DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Egyértelmű, hogy világbajnok lehetek

Bár a 2019-es szezonja gyengén indult és immáron nemcsak Lewis Hamilton, hanem új csapattársa, Charles Leclerc is komoly fenyegetést jelent számára, Vettel úgy érzi, idén világbajnok lehet.

A téli teszteket követően (szinte) mindenki a Ferrarit tartotta fő esélyesnek a végső győzelemre, a valóság azonban eddig komoly arculcsapást jelentett a Scuderia és rajongói számára. A Mercedes három kettős győzelemmel kezdte az évet, Sebastian Vettel egyetlen dobogós helyet tudott felmutatni, többször is hibát követett el és már csapaton belül is kezdik megkérdőjelezni vezető szerepét csapattársa kiváló teljesítménye miatt.

Az új igazolás, a még mindig csak a második évadát a száguldó cirkuszban töltő Charles Leclerc ugyanis magabiztos és gyors, Bahreinben sima győzelmet aratott volna, ha a futam hajrájában egy motorhiba nem szól közbe. Vettel ennek ellenére biztos abban, hogy az idei bajnoki cím még közel sem úszott el, bár Bakuban sem lesz könnyebb dolga, ha végre nyerni akar, mivel ez Leclerc egyik kedvenc pályája, ahol mindig jól teljesít.

Vettel nem omlott össze, idei célja továbbra is a világbajnoki cím


Mennyire sok a harmincegy pontos hátrány Hamiltonnal szemben? „Abszolút biztos vagyok abban, hogy idén világbajnok lehetek. Baku fontos verseny lesz, tudom, hogy rengetegen azt gondolják, hogy egy mindent eldöntő választóvíz lehet, de én nem így gondolom, számos verseny van még hátra az idényből” – magyarázta Sebastian Vettel.

„Remélhetőleg eljön egy pont, ahol majd visszatekinthetünk és azt mondhatjuk, ez volt a döntő momentum (a fordításnál), de ebben a pillanatban igazából nem foglalkozom ilyennel. Nem feltétlenül kell ennek Bakunak lennie. Ez a pálya igencsak különbözik a többitől, ha fejlődik az autó, azt sokszor csak más pályákon lehet igazán érzékelni.”

„Azért döntöttünk úgy, hogy már itt bevetjük új fejlesztéseinket, mert úgy érezzük, segíteni fognak. Reméljük, ugyanazokat az eredményeket látjuk viszont, mint a szélcsatornában. Nyerni szeretnék, de úgy állunk ehhez a nagydíjhoz, mint az összes többihez. Úgy vélem, nagyon erős csomaggal rendelkezünk és ha minden összejön, onnantól végre nagyon nagyon meg tudjuk nehezíteni a riválisok dolgát. De nem hiszem, hogy ez egyetlen pillanat alatt bekövetkező változás függvénye lenne” – mutatott rá Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: