sauber nem B csapat
Frederic Vasseur elmondta, hogy bár tavaly az Alfa Romeo érkezésének bejelentésével közelebb került egymáshoz a Sauber és a Ferrari, de nem lesznek egy olyan B csapat, mint a Toro Rosso.
részletekKettőnél több USA Nagydíj az ideális?
Régóta rebesgetik, hogy az Egyesült Államok akár egynél több nagydíjat is rendezhetne évente. A mezőny egyetlen amerikai istállójának vezetője és pilótája kettőt, de akár többet is el tudna képzelni.
részletekAlonso az összes ikonikus versenyt megnyerné
Bár még nem döntötte el, mihez kezd az F1-es visszavonulás után, a kétszeres világbajnokot számos kihívás érdekli. A spanyol elismerte: minden egyes futam egyre érzelmesebb számára.
részletekA McLaren feláldozta az évet 2019-ért
Nagyjából sejthető volt korábban is, de a McLaren sportigazgatója elismerte, hogy látványos formaromlásuk hátterében az áll, hogy minden erejükkel a 2019-es versenyautóra összpontosítanak.
részletekVerstappen titkolja a Red Bull gyengéjét
Max Verstappent kiváló esőmenőnek ismertük meg korábban, ám az idei Red Bull-lal eléggé gyengélkedik vizes körülmények között. Ő maga tudja ennek okát, de nem köti a riválisok orrára.
részletekHakkinen visszatérne a versenyzéshez
1998 és 1999 világbajnoka bármikor szívesen visszatérne a versenypályákra. Érdeklődik ez iránt, de családi és üzleti kötelezettségei igencsak megkötik a kezét. Pedig alighanem nagy figyelmet vonzana.
részletekMassa: A mostani motorok jobbak
Amellett, hogy a hangot nyilván ő maga is hiányolja, Felipe Massa szerint a régi V8-as motorokból, a mostaniakkal ellentétben hiányzott az erő és az agresszivitás. Hiányolja viszont a könnyű autókat.
részletekAlonso: Vandoorne rosszkor volt rossz helyen
Stoffel Vandoorne két évet töltött a McLarennél, és csatlakozásakor az egyik legnagyobb tehetségnek kiáltották ki. Ehhez képest jövőre a Formula-E-ben szerepelhet, és ki tudja, látjuk-e még az F1-ben.
részletekSainz nem aggódik a McLaren gyengesége miatt
Carlos Sainz 2019-ben már a wokingi alakulatot fogja erősíteni Lando Norris mellett. A spanyol pilóta elmagyarázta, miért nem fél új csapata jelenlegi formáját látva.
részletekToro Rosso: Kell minimum 20 futam
A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost úgy véli, az F1-ben nem szabadna 20 futam alá menni, ami a versenynaptár hosszát illeti. Ez egy ellentétes álláspont a paddockban tapasztaltakhoz képest...
részletekWilliams: Ocon esélyes a második ülésre
Tegnap elkelt a Williams egyik ülése, a kérdés most az, ki kapja a másodikat. Claire Williams csapatfőnök elmondta, őrültség lenne, ha éppen Esteban Ocont hagynák a lehetséges pilóták listájáról.
részletek