DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az FIA kaszálta el a Honda-motor finomhangolását

A Honda motorfejlesztéssel készült a Toro Rossónál hazai versenyükre, a Japán Nagydíjra, viszont szükség lett volna még némi utómunkára. Erre elsőre engedélyt kaptak az FIA-tól, másodszorra viszont már nem. A Honda kíváncsi, miért.

A Honda nagyon készült a hétvégi Japán Nagydíjra, az időmérőn még egészen kiválóan szerepeltek a Toro Rosso versenyzői, akik alatt a japán erőforrás duruzsolt. A futam aztán már nem sikerült így, a príma rajthelyek közül egyiket sem sikerült pontra váltani, sem Pierre Gaslynak, sem Brendon Hartley-nak nem sikerült a legjobb tíz között zárnia.

Ebben pedig egy, a japánok által nem várt közjáték is szerepet játszott, miután szerették volna finomhangolni Pierre Gasly autójában a motort, amelynél indokolatlan vibrációt tapasztaltak.

Mivel minderre már a parc fermé-időszak alatt került volna sor, erre írásos engedélyt kellett kérniük az FIA versenyigazgatásától, egészen pontosan Charlie Whiting jobbkezétől, Jo Bauertől. Ezt eredetileg meg is kapták, végül aztán Bauerék mégis visszakoztak, így Gaslynak az eredeti motorkonfigurációval kellett rajthoz állnia.

00118019_347



Az FIA meghátrálásának oka az eredetileg még engedélyezett változtatással kapcsolatban a hírek szerint az lehetett, hogy a Honda végül nem egészen úgy változtatott volna a motoron, ahogy arra engedélyt kértek, a japánok mindenesetre nem értik a pálfordulást.

„Átadtuk a változtatási kérelmünket az FIA-nak” - mondja a sportigazgató Tanabe Tojoharu. „Ezt elfogadták, majd írásba is adták. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy végül miért változtatták meg az eredeti döntésüket. Meglepődtünk rajta, mert eredetileg engedélyt kaptunk a változtatásra, de természetesen tiszteletben tartottuk a végleges döntést, így az eredeti motorbeállítással vágtunk neki a versenynek.”

Bár a pontszerzés végül nem jött össze az olasz-japán koprodukció egyik versenyzőjének sem, Gasly és Hartley is elmondta, jobb lett az autó vezethetősége. „A teljesítményt illetően elégedettek lehettünk” - mondta Tanabe ezzel kapcsolatban. „A váltások utáni vibrációval kapcsolatban viszont össze kell gyűjtenünk a szükséges adatokat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: