DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Perez: Sosem volt jó viszonyom a csapattársammal

A tavalyi évben többször is ütközésig fajuló csatákat vívott egymással a két Force India, idén azonban látszólag jól kijött egymással Sergio Perez és Esteban Ocon. Ez azonban mégsem így volt.

A 2017-es évad egyik legnagyobb figyelemmel kísért csapaton belüli háborújával a rutinos mexikói és a félig újonc francia jelentkezett a Force Indiánál. Az előtte alig néhány futamon részt vevő, az istállóhoz újonnan érkező Esteban Ocon gyorsan felvette a ritmust és eleinte csak szorongatta, majd egyre gyakrabban le is győzte rutinos csapattársát.

Többször is koccantak egymással, a Belga Nagydíj volt az (akkor még) indiai gárda számára az utolsó csepp a pohárban, amikor kétszer is ütköztek, emiatt ismét súlyos pontokat vesztett a csapat. Hónapokra megtiltották számukra az egymás elleni csatákat, idén erre nem volt szükség, mivel a szingapúri első körös eseten kívül nemigen akadt vitatott szituációjuk.

Jó viszonyba került egymással a két versenyző? Sergio Perez szerint nem, mivel soha nem volt köztük túlságosan jó kapcsolat. Ez igaz a mexikói korábbi csapattársaira is, istállón belül nem igazán barátkozott. „Hogy őszinte legyek, nem volt valami nagyszerű a viszonyom a társammal. Mindketten teljes mértékben profik vagyunk, nem sok időt töltünk az autón kívül, kapcsolatunk mindig is nagyon felszínes volt” – ismerte el a tapasztalt mexikói.

Oconnal idén csak egyszer koccantak


„Ugyanez volt a helyzet korábban Nico Hülkenberggel is. Sosem könnyű dolog ez, versenyképesek vagyunk mindketten, amikor viszont már nem vagyunk többé csapattársak, általában hirtelen jelentősen jobb viszonyba kerülünk, de ez több mindentől függ.”

„Olyan pilótákat is ismerünk, akik kevésbé választják ketté a versenyzést és a versenyautón kívüli életet. Mindenki másképp áll ehhez hozzá.” Perez jövőre különleges helyzetbe kerül, ugyanis „a főnök fiát” kapja meg maga mellé, így valószínűleg nem lenne szerencsés, ha Lance Stroll-lal is tengelyt akasztana a mexikói. A Williamshez egyébként nyolc év kihagyás után a rutinos Robert Kubica került.

„Nemigen ismerem őt sem versenyzőként, sem emberként. Nem könnyű megismerni valakit, aki másik csapatnak dolgozott eddig. Az eredményeket 95%-ban a versenyautó határozza meg, egyértelműen gyenge szezonja volt, de ezt a rengeteg bajjal küszködő Williamsnek köszönhette.”

„De a srácnak egyértelműen van tehetsége. Már állt dobogón, amikor pedig esős időjárásban kell versenyeznie, mindig előrébb kerül. Most egy nagyszerű csapathoz kerül, ahol a világ legjobb mérnökei dolgoznak. Ezúttal jó kezekben van ahhoz, hogy kibontakoztathassa tehetségét” – mondta el véleményét Lance Strollról jövő évi csapattársa. 2019-ben már Racing Point néven indul az istálló, Esteban Ocon a Mercedes tesztpilótája lesz, viszont mozgalmas szezonja volt, ugyanis Perezen kívül Max Verstappennel és Pierre Gaslyval is akadt vitás ügye.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: