DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Miért a Saubernél kezdett a Haas helyett Leclerc?

A bakui hétvége előtt Günther Steiner beszélt arról, hogyan kerülhetett volna a monacói a Haas F1-es csapatába, hiszen első szabadedzéseit ott futotta.

Charles Leclerc 2018-ban mutatkozott be a száguldó cirkuszban a Sauber csapatának színeiben, ahonnan 2019-ben került a Ferrari gárdájához, tulajdonképpen helyet cserélve Kimi Raikkonennel. 2016-ban elindultak a híresztelések, miszerint, ha a monacói megnyeri a GP3-t, akkor azonnal a Formula-1-be segítik őt a maranellóiak.

Ugyan Leclerc behúzta a bajnokságot három győzelemmel, de a fiatal tehetség nem az F1-be, hanem az F2-be került. Az idei bakui futam előtt – amely aszfaltcsíkon Leclerc első pontjait szerezte 5 évvel ezelőtt – Günther Steiner beszélt arról a Sky F1 podcastjében (rajongói kérdésre válaszolva), hogy miért nem történt meg a bemutatkozás egy évvel korábban a Haas színeiben.



„Természetesen, egyéves versenyzőként megkaphattuk volna őt. Akkoriban nem szerettük volna, hogy csupán egyéves versenyzőnk legyen, mert egy csapat számára ez nem olyasmi, amit általában szeretnél” – magyarázta a Haas csapatfőnöke, akitől Leclerc 4 szabadedzési lehetőséget is kapott 2016-ban.

„Kiképzed a versenyzőt, és amikor jó versenyző lesz, ha jó lesz, akkor továbbviszed. Így végül nem vagy más, mint a nagy csapat kísérleti terepe. Így tehát nem tettük meg. Ha akarta volna, nem tudom, hogy a Ferrari odaadta volna nekünk egy évre, utána a Saubernek adták, de mi valójában nem pályáztunk rá.”

Leclerc már az első szabadedzésein megmutatta tehetségét

A monacói Nagy-Britanniában, Németországban, Magyarországon, és Brazíliában ülhetett be a Haas autójába. Steiner szerint az akkor GP3-ban versenyző pilóta azzal igazolta képességeit, hogy semmilyen komoly hibát nem vétett.

„Nagyon nehéz észrevenni az FP1-ben, az okos versenyzők, az igazán gyorsak nem esnek túlzásokba, mert nem akarnak kockáztatni. Tisztában vannak ezzel, mert a legrosszabb egy junior pilóta számára, aki bekerül az F1-be, ha kiesik az egyik ilyen FP1-es alkalmon. Hiszen erre az emberek emlékezni fognak” – magyarázta az olasz csapatfőnök.

„Az F1-ben ezt sosem mosod le magadról, ha az első vagy második alkalommal ültél F1-es autóba, és összetörted, máris úgy ismernek, mint egy balesetezőt, még akkor is, ha csak egy kicsit próbálkoztál túl keményen. Szóval Charles nagyon okos volt. Csak próbált ráérezni az F1-es autóra, és azt tette, amit tennie kellett” – összegezte gondolatait Steiner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: