Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 17. csütörtök
F1

Ezért szerepeltek eddig gyengén Strollék

A Racing Point néven újjászervezett istálló egyelőre visszafogottan és gyengén szerepelt a tesztelésen. Ennek meg is van az oka, de már látják a fényt az alagút végén, hamarosan javulhatnak.

Az elmúlt években a Force India mindig meghatározó szerepet töltött be a középmezőny csatáiban, a hibrid-turbók korszakában rendre a három topcsapat mögötti harcok legjobbjai közt találhattuk a gárdát, zsinórban kétszer például az év végi negyedik helyezést csípték el a gyártók világbajnokságában.

Tavaly azonban kis híján utolérte a végzet a több, mint tíz évvel ezelőtt alakult istállót, ám a Lawrence Stroll vezette konzorcium végül felvásárolta és ezzel megmentette a csapatot a csődtől. A Racing Point néven újjászülető alakulat fokozatosan szeretne fejlődni, néhány év múlva az igazán nagyok közé kerülni, de minden kezdet nehéz.

Barcelonában a két és fél napos késéssel kezdő, csak vergődő Williams mellett a Racing Point nyújtotta a legharmatosabb teljesítményt. Kizárólag a Russell-Kubica párosnál volt gyorsabb a csapat két versenyzője, Lance Stroll és Sergio Perez, ráadásul a megtett körök számában is csak a grove-iakat előzték meg. A 248 megtett kör kevés, különösen annak fényében, hogy például a Mercedes hatszáznál is többet ment, a Ferrari pedig szintén hasonlóan sokat.

De még a sok műszaki hibától szenvedő Haas is 136 körrel többet teljesített, mint Strollék. Sergio Perez azonban nem látja sötéten a jövőt, a jelenlegi lemaradást az alkatrészek (átmeneti) hiányával magyarázta, ráadásul a várakozások szerint Melbourne-re teljesen megújul az autó.

Perezék szándékosan fogták vissza magukat az első négy tesztnapon

„Jelentősen frissített csomaggal jelentkezünk Melbourne-ben, jelenleg viszont nagyon kevés alkatrésszel dolgozunk még, ahogy ez régebben is így volt. Csak azt látjuk, hogy keveset futott eddig az autónk, de ennek egyszerű oka van, túl kevés az alkatrészünk, nem szeretnénk sokat kockáztatni” – mutatott rá Sergio Perez, a Racing Point tapasztalt mexikói pilótája.

„Jelenlegi legfontosabb feladatunk, hogy megértsük az autót, megteremtsük az alapvető egyensúlyt, rájöjjünk, hogyan lehet ezen javítani. Ebben a tekintetben máris fejlődést értünk el” – tette hozzá Perez. Egyáltalán nem aggódik a gárda technikai igazgatója, Andy Green, már a tesztek előtt is tudta, hogy eleinte lassúak lesznek, de az átalakuláshoz idő kell.

„A csapat pénzügyeit kellett először rendbe tenni. Minden adósságunkat törlesztettük, ami hatalmas segítség. A befektetésekhez pedig idő kell, a frissen érkező pénzekkel előbb az infrastruktúrát fejlesztjük fel magasabb szintre, utána jöhet a versenyautó teljesítményének javítása, ezek nem jönnek egyik pillanatról a másikra, ez így zajlik” – tekintett előre Green.

„Egyelőre tartjuk az előre tervezett ütemet. Nem akarunk túl gyorsan és túl hamar bővülni. Bár már vannak látható jelei a fejlődésnek, még időre van szükség, mire az autó teljesítménye is szintet léphet. A Melbourne-re tervezett változtatások egészen jelentősek lesznek, éppen ezért különös feladat a tesztelésen megfelelően belőni ezt az autót, ami a szezonnyitóig szinte teljesen megváltozik” – fogalmazott a technikai igazgató.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?