DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Lassabb köridőket fogunk látni 2021-ben?

Bár csak minimális mértékben változik a technikai szabályzat, Toto Wolff Mercedes-főnök szerint a keményebb gumikkal együtt az éppen elég lesz ahhoz, hogy lassabbá váljanak az F1-es autók.

A koronavírus-járvány gazdasági következményei okán 2022-re halasztották a nagy szabályváltozásokat a Formula-1-ben, s a csapatok alapvetően az idei autóikkal indulnak 2021-ben is. Néhány apróbb módosítást azonban így is eszközöltek, hogy valamelyest csökkentsék a leszorítóerőt és ezáltal a gumikra rótt terheket. Ennek okán hozzányúltak a diffúzorokhoz, valamint az autó padlólemezéhez, annak is a hátsó kerék előtti részéhez, amely jelentősen befolyásolja az aerodinamikát.

hamilton-mercedes-abudhabi



Éppen ezért Toto Wolff, a zsinórban hét világbajnoki címet szerző Mercedes csapatvezetője úgy véli, az F1-es autók nem fogják tudni megismételni az idén látott köridőket a lassulás miatt – minderről a Motorsport.com szaklap idézi őt:

„Nem hiszem” – felelte Wolff arra a kérdésre, hogy ugyanolyan gyorsak lesznek-e jövőre is az autók, mint 2020-ban. „Az aerót jelentősen visszafogják a padlólemez kerék körüli részén, és időbe fog telni, mire ezt visszanyerjük. Még a fejlesztések közepén járunk a következő évre, de kétlem, hogy gyorsan visszahozzuk. Emiatt, valamint azért, mert a gumik egy fokkal keményebbek lesznek, nem hiszem, hogy az idén látott köridők közelében leszünk. Legalábbis az év első felében nem.”

Ahogy Wolff is említette: a Pirelli is valamelyest keményebb keverékű és új szerkezetű abroncsokkal látja el majd a csapatokat, amelyek jelentősen lassabbnak bizonyultak az eddigi tesztek során. Dave Robson, a Williams teljesítményért felelős vezetője szerint ugyan az egyre több adat és a gumik kiismerése révén ebből valamelyest lefaraghatnak, de nem a teljes lassulást:

„Nem hiszem, hogy egy teljes másodperccel lassabbak lesznek, de azt sem gondolom, hogy mind visszanyerjük. Ténylegesen lassabbak a gumik, de ez nem ok nélkül lesz, ha erősebbek és hosszabb élettartamúak lesznek” – vélekedett a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: