DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Veszélyes volt a forgalom az időmérő végén!

Lewis Hamilton szerint nagyon rosszul jött ki az, hogy a Belga Nagydíj időmérőjén mindenki annyira lassan szeretett volna menni, amennyire tudott, hogy helyet csináljon magának egy tiszta időmérős körre.

Több versenyző is szinte fürtökben volt megtalálható a Q3 elején, amikor mindenki szeretett volna annyira közel maradni az előtte haladóhoz, amennyire csak lehet - a cél az volt, hogy aki csak tud, szélárnyékot fogjon, a gumik pedig a lehető legjobb működési tartományban maradhassanak. A Mercedes majdnem ráfázott a forgalom adta kihívásokra, miután Lewis Hamilton kis híján felöklelte az előtte haladó és lassító Valtteri Bottast: a finn Nico Hülkenberg miatt volt kénytelen lassítani, az egész jelenetsor kiváltó oka pedig az volt, hogy gyorsabb versenyzők jöttek mögöttük.

„Ennél lassabbak biztos, hogy nem voltunk még idén” - dohogott Hamilton. „Ma ráadásul ez még veszélyes is volt, miután a tizenötös kanyarban úgy kellett lassítanom, hogy nem tudok hova menni. A fűre mégse mehettem! Beragadtam Nico (Hülkenberg) és Valtteri mögé. Elképzeltem, hogy ha én jöttem volna ilyen tempójú versenyzők mögött gyors körön, biztos hogy megzavart volna ez az egész. Egyszerűen nem lehet tízzel menni, vagy még annyival sem... Nem tudom, mindegy is (mennyivel mentünk). A szó legszorosabb értelmében a lehető leglassabban mentünk, hogy el tudjunk mindenkit engedni.”

00119018_464



Volt már hasonló helyzet. „Ausztriában is megcsináltam ezt, mert én voltam kint az első ember, de ezekkel az autókkal nagyon erős a hatás ilyen helyzetekben. Sokkal erősebben szív be a szélárnyék az idei autóknak köszönhetően, mint bármikor korábban.”

Vettel szerint a gumikezelés miatt alakulnak ki ilyen helyzetek. Viszont nem is a túlszabályozásban látja ennek a megoldását. „Így is túl sok szabályunk van, nem kell még több. Amin változtatnunk kell, hogy ne kelljen ennyire határon autóznunk a gumi miatt. Nyilván mindenki szeretne magának szélárnyékot, de ugyanekkor a gumit is optimális működési tartományban kellene használni, ez pedig korábban nem volt ennyire kritikus kérdés, mint most.”

Elő fog kerülni a német szerint ez a jelenség markánsabban is. „Ennek a helyezkedésnek a csúcsa Monza lesz majd, ahol mindenki szeretné majd a legjobb pozíciót felvenni. Viszont ha jobb gumijaink lennének, nem kellene ennyire erősen ezzel foglalkoznunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: