Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. augusztus 17. szerda
F1

Horner: Veszélyes út az FIA direktívája

A Red Bull csapatvezetője szerint innen már csak egy lépés, hogy a Szövetség diktálja az F1-es autók beállításait. Mindeközben a Mercedes elismerte: Bakuban nem feleltek volna meg a mérőszámnak.

Az FIA a Formula-1-es Kanadai Nagydíj előtt jelentette be, hogy közbelép a pattogás ügyében: egy mérőszámot határoznak meg a függőleges irányú oszcillációt illetően, amelyik csapat pedig nem tud ennek megfelelni, annak meg kell emelnie a hasmagasságát – ha pedig így sem tudnak a limiten belül maradni, akkor kizárás vár rájuk. A silverstone-i hétvége előtt arra is fény derült, hogy az FIA már meghatározta a Montrealban begyűjtött adatok alapján a mérőszámot, viszont adnak ki versenyhétvényi haladékot, hogy az istállók végrehajthassák az esetleges módosításokat, így élesben csak a Francia Nagydíjtól lép életbe az új technikai direktíva.

Amellyel természetesen nem mindenki elégedett: a Red Bull részéről Christian Horner a csapatfőnökök szombati sajtótájékoztatóján – amelyen a Formula.hu is részt vett – elismételte, hogy szerinte az FIA veszélyes precedenst teremt mindezzel:

horner-redbull-silverstone-2022-1



„A mérőszám, amiről beszélnek, eléggé összetett, ez az aggályunk: milyen periódus során mérik és ilyesmik. Bizonyos szempontból ez nem ideális, mert úgy fest, egyre nagyobb hatást gyakorolhat az FIA a beállításokra. Mikor jön el a pont, hogy megmondják, milyen hátsó szárnnyal vagy milyen hasmagassággal kell mennünk? Ez egy veszélyes út. Megértem a biztonsági okokat, amiért bevezették őket, mivel néhány autón valóban extrém a pattogás, de remélhetőleg ez csak az idei évre lesz így és minden csapat úrrá lesz rajta. Nem akarunk ezzel precedenst teremteni, hogy az FIA diktálja a beállításokat ilyen direktívákkal.”

Hornerrel értett egyet a Williamst irányító Jost Capito is, aki szerint túl bonyolult az előírás, ezért meg kell találniuk egy egyszerűbb megoldását annak, hogy továbbra is a csapatok határozhassák meg a beállításokat, miközben megfelelnek a szabályoknak. A pattogás által egyik leginkább sújtott Mercedes részéről Mike Elliott, az alakulat technikai igazgatója eközben azt is elismerte, hogy néhány futammal ezelőtt még biztosan nem tudtak volna megfelelni a mérőszámnak:

„Ha visszatekintünk az előző versenyekre, Bakuban például nem mentünk volna át a szűrőn. Viszont itt pénteken még ki sem váltottuk volna a mérést” – fogalmazott Elliott, aki hozzátette: „A kérdés szerintem az, hogy ha túlléped a mérőszámot, meg tudod-e oldani a versenyhétvége során? Nem hiszem, hogy bármelyikünk is azt akarja látni, hogy autókat zárnak ki amiatt, mert nem tudják orvosolni ezt. Az idő eldönti, hogy megfelelően tudjuk-e használni ezt a mérőszámot és úgy indulhatunk el a helyes irányba, hogy nem rontjuk a show-t.”

Az FIA eközben azt is fontolgatja, hogy a hosszabb távú megoldás érdekében módosítanak némileg az aerodinamikai előírásokon: ezt Nikolas Tombazis, a Nemzetközi Automobil Szövetség formulaautós részlegének feje meg is erősítette. Ez azonban ugyancsak nem nyerte el a csapatok tetszését: Hornerék szerint már túl késő lenne hozzányúlni a 2023-as szabályokhoz. „A legfontosabb, hogy ne f*szkodjanak vele. Hagyják békén, a csapatok majd megoldják” – summázta álláspontját a Red Bull vezetője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: