DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sainz-elsőség és problémahegyek a második tesztnapon

A Ferrari spanyolja bizonyult a leggyorsabbnak a bahreini gyakorlás pénteki felvonásán Verstappen és Stroll előtt, miközben a csapatok fele különböző műszaki nehézségekbe ütközött.

Pénteken újabb kétszer négyórás etappal folytatódott a Formula-1 hivatalos előszezoni tesztje Bahreinben. Túlzás lenne azonban állítani, hogy minden zökkenőmentesen ment volna, sőt talán ez volt a tesztidőszak eddigi legproblémásabb napja: gyakorlatilag a mezőny fele problémákba ütközött. A McLaren például rögtön abba, hogy Daniel Ricciardo még ma sem érezte jól magát, így ismételten Lando Norris teljesítette az egész napot.

A legrosszabbul kétségtelenül a Williams járt: Nicholas Latifi alatt a második órában kigyulladt az autó egy fékhiba miatt, a nap első piros zászlós megszakítását kiváltva – ez pedig olyannyira súlyosnak bizonyult, hogy a grove-i alakulat már nem is tudott pályára gurulni pénteken. Később Sebastian Vettel is kénytelen volt leparkolni az autóját a bokszból kijövet, ám ő félre tudott állni, míg a délelőtti körözésnek Valtteri Bottas megálló Alfa Romeója vetett idejekorán véget.

Közeledve a kora estéhez, a délelőtti felvonás során még a leggyorsabbnak bizonyuló Esteban Oconnak adódtak gondjai a rózsaszínbe borult Alpine-nal, majd nem sokkal később Norris növelte négyre a valódi (kétszer az FIA tesztjelleggel is ilyen jelzést küldött ki) piros zászlók számát azzal, hogy a bokszutca kijárata után nem sokkal leparkolta az MCL36-osát. A McLaren egyébként nem is tagadta, hogy váratlan fékproblémákkal szembesültek Bahreinben, és egyenesen Wokingból várják az új alkatrészeket, így versenyt futnak az idővel.

Ami a köridőket illeti: a legjobb eredményt Carlos Sainz érte el 1:33,532-es körrel, így a Ferrari lett az első csapat, amely az előszezon során két napot is az élen zárt. Mögötte a spanyolhoz hasonlóan a nap hajrájában gyorsuló Max Verstappen lett a második a Red Bull-lal – a két egykori csapattárs egyébként egy kisebb csatába is bonyolódott az utolsó órában a célegyenesben, amely újabb arra utaló jel volt, hogy a 2022-es autókkal valóban könnyebb lett egymás követése. A képzeletbeli dobogó alsó fokára Lance Stroll fért fel az Aston Martinnal: mindhárman a C4-es abroncson teljesítették a legjobbjukat.

sainz-bahrein-teszt-day2-dppi



A radikális, „oldaldoboztalan” Mercedes versenyzői közül Lewis Hamilton az ötödik, George Russell a 13. legjobb időt jegyezte pénteken: előbbi a legpuhább, C5-ös gumikeveréken érte el a legjobbját. Érdemes kiemelni, hogy a felvételek alapján a W13-as is azon autók közé tartozik, amely továbbra is komolyan küzd a delfinezésnek nevezett jelenséggel nagy tempónál.

Ugyanez volt elmondható a Haasról is például, de velük kapcsolatban sokkal fontosabb, hogy a délutáni-esti szakasz során bő egy év kihagyás után újra F1-es autóba ült Kevin Magnussen: a dán nem is szerepelt rosszul, hiszen a kilencedik helyet csípte el. Az amerikai csapat egyébként „túlórázhatott” a tesztnap hivatalos vége után: ebbe mentek bele a csapatok a Haas késő felszerelése miatt, bár Günther Steiner csapatvezető jobban örült volna, ha vasárnap kapnak inkább plusz órákat.

Ami a csütörtöki leggyorsabb AlphaTaurit illeti: ezúttal Yuki Tsunoda ült a volánnál, a japán pedig tizedik lett. Egy teszten persze sokkal fontosabb az eredménytáblázatnál az, hogy ki hány kört teljesített, ebben pedig élen járt Tsunoda, aki 120 körig jutott: ezzel „egyéniben” és „csapatban” is elhozta az első helyet a „kisbikáknak” ebben az összevetésben. De nem sokkal maradt el az AlphaTauritól az Aston Martin 116, a Mercedes és a Ferrari pedig egyaránt 114 megtett körrel, valamint az Alpine sem a 111-gyel. A legkevesebbet a nyilvánvalóan rengeteg időt veszítő Williams mellett a Haas és a McLaren körözött: ők 62-nél, illetve 60-nál álltak meg.

FRISSÍTÉS: Magnussen alaposan kihasználta a Haas plusz egy óráját, ugyanis 1.33,2-es idővel a nap legjobb körét futotta meg.

A második bahreini tesztnap végeredménye:

No. Pilóta Csapat Köridő Gumi Körszám
1. Carlos Sainz Ferrari 1m33.532 C4 60
2. Max Verstappen Red Bull 1m34.011 C4 86
3. Lance Stroll Aston Martin 1m34.064 C4 70
4. Lewis Hamilton Mercedes 1m34.141 C5 47
5. Esteban Ocon Alpine 1m34.276 C4 111
6. Charles Leclerc Ferrari 1m34.366 C3 54
7. Lando Norris McLaren 1m34.609 C3 60
8. Sebastian Vettel Aston Martin 1m36.020 C3 46
9. Kevin Magnussen Haas 1m36.505 C3 39
10. Yuki Tsunoda AlphaTauri 1m36.802 C3 120
11. Valtteri Bottas Alfa Romeo 1m36.987 C2 25
12. Mick Schumacher Haas 1m37.846 C2 23
13. George Russell Mercedes 1m38.585 C2 proto 67
14. Nicholas Latifi Williams 1m39.845 C2 proto 12
15. Guanyu Zhou Alfa Romeo 1m41.805 C2 proto 48

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: