DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Mercedesnél aggódnak a Ferrari tempója miatt

A német gyári istálló főnöke szerint egyáltalán nincs lejátszva a vasárnapi verseny, a Ferrari egyenesbeli végsebessége és versenytempója kiemelkedő, így a Mercedesnél tartanak a riválistól.

Az utóbbi hetek Mercedes-dominanciáját látva senki nem számított arra, hogy éppen Austinban lehet ennyire közel a Scuderia a fő riválishoz. Lewis Hamilton ismét óriási kört ment a Q3-ban, így néhány százados előnnyel elhappolta a pole-pozíciót Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen orra elől. Igaz, a német pilóta pénteki, piros zászlós hibája háromhelyes visszasorolással járt a rajtrácson, így ő igazából nem jelentett valós fenyegetést a négyszeres világbajnok brit számára.

A két Ferrarit végül hat, illetve hét századmásodperccel utasította maga mögé Lewis Hamilton, így a legjobb helyzetből indulhat a vasárnapi futamon Austinban. Minden esélye megvan a győzelemre, de a Mercedesnél nagy fenyegetésnek tartják a Ferrari újbóli gyors tempóját. Az olasz istálló autói a versenyeken általában jobb teljesítményt nyújtanak, mint az időmérőn, ráadásul az adatok azt mutatják, hogy az egyenesben a Scuderia jobb sebességre képes.

Hamilton számára valós fenyegetés a két bivalyerős Ferrari?


„Nagyon szoros versengés volt az első három helyezett között. Nagyon örülünk a pole-pozíciónak, de máris a vasárnapi futam jár a fejünkben. Nem igazán jó a sebességünk az egyenesben, a Ferrarié viszont igen, így nehéz lesz védekezni ellenük. Emiatt aggódom” – ismerte el Toto Wolff.

Hamilton megszerezheti pályafutása ötödik világbajnoki címét, ha megnyeri a versenyt és Vettel a második helynél hátrébb végez. „Nem írhatjuk le a Ferrarit. Az egész szezon során nagyon szoros harcot vívtunk és ez egészen év végéig így is folytatódik” – tette hozzá a Mercedes csapatfőnöke.

További aggodalmat okozhat Lewis Hamilton számára, hogy Kimi Raikkönen indul mellőle az első sorból, aki a lágyabb, jobban tapadó keverékkel a rajtnál elé is kerülhet. A finn pedig kijelentette, hogy mindent megpróbál a rajtnál, hiszen neki nemigen van vesztenivalója. Raikkönen egyszer már koccant Hamiltonnal még Silverstone-ban, ezt a brit nyilván próbálja elkerülni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: