DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

GPDA-elnök: Jó oka van az ékszerszabálynak

A korábban az F1-et is megjárt Alexander Wurz egy dán pilóta esetén keresztül mutatta be, miért fontos a tűzálló alsónemű használata – az osztrák ugyanakkor némileg az FIA stílusát is krizitálta.

A 2022-es Formula-1-es szezon eddig váratlanul egyik fő témájává vált, hogy az egyik új versenyigazgató, Niels Wittich a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyez a már eddig is érvényben lévő szabályokra a tűzálló alsónemű viselését és az ékszerek verseny alatti levételét illetően. Több versenyző, mindenekelőtt Lewis Hamilton és Sebastian Vettel tiltakozott is ez ellen: előbbi Miamiban a sajtótájékoztatóra teleaggatta magát ékszerekkel, míg utóbbi az overalljára vett fel kívül egy alsónadrágot.

hamilton-ekszerek-miami-dppi



Most megszólalt a versenyzők érdekvédelmi szervezetének, a GPDA-nak az egyik vezetője, a Formula-1-ből már korábban visszavonult Alexander Wurz is, aki szerint helyes a szabályozás, azt ugyanakkor megjegyezte, hogy érzése szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség nem kezelte jól a helyzetet, mivel nem konfliktust kellene keresni a sport sztárjaival, hanem inkább világossá tenni az okokat:

„Jó oka van ennek a szabálynak” – nyilatkozta az osztrák exversenyző a Reutersnek. „Talán jobban örültem volna, ha kicsit másképp adják át ezt az üzenetet. Nem akarom, hogy olyan legyen, mint a futballban, hogy több kéz emelkedik a levegőbe és jönnek a szóbeli szidalmak. Együtt kell dolgoznunk. Előnyben részesítettem volna ezt a stílust ebben az esetben.”

Wurz felelevenített egy 1988-as, Fujiban történt esetet, amelyben Kris Nissen korábbi dán pilóta szenvedett maradandó égési sérülést: „Számára a legfájdalmasabb a tűz után az volt – és nem is volt szó hosszú tűzről –, hogy az alsónadrágjának a gumija ráégett a bőrére. Elmondta, hogy évekig szenvedést és fájdalmat okozott neki, és ez megtanított valamire. Akkor eldöntöttem, hogy nem akarok ilyen következményekkel élni csak azért, mert nem vettem fel tűzálló alsóneműt. Ugyanez igaz az ékszerekre is” – vélekedett a GPDA elnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: