DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Következetességet, válaszokat és egyeztetéseket várnak az F1-esek az FIA-tól

A versenyzők érdekvédelmi szövetségét vezető George Russell szerint az utóbbi időben született néhány „őrült és furcsa” döntés.

A legutóbbi, őrült eseményeket hozó Ausztrál Nagydíj után ismét a kritikák kereszttüzébe került a versenyirányítás néhány döntése: többen is elmondták, hogy nem értették például azt, hogy miért volt szükség az első két megszakításra, amelyből utóbbi ráadásul az újabb állórajtos újraindítással balesetek tömkelegéhez vezetett. George Russell, a GPDA vezetője szerint a pilóták szeretnék tisztázni bizonyos döntések hátterét az FIA-val:

„Nyilvánvaló, hogy rengeteg beszélgetés lesz az FIA-val, hogy megértsük az álláspontjukat” – nyilatkozta a Mercedest erősítő pilóta az Azerbajdzsáni Nagydíj sajtónapján. „Kihívást jelent ez az időszak mindannyiunk számára ilyen tekintetben, ez nem kétséges, és biztosan az FIA számára is. Nem ostobák, és próbálják a lehető legjobb munkát végezni.”

f1-aus-red-flag



„De bizonyos dolgokat ki kell simítanunk, hogy megértsük, mi a hozzáállásuk. Nem lehetnek olyan hétvégéink, amelyet az határoz meg, hogy mit gondol valaki a versenyirányítási szobában. Az utóbbi időben láthattunk néhány őrült vagy furcsa döntést. Ha következetesek, akkor ez abszolút rendben van. De a következetlenség az, ami nehézzé teszi a dolgokat számunkra.”

 

A DRS-rövidítés a legjobb példa

Russell arra is rámutatott, hogy bizonyos kérdésekben ki sem kérik az F1-es versenyzők véleményét: példaként hozta fel a DRS-zónák rövidítését, amelyet a mostani, bakui hétvégén is láthatunk. „Úgy vélem, az előzések nehezebbek idén, mint voltak tavaly. Szerintem ahogy az autók fejlődtek és eltávolodtak az F1 által bevezetett szabályoktól, úgy vált nehezebbé az előzés. Nyilván rövidítik az összes DRS-zónát is, amelybe a pilótáknak zéró beleszólása van. Kicsit megint csalódtam amiatt, hogy nem vontak be minket ebbe. Abban sem vagyok biztos, hogy az FIA egyáltalán tisztában van vele, hogy nehezebbnek érezzük az előzéseket, mégis történelmi adatok alapján határozzák meg a DRS-zónákat.”

„Nyilván fel fogjuk hozni a témát. Itt csak 100 méterrel lett rövidebb, ez nem fogja megváltoztatni a világot, de rossz az irány. Csak szeretnénk, ha minket is bevonnának, amikor ezekről döntenek, hogy elmondhassuk hozzá a véleményünket. Egyértelműen dolgoznunk kell még ezen a folyamaton, hiszen együtt vagyunk ebben és mind a legjobbat akarjuk a sportnak. Szeretnénk, ha együttműködve dolgoznánk a szórakoztatási faktoron, de a biztonság terén is. És kik tudnának jobb visszajelzést adni, mint azok, akik ténylegesen vezetik ezeket az autókat?”

A biztonsági kérdések kapcsán a múlt hétvégén Imolában történt esetet is példaként hozta: mint arról mi is írtunk, a Formula Regional európai sorozatának versenyén egy versenyző csigolyatörést szenvedett egy hurkakerékvető miatt, márpedig ahogy arra Russell is felhívta a figyelmet, már évek óta beszélnek ennek a kockázatáról a versenyzők.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: