Arvid Lindblad Formula–1-ig vezető útja nem volt zökkenőmentes: fiatalon Európát járta versenyek miatt, gyakran hiányzott az iskolából, végül magántanuló lett, sőt édesanyja egy időben még azt is fontolgatta, hogy visszatereli a teljes idejű oktatásba, ha eredményei megtorpannak. Ez azonban nem történt meg, Lindblad pedig végül úgy próbálta megtalálni az egyensúlyt, hogy a tanulást sem hanyagolta el – még diszlexiájával együtt sem.
A Racing Bulls újonca, aki minden idők negyedik legfiatalabb Formula–1-es versenyzőjeként készül a debütálására, nemrég arról beszélt az Independentnek, hogy pályafutása korai szakaszában a versenyzés és az iskola közötti egyensúly megtalálása egyáltalán nem volt egyszerű.
Tinédzserévei elején édesanyja, Anita egy idő után úgy érezte, túl sok a versenyzés és túl sok az iskolai hiányzás. Azt mondta férjének, Stefannak: ha fia eredményei egyszer megtorpannak, visszatér a teljes idejű iskolai oktatáshoz. Ez a pillanat azonban végül soha nem jött el.
„Csak néhány éve mesélte el ezt nekem, most már elég vicces történet” – mondta Lindblad. „Mindannyiunknak dolgoznunk kellett ezen. Otthon sem volt mindig könnyű, de próbáltuk megtalálni az egyensúlyt.”
A versenyzés ugyanis már egészen fiatalon meghatározta az életét, ami az iskolai mindennapokra is hatással volt. „Őszintén szólva, szociális szempontból nem volt a legegyszerűbb az iskola. Már nem igazán tartom a kapcsolatot az osztálytársaimmal. Vicces, mert valószínűleg úgy emlékeznek rám, mint arra a srácra, aki 12 évesen folyamatosan hiányzott az iskolából. A versenyzés nem helyben zajlott, egész Európát jártuk.”
Végül magántanulóként folytatta a tanulmányait. „Körülbelül 15 éves koromtól magántanuló voltam. A barátok szempontjából egyáltalán nem volt könnyű, de ez egy olyan áldozat volt, amit mindig hajlandó voltam meghozni.”
Édesanyja később teljes mértékben támogatta a karrierjét, miközben az oktatás fontosságát is szem előtt tartotta. „Csak 15 éves koromban lett igazán támogató, de nagyon szerencsés vagyok. Kiállt amellett, amiben hitt, az oktatás mellett.”
Lindblad talán éppen ezért a tanulást is komolyan vette, és a vizsgákat is élvezte annak ellenére, hogy diszlexiája is megnehezíti a helyzetét: „Szeretem a vizsgákat, fontosak számomra” – mondta. „Diszlexiás vagyok, ezért sokkal jobban szeretem a matematikát és a természettudományos tárgyakat, mint az írást igénylőket.”
Úgy érzi, az, hogy megpróbálta összeegyeztetni a versenyzést és a tanulást, sokat adott neki. „Próbáltam a kettőt együtt csinálni, és ez segített abban, hogy az legyek, aki ma vagyok.”
