DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Andretti: Két éve meg akarjuk venni a Haast

Michael Andretti saját elmondása szerint „milliószor“ tett már kísérletet a Haas Formula-1-es csapatának megvásárlására, s természetesen továbbra is nyitott a tárgyalásokra a tulajdonossal, Gene Haaaszal, de úgy érzi, honfitársa nem mutat ez iránt érdeklődést.

Andretti száguldó cirkuszhoz való csatlakozása tavaly meghiúsult a jelenleg Alfa Romeo márkát képviselő Sauber csapat átvétele kapcsán, de tervéről nem tett le, 2024-re pedig szeretne részese lenni a királykategória körforgásának.

Gene Haas korábban kétségeit fejezte ki Formula-1-es csapata hosszú távú jövőjét illetően, és vonakodott attól, hogy saját cégein keresztül támogassa azt, ennek folyományaként került sor szponzorációs szerződés megkötésére 2019-ben a Rich Energyvel, majd bejött a képbe az Uralkali támogatása is, amelyre viszont az igény az orosz-ukrán konfliktus miatt egyelőre kérdőjeles.

Andretti a The Race-nek arra a kérdésére, hogy az Uralkali támogatás körül kialakult bizonytalanság közepette újra felvenné-e a kapcsolatot a Haas csapattal, így vélekedett: „Majd meglátjuk. Itt leszek: ha azt akarja, hogy hívjuk, akkor hívjuk. Neki megvan a számom. Ő egy vicces fószer, nehezen kiolvasható. Ettől beteg lehet, én nem tudom.”



A száguldó cirkuszhoz esetlegesen csatlakozni kívánó újoncoknak kétszázmillió dolláros nevezési díjjal kell számolniuk, hiszen az F1 így kívánja növelni meglévő csapatainak értékét. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt javasolta, hogy egy új F1-es csapat felépítésének valós költsége közelítse meg az egymilliárd dollárt, továbbá arról is gondoskodni kell, hogy „minden csapatnak, amelyik csatlakozik, hozzáadott értéket kell teremtenie” és „véleményem szerint meg kell mutatnia, hogy mit tehet a többi csapat, illetve a Formula-1 és az FIA számára. Csak így tud fejlődni a sportág.”

Andretti szerint Wolff álláspontjának „nincs értelme”, annak is hangot adott, hogy az F1-nek sokkal jobban kellene támogatnia egy újabb amerikai belépést, hiszen egyébként is erre a piacra összpontosít, s a Haas még lehetőséget sem adott amerikai pilóta bevetésére.

„Úgy érezzük, hogy a bevételt tekintve sokkal többet fogunk hozni a buliba” – mondta Andretti. „Hiszem, hogy amit tehetünk az Egyesült Államokért, az még mindig nagyon kihasználatlan, és úgy gondolom, sokat lehet itt profitálni. És úgy gondolom, hogy ha egy igazi amerikai csapat-pilóta van, nem pedig orosz, akkor legalább százmillió dollárnál többet tudunk hozzáadni az eredményhez, ez az összes, amit valaha is kihoznánk a pénzdíjból” – tette még hozzá.

Az IndyCarban sikert sikerre halmozó csapatfőnök azzal az ötletével is előállt, hogy a fiatal amerikai versenyzők számára hozzanak létre egyfajta tehetséglétrát a junior versenyeken keresztül az Andretti F1-es csapatához. „Ez az, amit akarok. Szeretnék fiatal amerikaiakat felhozni, és jogos esélyt adni nekik arra, hogy kijussanak a Formula-1-be” – nyilatkozta Andretti. Kifejtette még, hogy a létrarendszert amerikai mintára szeretné megvalósítani, s akiket nagyon jónak tartanának, azokat kipróbálnák a Formula-3-ban és a Formula-4-ben, s meglátnák, hogy feljebb tudnák-e vinni őket.

Andretti szerint csapata készen állna a gyors indulásra, hogy ha az FIA-tól is erre engedélyt kapna. Apja, Mario Andretti, az 1978-as világbajnok David Landnek adott interjújában mondotta, hogy csapatával már rögzítették a Renault motorszerződést. A Renault motorjai egyelőre csak a saját Alpine versenyautóikba vannak beszerelve, az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi számára egyelőre a saját csapat teljesítményére való összpontosítás a legfontosabb. Ha a Renault hosszabb távon nyitott az ügyfelekkel való beszállítási megállapodásra, az még mindig megfelelne annak, hogy amennyiben az F1 és FIA áldását adja Andrettiékre, akkor ők is tovább gyarapítsák a királykategória csapatainak létszámát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: