DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Minden hátsó szárnyán módosított a McLaren a mini-DRS-ügy után

Nemcsak az alacsony légellenállású, hanem az összes többi konfiguráción változtatott a wokingi F1-es csapat, hogy „ne legyen további probléma ezen a területen”.

Noha a napokban inkább a Red Bull trükkös eszköze került a fókuszba, amellyel a pilótafülkéből is állítani lehet a padlólemez előkéjének hasmagasságát, néhány hete viszont még a McLaren mini-DRS-e keltett komoly hullámokat.

Az ügy még a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíj után pattant ki, ahol a győztes Oscar Piastri hátrafelé néző onboard kamerájának felvételei alapján az MCL38-as hátsó szárnyának felső terelőlapja nagy tempójának felfelé kunkorodott, és ezáltal rés keletkezett a főlappal, amely egyfajta „mini-DRS-ként” funkcionált.

Az FIA vizsgálta a kérdést, és bár kijelentette, hogy a McLaren légterelője minden terheléses teszten átment, azaz megfelelt a szabályoknak, legális volt, a wokingiak mégis felajánlották, hogy változtatnak a kérdéses hátsó szárnyon.

f1-mclaren-szarny-2_1



Amely amúgy a funkcióját már amúgy is ellátta, hiszen elsősorban az alacsony légellenállást igénylő helyszíneken, így például Baku mellett Monzában használták azt a konfigurációt, amelyet egyébként is már csak alighanem legfeljebb Las Vegasban láthatunk idén.

A konstruktőri világbajnokságot már vezető alakulat most azonban Austinban jelezte, hogy nemcsak az említett specifikációhoz, hanem az összes többi hátsó szárnyukhoz – azaz az USA Nagydíjon használthoz is – hozzányúltak némileg, hogy semmi kétség se merülhessen fel azok legalitása kapcsán:

„Mint azt korábban említettük, a McLaren proaktívan felajánlotta, hogy végrehajtunk néhány apróbb módosítást a hátsó szárnyunkon az Azerbajdzsáni Nagydíj után. Baku óta az összes hátsó szárnyunkon elvégeztünk kisebb változtatásokat különböző mértékben, hogy biztosítsuk, hogy ne legyen további probléma ezen a területen” – idézi a McLaren szóvivőjét a Motorsport.com portál.

A lap úgy tudja, a módosításokat többek között érintették azt, hogy a felső terelőlap ne hajoljon el, valamint szűkítették az említett rést is.

f1-mclaren-szarny-1_1

Még alaposabb az FIA

A Motorsport mellékesen megjegyzi: Texasban a bokszutcában kiszúrták, hogy az eddiginél is több referenciapontot kellett felhelyezniük a csapatoknak a hátsó szárnyakra, hogy az FIA még pontosabb képet kapjon azok viselkedéséről és esetleges hajlékonyságáról.

A szakoldal információi szerint emellett még nagyobb felbontású kamerákat is bevet a Nemzetközi Automobil Szövetség, ami egy további lépés a Belga Nagydíjon megkezdett irányba.

Ugyanakkor ismét fontos hangsúlyozni, hogy ezek a kamerafelvételek csak azt a célt szolgálják, hogy az FIA alaposabban felmérhesse a helyzetet, nem pedig arra, hogy ez alapján szankcionálják esetleg az istállókat, a hivatalos előírások szerint továbbra is „csak” a statikus teszteken kell megfelelniük az alkatrészeknek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: