DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Haladék Hamiltonnak: két versenyen még hordhatja ékszereit

Az FIA ékszerszabálya miatt a tiltakozó Lewis Hamiltonnak a hétvégi indulása is majdnem veszélybe került, de egyelőre megkegyelmezett neki a szövetség. Monacóig kapott időt, hogy döntsön.

A szabály már eddig is létezett, az FIA azonban a Miami Nagydíjtól kezdve kívánja szigorúan betartatni: innentől kezdve a pilótáknak tilos lesz bármiféle ékszert hordaniuk már a paddockban is, az autóban pedig főleg. Ezt ellenőrzik is, a szabályszegőket az új szövegezés alapján pedig büntethetik is.

Lewis Hamilton, aki előszeretettel hord kiegészítőket és testékszereket, egyáltalán nem örült az újításnak, és karórákkal és gyűrűkkel felvértezve a sajtótájékoztatón egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: ha emiatt nem engednék versenyezni, akkor majd megy helyette más, van a csapatnak bőven tartalékosa.



Hogy milyen egyeztetés mehetett emiatt a háttérben, arról jól árulkodik, hogy a Mercedes csak az első szabadedzés előtt nem sokkal erősítette meg, mindkét pilótájuk megfelel az előírásoknak. A vita azonban egyelőre úgy tűnik, Hamilton javára dőlt el, az FIA ugyanis most közölte, a hétszeres világbajnok két versennyi haladékot kap az ékszerek eltávolításával. Ennek értelmében nemcsak ezen a hétvégén, hanem még a Spanyol Nagydíjon is viselheti a kiegészítőit, a Monacói Nagydíjra azonban már ultimátumot kapott.

Más versenyzőkről az FIA nem nyilatkozott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: