DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Miért kellett a piros zászló és az állórajt? – kérdezik az F1-esek

Nem értik Verstappenék, miért volt szükség a futam hajrájában megszakításra a safety car helyett. Norris unfairnek tartja az állórajtos újraindításokat.

Miután Kevin Magnussen a falnak koccant és lerepült a jobb hátsó kereke, előbb a biztonsági autót küldték pályára a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj hajrájában, majd végül piros zászlóval megszakították – akkor már másodszor – a futamot. Annak ellenére, hogy már csak két kör maradt hátra az 58 körös távból, állórajtos újraindítást rendelt el a versenyirányítás, a start viszont óriási káoszt hozott és balesetek tömkelegét váltotta ki, amelyet Carlos Sainz és Fernando Alonso koccanása indította el, s többek között a két Alpine kiesését is eredményezte.

A mezőny egy része azonban nagyon nem értett egyet a versenyirányítás döntéseivel. A futamot megnyerő Max Verstappen például határozott választ adott arra a felvetésre, hogy az állórajt hozzájárult az incidensekhez – de igazából már a piros zászlót sem érezte indokoltnak:

f1-standing-start-aus



„Ez eléggé világos. Egyszerűen csak nem értem, miért volt szükség piros zászlóra” – fogalmazott Verstappen a verseny végi sajtótájékoztatón a Formula.hu virtuális jelenlétében. „Úgy gondolom, ha maradt volna a biztonsági autó és utána szokványos gördülőrajt következik, nem történt volna ennyi ütközés és normális befutó lehetett volna. Szóval végső soron maguknak generálták a problémát.”

Egyetértett vele az említett incidens ellenére dobogón végző Alonso is: „Tudom, hogy volt egy gumi és törmelék az első egyenesben. De maga az autó a 4-es kanyar belső részén volt, az elég biztonságosnak tűnt. És a biztonsági autó az ilyesfajta helyzetekre való. Talán nekik más volt a véleményük, de ilyen helyzetekben az FIA az egyetlen, amely minden lappal rendelkezik, szóval ilyen helyzetekben meg kell bíznunk bennük.”

A versenyt az első fázisban vezető George Russell amúgy már az első piros zászlót is indokolatlannak érezte, erről itt írtunk.

 

Igazságtalan az állórajt

Érdekesség, hogy az állórajtos újraindítást olyan versenyző is kritizálta, aki még pozíciókat is nyert az ütközések révén. Lando Norrisról van szó, aki szerint nem igazságos a futam hajrájában ezzel élni: „Az az érzésem, hogy futsz egy jó versenyt, aztán valaki kicsit ostoba és blokkol az 1-es kanyarba menet, és vége is a versenyednek. Nem szeretem az ilyen újraindításokat. A futam első negyedében talán még megértem, de a második felében és főleg négy körrel a vége előtt úgy érzem, hogy rengeteg dolgot tönkretehet. Nem érzem fairnek sokakkal szemben, akik jó versenyt futnak, aztán kiüti őket valaki.”

„De kétlem, hogy bármin változtatának. Úgy érzem, talán nem volt szükséges a második piros zászlóra, de nem tudom, nem látok mindent. Abból, amit az autóból láttam, nem éreztem szükségesnek. Úgy éreztem, ez csak annyi volt, hogy négy kör volt már csak hátra és nem akartak biztonsági autós befutót, ez pedig végül ehhez vezetett. Szerintem egy SC-befutó tisztább lett volna. Végső soron tudom, hogy ez egy show is, de nemcsak azért vagyunk itt, hogy jó show-t csináljunk, hanem hogy fair módon harcoljunk egymással, és ez szerintem nem mindenkivel fair.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: