DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bottas egyik szektorban sem volt a leggyorsabb

Úgy szerezte meg a pole-pozíciót Bakuban Valtteri Bottas, hogy egyetlen szektorban sem bizonyult a legjobbnak. Damon Hill számított a Mercedes feltámadására, a finn első helyére viszont nem.

Bahreint leszámítva, amikor a Ferrariké lett az első sor, a Mercedes konzekvensen átverte a mezőnyt és a szakértőket is, amikor a szabadedzéseken nem egyszer jelentős lemaradással követték a Ferrarikat (Azerbajdzsánban időnként még Max Verstappen is befért legalább az egyik autójuk elé), ám az időmérőn mindig előhúztak valami komolyat a cilinderből és négyből harmadszor biztosították be a pole-pozíciót és az első rajtsort is vasárnapra.

Amikor Charles Leclerc az időmérő második szakaszában csúnyán a falnak vágta autóját, sejthető volt, hogy nagyban megnőttek a Mercedes esélyei az első rajtkockára. Az viszont némileg váratlan, hogy Valtteri Bottas Sanghaj után zsinórban másodszor is legyőzte ötszörös világbajnok csapattársát. Tette mindezt úgy, hogy Lewis Hamilton két szektorban is gyorsabb volt nála, a maradék sem a finné lett, de annyira egyenletes kört teljesített, hogy pole-pozíció lett a jutalma.

Bottas a végén odapörkölt és még Hamiltont is megtréfálta


„Nem gondoltam volna, hogy ez történik. A bakui kvalifikáció végeredménye is mutatja, hogy a három stabil zöld szektor időnként jobb, mint két lila. Egyetlen szegmensben sem volt a leggyorsabb Valtteri, de stabilan teljesített” – mutatott rá az 1996-os világbajnok, Damon Hill.

„Úgy vélem, a Mercedes pontosan tudja mindig, hogy bőven van tartaléka, amihez nyúlhat. Én magam is egyértelműen arra számítottam, hogy mindkét Mercedes veszélyes lesz a Ferrarira, azt viszont egyáltalán nem vártam, hogy Bottas képes Hamilton elé kerülni. Az Ezüst Nyilak mindig okosan rejtegetik erejüket, most pedig úgy tűnt, az időmérőn a Ferrari saját magát lőtte lábon” – tette hozzá Hill.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: