A brit (nem egész) négy szezont húzott le a száguldó cirkuszban, kiemelkedő sikereket nem tudott felmutatni, annál jobban ment neki Le Mans-ban, illetve a tengerentúli CART-sorozatban. 1991-ben mutatkozhatott be a Formula-1-ben a nem túl acélos Brabham-Yamahával, majd egy év kihagyást követően a Ligier-Renault igazolta le.
Végül ez is lett karrierje legjobb éve a sorozatban, kétszer is dobogóra állhatott, többször is csatázhatott Alain Prosttal, Ayrton Sennával, valamint Michael Schumacherrel is. Összesen tíz pontot szerezve az összetett tizedik helyen végzett. A következő évben már a Tyrrellnél versenyzett és meglepetésre ezzel az autóval is dobogóra került.
1995-ben Nigel Mansell ült volna a McLaren volánjánál, de a brit először azért kényszerült kihagyni két futamot, mert nem fért be az autóba, két kudarc után pedig végül távozott is, így az őt eleinte csak beugróként helyettesítő Blundell év végéig megkapta a McLaren-Mercedest. Bár több pontot szerzett, mint 1993-ban, a fiatal brit nem tudott kitűnni Mika Hakkinen árnyékában, dobogóra sem sikerült állnia, év végén elfogadta a PacWest ajánlatát és az amerikai CART-szériába szerződött.
Egyetlen, igazán kiemelkedő szezont produkált itt, 1997-ben három futamgyőzelmet is aratott, ráadásul különböző típusú (épített, utcai és ovál) pályákon. A következő három évben a dobogó közelébe sem jutott, így 2000 végén távozott Amerikából. Legnagyobb sikere egyértelműen a Le Mans-i 24 óráson aratott győzelme Derek Warwick és Yannick Dalmas partnereként a Peugeot-val.
Még a kétezres évek elején is próbálkozott a huszonnégy órás megmérettetésen, 2003-ban kategóriájában második lett egy Bentley volánjánál David Brabhammel és Johnny Herberttel. 2019-ben a Brit Túraautó Bajnokságban (BTCC) állt rajthoz, de Audijával gyengén muzsikált, mindössze két pontot kapargatott össze, ezért úgy döntött, végleg felhagy a versenyzéssel.
Az utóbbi években többször is feltűnt versenybíróként F1-es futamokon, egyáltalán nem kizárt, hogy még látjuk őt ebben a szerepkörben később is.
